DR. GYÖRGYI KÁLMÁN legfőbb ügyész: Elnök Úr! Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az imént hallott interpelláció előzménye ebben a Házban március 21-én absztrakt megfogalmazásban már elhangzott, most mindegyik kérdésnél szerepel Csurka István országgyűlési képviselő úr, frakcióvezető neve.

A kérdéseknek büntetőjogi és polgári jogi vonatkozásai vannak. Ami az előzőeket illeti, Szabó Lukács képviselő úr 1999. október 6-án közérdekű bejelentést tett a Fővárosi Főügyészségen több személy ellen az Ady Endre Sajtóalapítvánnyal kapcsolatos különféle pénzügyi műveletek miatt.

(15.40)

A főügyészség október 13-án az iratot feljelentésként az ügyészségi nyomozó hivatalnak küldte meg az iratban szereplő országgyűlési képviselő úr személyére figyelemmel. November 19-én a nyomozó hivatal a beadványt a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz rendelte átenni. Az iratok elküldésére azonban ügyviteli hiba miatt ténylegesen nem került sor. Elrendeltem annak a vizsgálatát, hogy az áttételi határozat törvényes-e, továbbá hogy az iratok továbbítása miért maradt el. A mulasztó személy példás felelősségre vonása iránt intézkedtem. A mulasztásért a képviselő urat illő tisztelettel megkövetem, és intézkedtem, hogy a feljelentés érdemi elintézéséről tájékoztatást kapjon.

Ami a polgárjogi vonatkozásokat illeti: korábbi válaszomhoz hasonlóan most is azt tudom mondani, hogy a Állami Számvevőszék vizsgálhatja, hogy az állami tulajdonú bank részéről adott támogatás jogszerű volt-e vagy sem. A Fővárosi Főügyészségen tett közérdekű bejelentés nyomán a főügyészség közigazgatási osztálya vizsgálja az 1990. december 19-én bírósági nyilvántartásba vett Ady Endre Sajtóalapítvány működésének a törvényességét. Az alapítvány célja az alapító okirat szerint: az új, hiteles, korszerű magyar újságírás személyi feltételeinek megteremtése, a fiatal tehetségek támogatása, az úttörő kezdeményezések felkarolása. Ez a Ptk.-nak megfelelő, törvényes cél; a támogatások odaítéléséről pedig eseti, javarészt kuratóriumi döntések születtek.

Készpénzes kifizetés esetén az alapítvány gazdasági vezetőjének rendelkezése nyomán az általa megjelölt személyek vették fel a támogatás összegét. Az nem volt megállapítható, hogy a felvett összegeket befizették-e a támogatást kérő számlájára.

A Magyar Út Alapítvány képviselője 2000. január 7-én személyes meghallgatásán úgy tájékoztatta a főügyészséget, hogy az Állami Számvevőszék által vizsgálatra bekért iratokat a lízingelt gépkocsival együtt tavaly október 18-án ellopták. (Derültség.)

Azt az ügyészség nem vizsgálhatja, hogy az alapítványi támogatások bármilyen gazdálkodó szervezethez eljutottak-e, erre nincs hatásköre. Az alapítvány vagyonát az alapító által kijelölt szerv kezeli, amely előírhatja, hogy a támogatásban részesített természetes vagy jogi személy az összeg felhasználásáról számoljon be. Az ezzel összefüggő kérdéseket az alapítvány működésének most folyó törvényességi vizsgálata tisztázhatja.

Kérem a képviselő urat, illetve a tisztelt Országgyűlést, hogy válaszom fogadják el. (Szórványos taps az SZDSZ soraiból.)

Forrás: parlament.hu