DR. DÁN JÁNOS (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Március 17-én Szegeden TIG-kikötőt adott át dr. Szabadi Béla, az FVM politikai államtitkára, ez is ráirányítja a figyelmet a logisztikára. Az európai fejlett gazdaságokat általában a regionális kapcsolódások és a globalizáció jellemzi. Mindkét gazdasági folyamat egy terület, a versenyfeltételek ismeretét és gazdaságos megoldásokat igényel. Ezek már eleve feltételezik a meglévő kiemelkedő termékminőséget, a versenyképességet, a pontos szállítást és a teljes körű megrendelői igényeket biztosító szolgáltatásokat.

A közelmúltban Csongrád megyében elvégzett reprezentatív felmérések szerint az itt működő ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi és szolgáltatásokkal foglalkozó vállalkozások a megfelelő áron történő jó minőségű termék előállítását és a szolgáltatást tekintették legfontosabb feladatuknak, a piaci lehetőségek fő kérdésének, ugyanakkor az ezt támogató logisztikáról kevés szó esett. Ez felhívja a figyelmet arra, hogy ami természetes a fejlett gazdaság folyamataiban, nálunk még nem általános, nem elterjedt lehetőség. Ahhoz, hogy az európai folyamatokhoz megfelelően képesek legyünk alakítani a külső és belső környezetünket, tudásunkat, a működtetéssel kapcsolatos ismereteinket kell elsősorban alkalmassá tenni ehhez.

Ehhez különösen nagy súllyal bír az agrárterületen történő kialakítás. A közeljövőben nagy gazdasági és üzleti nyomás fog ránk hárulni abban az esetben, ha piaci részesedéseinket a továbbfeldolgozott mezőgazdasági termékek vonatkozásában meg akarjuk tartani, illetve tovább akarjuk növelni. Európa fejlett területein évtizedek óta természetes közegben, piaci körülmények között, logisztikai támogatottság mellett bonyolódnak a gazdasági folyamatok, ott már nem az ismeretek megszerzése, begyakorlása folyik, hanem a megvalósított körülmények természetes környezete működteti a feltételeket. Bármely területen akár eladóként, akár vevőként, akár kooperációs partnerként jelen szeretnénk lenni, vagy jelenlétünket erősíteni kívánjuk, nem tekinthetünk el az európai szintű és a gyakorlati területeket átszövő logisztikai összefüggések megismerésétől és gyakorlati alkalmazásától.

Elsősorban itt szeretném felhívni az agrártárca figyelmét arra, hogy a logisztika tudományának, összefüggéseinek megismertetése, elterjesztése nemcsak a felsőoktatás tárgyává kell hogy váljék, hanem az azt gyakorló szakemberek, vállalkozók részére is meg kell teremteni, hogy felismerjék annak gazdasági kihatásait, összefüggéseit, és azokra reagálni tudjanak a rendelkezésre álló lehetőségek felhasználásával.

Térségünkben, a Dél-Alföldön például a Szegedi Tudományegyetem mezőgazdasági karán folyó újszerű oktatási formák tapasztalatai alapján is állítható, hogy vannak teendőink a logisztika által feltárt lehetőségek, a makrogazdaság eredményeinek növelésére, kihasználására. Javaslom, hogy készüljön olyan szakmai program, amely a mezőgazdasági logisztikai képzést, oktatást széles körben minél hamarabb elindítja a gyakorlati területeken. A mezőgazdasági logisztikai képzés, oktatás mellett olyan elméleti és gyakorlati kérdésekkel foglalkozó tudományos és szakmai műhelyek kialakítását, illetve a már meglévők támogatását - például a tárca logisztikai szaktanácsadói hálózatának a kialakítását - is javaslom, amelyek képesek segíteni ezen a téren lemaradásunk csökkentését, felzárkóztatásunkat az adott területek piacvezetői mellé, minél eredményesebb bekapcsolódásunkat a globalizációs folyamatba.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu