BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! A benyújtott törvényjavaslatról nehéz általános és azonos közös véleményt mondani, hiszen csak a felsőoktatási törvény módosítása terén nyilvánvalóan és érthető módon teljesen eltérő szakaszok kerültek be, sőt hozzá kell tennem, hogy megítélésem szerint a közeljövőben még több olyan kérdést is szabályozni kell, ami a jelen javaslat kereteiben nem került benyújtásra. Tehát azt, hogy itt eltérő szempontokat mérlegelve kell majd dönteni, tudomásul kell venni és érthető.

Az azonban valóban nem érthető, hogy az ezzel semmilyen összefüggésben nem lévő közoktatási törvény módosításának egy rövid, de lényeges paragrafusa is ugyanebben a javaslatban került benyújtásra. Természetesen praktikus felfogás, hogy ha a koalíción belül előre megvan a támogatottsága mindkét javaslatnak, akkor technikailag könnyebben oldható meg. Azonban én úgy ítélem meg, hogy elvárható az a felelősség a beterjesztőtől, hogy a képviselőknek egyénileg vagy az ellenzéki képviselőknek megadja azt a lehetőséget, hogy igenis a legjobb lelkiismerettel tudjon szavazni. Jelen esetben e két tartalmilag teljesen eltérő beterjesztésnek egyetlenegy végszavazási lehetősége van. Ha például egy képviselő a közoktatási törvény módosításával egyetért, a másikkal nem, megkérdezem: hogyan szavazzon felelősséggel?

Persze hozzá lehet tenni, hogy ha a képviselők egy törvényjavaslaton belül egy szavazattal döntöttek a dajkaterhesség engedélyezéséről vagy nem engedélyezéséről, avagy a váltakozó áramú halászat engedélyezéséről és nem engedélyezéséről, akkor esetleg hozzá lehet szokni, de én erről a helyről is kérem a tisztelt kormánypárti képviselőket és a leendő beterjesztőket, tegyék lehetővé a képviselők számára, hogy ne kelljen teljesen eltérő kérdésekben egy szavazattal dönteni, azaz adott esetben nem dönteni.

Áttérve a tartalmi részekre, a Magyar Igazság és Élet Pártja nagyon fontos lépésnek és határkőnek tekinti, hogy jelenleg ez a törvény rögzíti az államilag elismert egyházi felsőoktatási intézmények támogatását oly mértékben, ahogy az az állami felsőoktatási intézményeket megilleti. Ugyanis a mi felfogásunk és meggyőződésünk szerint ezek az egyházak történelmileg az elmúlt évszázadok során biztosították és bizonyították azt a társadalmi hasznosságot, az oktatásban betöltött szerepükkel együtt is, amely méltóvá teszi őket arra, hogy megkülönböztetés nélkül részesüljenek ebben a támogatásban. Lényeges, hogy a fenntartási és beruházási feladatoknak a finanszírozása is megoldódik.

A hittudományi és hitéleti képzés hasonló mértékű támogatása szintén jelzés értékű, hiszen azt akarja kifejezni, hogy az egyházak feladata és hasznossága a megítélés szerint nem csupán a világi szakok oktatásában jelentkezik, hanem éppen az egyházak alapfeladatának, a hitéleti tevékenységnek a súlyát is ez a javaslat így megadja. Természetesen helyesek azok a paragrafusok is, amelyek az oktatási miniszter törvényességi feladatát meghagyják, együttműködve az egyházak megfelelő képviselőjével, tehát itt, ahogy gyakran és népszerűen mondjuk, az adófizetői pénzek elköltése és ennek felügyelete kormányzatilag, valamint az egyházi autonómia, úgy ítélem meg, megfelelő összhangban valósul meg.

A Széchenyi István-ösztöndíj többször felmerült, ehhez annyit hadd tegyek hozzá, hogy a kormányzat jelezte, hogy tágabb értelemben is kíván ennek a reformjával foglalkozni, jelenleg csupán az elnevezésben alkalmazkodik a kialakult helyzethez, igen, ami helyes, hogy ebben az ösztöndíjban nem csak professzorok részesülhetnek. Azt hiszem, azért ehhez a kérdéshez hozzá kell tenni, hogy az ösztöndíjat nagyon sok statisztikában úgy jelenítik meg, mint a felsőoktatásban dolgozó oktatóknak a keresete. Természetesen ez az ösztöndíj valóban nagyon fontos és segíti a felsőoktatásban a tudományos tevékenységet, azonban én úgy érzem, hogy mégis külön kell azt kezelni, hogy mit tekintünk egy felsőoktatásban az oktatási feladatot ellátó keresetének, jövedelmének, és ehhez képest az az egyébként lényeges tény, hogy egy tudományos karrier befutásához adott időszakra valaki ösztöndíjat kap, ilyen szempontból, azt hiszem, másképp kezelendő, és részben ezért is vannak azok az igen eltérő adatok, amelyeket szakszervezet vagy kormányzat ilyen tekintetben a jövedelmekkel kapcsolatban alkalmanként említ.

A Magyar Akkreditációs Bizottság feladatai megint egy lényeges területe a módosításnak. Az egyetemi, főiskolai tanárok kinevezésénél nyilván véleménynyilvánításról van szó. Az én értelmezésem nem az egyetértési és vétójogot jelenti; a törvény azt tartalmazza, hogy amennyiben egyetértő vélemény van, akkor a miniszter felterjeszti a főiskolai vagy egyetemi tanári kinevezésre a jelöltet, amennyiben ez az egyetértő vélemény nincs meg, akkor megfontolásra visszaküldi az adott intézménynek. Az azonban nem tisztázott, hogy e megfontolásnak mi kell hogy legyen a következménye, vagy ha az adott intézményi testület úgy foglal állást, hogy a MAB véleményével ellentétesen, változatlanul megfontolva felterjeszti, akkor mi a további lehetőség, teendő, milyen joga van itt a miniszternek, ez megítélésem szerint egy nyitott kérdés.

A Magyar Akkreditációs Bizottságnak legalább nyolc évenként kell hitelesíteni a képzést és a tudományos tevékenységet a minőség szempontjából, valamint külön feladatként megjelenik emellett a távoktatás módszertanának a hitelesítése. Ezek a megnövekedett feladatok, a törvény is jelzi, külső tagok bevonásával szakbizottságok létrehozását igénylik. Mindehhez a következő feltételeket látom. A Magyar Akkreditációs Bizottságnak egyértelmű kritériumrendszert kell meghatározni, hogy objektíven tudja ezt a feladatát végrehajtani, és meg kell teremteni a Magyar Akkreditációs Bizottság függetlenségét. Nyilván a törvényben rögzített módon és felügyelettel természetesen a kormányzati felelősség érvényesül, azonban úgy ítéljük meg, hogy a költségvetési függetlenségét meg kellene teremteni, vagyis a költségvetési törvényben külön soron szerepeljen, valamint úgy ítéljük meg, hogy a függetlenséghez az is hozzátartozna, hogy a főtitkárt, az apparátusvezetőt igenis a MAB testülete nevezhesse ki, nem pedig az oktatási miniszter. Ez a függetlenség tenné lehetővé a megnövekedett feladatok ellátását.

A változtatásoknak egy másik és jelentős része vonatkozik a hallgatói önkormányzatokra. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája mellett a törvényjavaslat külön szervezetként jeleníti meg a Doktoranduszok Országos Szövetségét. A hatályos törvényből hadd idézzek egy definíciót: "A felsőoktatási intézmény hallgatója az akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben, a főiskolai és egyetemi szintű alapképzésben, a szakirányú továbbképzésben, valamint a doktori képzésben részt vevő személy, függetlenül attól, hogy tanulmányait milyen oktatási formában végzi." E definíció alapján indokolatlan a kiemelés. Ha úgy gondoljuk, hogy mégis a speciális helyzet miatt a Doktoranduszok Országos Szövetsége külön jogosultságot kapjon, akkor ezt viszont összhangba kell hozni a törvénynek azzal a paragrafusával, amely jelenleg kimondja, hogy a HÖOK 10 tagból áll, 8 választással nyeri el a megbízatását, 2 tagját a doktoranduszok országos képviselete delegálja.

(13.20)

Ha ebben a tekintetben kiemeljük ezt a rétegszervezetet, akkor viszont a HÖOK tekintetében nyilvánvalóan a fenti pontot is módosítani kell, mert így ellentmondásba kerülünk. A finanszírozás megoldása sem világos, hiszen nem derül ki, hogy ezek után a Doktoranduszok Országos Szövetsége milyen mértékű és honnan származó támogatást kap.

Lényeges kérdés a határidő kérdése is. A MAB felkészülése szakbizottságokkal a kinevezések véleményezésére szerintünk 8 nappal a törvény hatálybalépése után nem lehetséges. Itt meg kell határozni azt, hogy mikorra tud felkészülni a feladat ellátására. Van egy rendkívül lényeges határidő-probléma: a távoktatás akkreditálásához megszabja a törvény, és el kell fogadnunk, hogy az egyenértékűség miatt egy speciális módszer legyen akkreditálva, de erre nem szab meg külön határidőt - tisztelettel, fél perc múlva befejezem, elnök úr -, hanem a törvény hatálybalépését követően 8 nappal elvileg csak olyan távoktatási formák működhetnek, amelyeket a MAB akkreditált. Ez nyilvánvalóan lehetetlen. Ez azt eredményezné, hogy azok az intézmények, ahol jelenleg távoktatás folyik, a törvény hatálybalépését követően 8 nappal törvénytelenül végzik a működésüket. Tehát mindenképpen szükség van egy olyan határidő megjelenítésére, hogy ezt az akkreditációt a távoktatási módszer tekintetében milyen megfelelő határidőig kell megtenniük az intézményeknek.

(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Nyilvánvalóan az elmondottakból következik, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja e szükséges és elkerülhetetlen módosításoktól függően kívánja, reményei szerint tudja majd támogatni ezt a beterjesztést.

Köszönöm a figyelmet; elnézést az egy percért. (Taps a MIÉP soraiban.)

Forrás: parlament.hu