DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Rubovszky képviselőtársam felszólalására reagálnék. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Pontosan ez lenne a helyes kiindulópont, amit Rubovszky képviselő úr is említett, hiszen ha az albizottság elkezdett egy munkát, akkor egy tisztázó leltárra mindenféleképpen szükség van. Hozzáteszem, hogy azért ha reálisak akarunk lenni és a tíz év tapasztalatát figyelembe vesszük, akkor erre egy albizottság nem képes. Ehhez apparátus szükséges, hogy itt a magyar többpártrendszer infrastrukturális ingatlanhátterét feltárja, hiszen bennünket is értek meglepetések, hogy amikor néztük, hogy mi az ördög lehet az a háromszáz-valahány ingatlan, olyan ingatlanok is a Szocialista Párt nevén szerepeltek, amelyben például 11 év óta egy megyei sajtó székháza van, és egészen más, különös esetek is történtek.
Tehát a tisztázásra, a leltárra mindenféleképpen szükség lenne. Sajnos ez az előző két ciklusban nem történt meg. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a tisztázás előtt egy féloldalas törvényt be lehet terjeszteni, ami egyfajta virtuális rendszerváltási törvényként próbálja önmagát produkálni, abban a hamis tudatban egyébként, hogy ezzel a demokratikus baloldalt Magyarországon esetleg gyengíteni lehet, hogy most újra elővesszük ezeket a '89-es régi, zavaros ügyeket.
Hozzáteszem, hogy ha megnézzük a leltárt - ezt valószínűleg majd csak a józanabb utókor fogja megcsinálni -, még ennél is sokkal furcsább dolgokat fogunk találni, hiszen amikor az állampárt felbomlása '89 tavaszától felgyorsult, már helyi kezdeményezések is voltak, többek között éppen Jánosi György részéről, aki Szekszárdon a pártházat átadta a közösségeknek és másutt is. Tehát az állampárti házak átadása társadalmi szervezeteknek, egyetemeknek és mindenféle más szervezeteknek megindult alulról is, aztán megkezdte a kormány is, majd a választások után ez továbbfolytatódott.
Tehát a leltár nagyon bonyolult lenne, sokkal bonyolultabb annál (Az elnök csenget.), mint hogy egy ilyen törvénnyel ezt az egészet el lehetne intézni, és szerintem politikai haszna sem lesz egyébként egyik félnek sem, különösen a magyar többpártrendszeri parlamenti demokráciának.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés