DR. BÁNK ATTILA (FKGP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarországnak ebben az évben talán legfontosabb - és úgy vélem, legnagyobb érdeklődéssel kísért - belpolitikai eseményére, pártrendezvényére került sor az elmúlt hét szombaton, 2000. április 29-én.

A Független Kisgazdapárt országos nagygyűlésén, a koalíciós megállapodásban rögzített jogának megfelelően javaslatot tett a köztársasági elnök személyére, majd pedig erről egyhangúlag döntött. Mint ismert, a Független Kisgazdapárt országos nagygyűlése a legmagasabb közjogi méltóság tisztére a legalkalmasabb tagját, a párt elnökét, dr. Torgyán Józsefet, a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert jelölte.

Magyarország ezeréves történelmében talán fél tucatnál is kevesebb alkalommal adódott az a lehetőség, hogy egyáltalán jelöljenek valakit államfőnek, a XX. században pedig ez a harmadik alkalom arra, hogy szabadon választott parlamentben köztársasági elnököt lehessen választani. Magyarország történelmében eddig még nem akadt olyan politikus, aki egy ilyen egyhangú, nyilvános felkérést ne fogadott volna el azonnal és köszönettel.

(12.40)

Ráadásul, ha végigtekintünk az elmúlt ezer év magyar történelmén, azzal szembesülhetünk, hogy ha a legmagasabb magyar közjogi méltóság pozíciójának elnyeréséről volt szó, a legtöbben bizony-bizony - és nem csak képletesen - tűzzel-vassal próbálták ezt a pozíciót megszerezni.

Az, hogy ilyen pozíció betöltésére a Független Kisgazdapárt történelmében immár második alkalommal egyáltalán sor kerülhetett, az az 1998-as választások eredménye és az azt követő koalíciós szerződésé. Mint önök előtt is ismert, a Független Kisgazdapártnak, koalíciós partnereivel együtt, sikerült megnyernie az 1998-as választást, majd az ezt követő koalíciós szerződés rögzítette a Független Kisgazdapárt jogosultságát.

Politikai ellenfeleink és a sajtó egy jól körülhatárolható része azonban már az 1998-as választások eredményét sem igen tudta megemészteni, nem tudta magát túltenni rajta, és azóta is, mind a mai napig, fordított Kasszandra-jóslatokkal bombázza a közvéleményt. Az elmúlt időszakban, különösen az elmúlt fél évben, támadásai kereszttüzébe egy politikus került. Milyen politikus, hölgyeim és uraim? Érdekes módon nem az a politikus, aki diktatúrában kipróbált idegen nagyhatalom szolgálatában őszült meg (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Óh!); nem az a politikus, hölgyeim és uraim, akiről az átvilágító bírók megállapították, hogy jó lenne, ha lemondana a tisztségéről; sőt nem is az a politikus, hölgyeim és uraim, aki itt ül a körünkben és akinek a legszűkebb környezetében, egészen az utolsó napokig, elvetemült, szadista pribék dolgozott, nyilván a jogállam minél nagyobb dicsőségéért. Nem, nem, hölgyeim és uraim! Az ellenzék és a sajtó ezeket az embereket nyilván nem támadja, hiszen ilyen emberek a barátaik (Folyamatos zaj az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.) - miért is félnének tőlük?

Hát akkor kitől félnek, hölgyeim és uraim? Hogy kitől félnek? Félnek a magyar nép által a magyar parlamentbe választott történelmi párt elnökétől, félnek attól a politikustól, aki egész életpályáját a többpárti demokrácia, a jogállamiság céljának szentelte. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Óh!) Hölgyeim és Uraim! Attól az embertől félnek, aki saját, sőt pártja sorsánál előrébb tartotta a nemzet sorsát.

Látják az ellenzéki képviselők arcán a gúnyos, cinikus mosolyt? (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Igen! - Derültség az SZDSZ és az MSZP padsoraiból.) Hölgyeim és uraim, ők azt hiszik, hogy győztek! Ez a mosoly hamarosan az arcukra fog fagyni, mert kiderült, hogy 2002-ben, e megállapodás alapján, a koalíció fog nyerni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu