DR. KÁVÁSSY SÁNDOR környezetvédelmi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy hiszem, valamennyien egyek lehetünk abban, hogy a katasztrófatörvény meghozatalára szükség volt, és ezt az azóta bekövetkezett fájdalmas környezeti katasztrófa is igazolhatta.

Konkrét kérdéseire válaszolva tájékoztatom, hogy az ön által igényelt rendeletek a tárca e félévi jogalkotási tervében szerepelnek, kidolgozásuk és államigazgatási egyeztetésre történő előkészítésük folyamatban van, illetve megtörtént. A jogszabály által előírt védekezési munkabizottság megalakítása, a szervezetére, riasztására, működési rendjére, működtetésére vonatkozó okmánycsomag a 2000. február 28-án megalakult kormányzati koordinációs bizottság elfogadott munkatervének megfelelően április 30-ig elkészült. A ciánkatasztrófa első napján döntés történt a tárca védelmi törzsének megalakítására, kijelöltük vezetőjét, helyettesét és tagjait, Pepó Pál miniszter úr meghatározta rendeltetését, feladatkörét, hatáskörét, és ezen túl részletezte feladatait. A fentieken túl meghatároztuk a tájékoztatás rendjét, így valamennyi érintett szervezet naponta tette meg az aktuális helyzetről szóló jelentését.

Így történt, hogy a vészhelyzet teljes időszakában folyamatos volt a veszélyeztetett területen élő lakosság felkészítése és tájékoztatása, az ipari létesítmények vízkivételének korlátozása, valamint a szennyezésmentes ivóvíz biztosítása, a haltetemek gyűjtése és végleges elhelyezése. A munka eredményességét bizonyítja, hogy emberéletben nem esett kár, és egészségkárosodás sem történt.

(16.00)

A védelmi törzs ellátta a médiumok tájékoztatását, szervezte a szükséges nemzetközi kapcsolatfelvételeket, és már az eseményekkel párhuzamosan megkezdődött a károk felmérése, illetve a rehabilitációra irányuló programok kidolgozása is. Bízom benne, hogy a védelmi törzs helyett megalakításra kerülő védekezési munkabizottság, amely nemcsak a környezetvédelmi tárca szakembereiből áll majd össze, kellő begyakorlást követően a jelenleginél összehangoltabban és operatívabban látja el feladatait.

Kérem a képviselő urat, szíveskedjék a válaszom elfogadni. (Taps az FKGP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu