BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Én igyekeztem figyelni az ön válaszát. Szomorúan azt kell megállapítanom, hogy két alapvető kérdésre nem válaszolt. Az egyik alapvető kérdésem a minimálbér tovagyűrűző hatásaira vonatkozott. Az államtitkár úr maga is azt mondta, hogy ezeket majd még csak meg fogják vizsgálni. Igaz? Ezt mondta. Ha viszont ezt mondta, hogy ezt még csak meg fogják vizsgálni, akkor nem tudott válaszolni, és ezért nem is válaszolt arra a kérdésemre, hogy milyen inflációs hatása lesz ennek a többletbér-kiáramlásnak, avagy milyen összegű többletbér-kiáramlásra számíthatunk.

Erre nem válaszolt. De ha erre nem tud válaszolni, akkor miért mondja a miniszterelnök úr azt, hogy nem lesz ennek semmiféle inflációs hatása. Azért, államtitkár úr, mert ebben az esetben is, mint két éve, önök kormányzás helyett csak kampányolnak. Ennek ez egy tipikus esete, és ezért a válasz nem fogadható el.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu