DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A két törvényjavaslatot a kormány azzal az indoklással nyújtotta be, hogy a pártok számára jogegyenlőséget kíván biztosítani az ingatlanhasználat terén, s ezáltal megteremti a valós feltételeket ahhoz, hogy a politikai erők valóban a jogállamiságnak megfelelő feltételrendszer mellett tevékenykedjenek.

A Szocialista Párt álláspontja azonban a kormányétól alapvetően eltér. Megítélésünk szerint a két törvényjavaslat benyújtásának döntő célja az volt, hogy a Magyar Szocialista Pártot - miként ez egyébként a törvényjavaslatokkal kapcsolatos számos megnyilatkozásból egyértelműen ki is tűnt - a mostaninál jóval nehezebb helyzetbe hozza, a párt működéséhez szükséges infrastrukturális feltételek körét jelentősen korlátozza. Megítélésünk szerint mind az ingatlan-nyilvántartás szempontjából, mind az alkotmányosság szempontjából különösen az a törvényjavaslat, amely a hasznosítás rendezéséről szól, számos szakmai kívánnivalót hagy maga után. Nem tűnnek pontosnak az ingatlanokkal kapcsolatosan elhangzott felszólalások, illetőleg sajtóbeli megnyilatkozások.

Miközben a Magyar Szocialista Párt több mint 80 százalékos ingatlanhasználatáról beszélnek, a Szocialista Párt által készített kimutatás szerint jelenleg a párt a Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz tartozó ingatlanokból 128-at használ, s nem 356-ot, miként ez a híradásokban megjelent; az önkormányzati tulajdonban levő ingatlanok közül pedig 55-öt vagy 56-ot.

Ezek az adatok tehát jelentősen eltérnek azoktól, amelyekre annyiszor hivatkoztak a parlamentben és a parlamenten kívül is. Mindez már önmagában megkérdőjelezi, hogy valóban megalapozott lehet-e a beterjesztett két törvényjavaslat; hiszen olyan adatokra épül, amelyek eltérnek a tényleges helyzettől, jóval korábbi állapotokat rögzítenek.

Nemcsak ilyen kifogásokat lehet azonban megfogalmazni, hanem alkotmányjogiakat is. Ezek egy részét Csiha Judit képviselőtársam a korábbi felszólalása során már részletesen kifejtette. A továbbgondolás céljából azokat az érveket ismételném meg s egyben bővíteném ki, amelyeket ő elmondott.

Mindenekelőtt arra hivatkoznék, hogy a jogegyenlőség kérdése nem azonos a teljesen azonos feltételrendszer biztosításával. Semmiféle alkotmányos szabály nem írja elő azt, hogy minden parlamenti pártnak teljesen azonos paritásos feltételek mellett kelljen tevékenykednie. Ez egyértelműen kitűnik például a kerekasztal-megállapodás nyomán született, 1989. évi XXXIII. törvényből, illetőleg annak módosított rendelkezéseiből is.

A költségvetési támogatás elosztásakor is teljesen egyértelmű, hogy a paritás elvét csupán a támogatás 25 százaléka esetében kívánta a törvényalkotó s a mögötte álló kerekasztal-megállapodás biztosítani, a többi részre - 75 százalékra - már a listás szavazataránynak megfelelő költségvetési támogatáselosztást ír elő.

Ebből következik, hogy amikor a kerekasztalon megjelentek az ellenzék képviselői, s a párttörvény vitájában is részt vettek, fel sem vetették azt, hogy minden politikai erőnek azonos induló feltételeket kell garantálni; megelégedtek az előbb említett feltételrendszer biztosításával, például egy olyan alapvető jelentőségű kérdésben, mint a költségvetési támogatás esetében. Nem térnék ki arra, hogy a jogegyenlőség elve döntően személyekre vonatkozik a 70/A. § alapján; kiterjesztő értelmezéssel ez szervezetre is alkalmazhatónak látszhat, természetesen.

Nem az az alapvető problémánk, hogy - úgymond - kiváltságokat kívánna megszüntetni a parlament ezzel a törvényjavaslattal, illetőleg két törvényjavaslattal, hanem az, hogy alkotmányellenesen és nem a valós helyzetnek megfelelően kívánja az ingatlanok helyzetének rendezését megvalósítani. S ezen túlmenően - erre még ki fogok térni - a politikai konszenzust sem igényli az ingatlanhasználat rendezésének szabályozásakor.

A következő megjegyzésem szintén alkotmányjogi jellegű. Erre a kérdéskörre már Csiha Judit képviselőtársam is nyomatékosan felhívta a figyelmet. A 17/1992. számú alkotmánybírósági határozatban foglaltakról van szó. Ennek a határozatnak az indoklása részletesen értelmezi a használati jogot, illetőleg a használati jogot megillető alkotmányos védelmet.

Az indoklás II/6. pontja a következőket mondja: "Az alkotmány és az alkotmányos jogrendszer megfelelő védelemben részesíti az alkotmányban meg nem jelenő egyéb nevesített jogokat is. A vagyoni jogok alkotmányos védelme az alkotmánynak a tulajdonjogot oltalmazó rendelkezéseiből következik. Az Alkotmánybíróság elvi éllel mutat rá arra, hogy az alkotmány 13. §-ának (1) bekezdése nemcsak a tulajdonjog, hanem az azzal összefüggő minden vagyoni jog biztosítására vonatkozik. Az alkotmány 9. § (1) bekezdése ezért a tulajdonvédelem körében az egyéb vagyoni jogok védelmét is biztosítja."

Később az indoklás a következő megállapítást teszi: "A használati jog korlátolt és idegen dologbeli jog, amely a tulajdonostól nyert abszolút (dologi) hatályú és önálló léttel bíró jogosultság anélkül, hogy ez az önállóság érintené a tulajdonjoghoz való kapcsolódását. A használat joga tehát a tulajdonjog önállósult részjogosítványa, amely tartalmát tekintve a tulajdonjog olyan szelvényjoga, amelynek vagyoni értéke van."

Ha pedig az ingatlanhasználati jog vagyoni értékű jog, és ennek következtében - ahogy ezt az Alkotmánybíróság megfogalmazta - érvényesülnek vele kapcsolatosan a tulajdonvédelem szabályai, akkor az alkotmány 13. §-ának már hivatkozott (1) bekezdése értelmében ennek a használati jognak a megszüntetése - természetesen figyelemmel a szerzés módjára - csak teljes azonnali és feltétlen kártalanítás mellett lehetséges.

Felhívnám a figyelmet arra, hogy az Alkotmánybíróságnak ez az állásfoglalása gyökeresen más, mint az a szemlélet, amellyel a törvényjavaslatban találkozhatunk. A törvényjavaslat ugyanis kártalanítás nélkül el kívánja vonni a használat jogát, meg kívánja szüntetni a használati jogosultságot. Nem változtat ezen a helyzeten az, hogy a jövőre nézve a másik törvényjavaslat a használati jog dologi jogi fogalmát a haszonkölcsön kötelmi jogi fogalmával kívánja felcserélni.

Kétségtelen, hogy a jövőre nézve a KVI számára jóval előnyösebb a haszonkölcsön-szerződés, mint a mai dologi jellegű használati jogosultság. Visszaható hatállyal azonban nem lehet a használati jogot haszonkölcsön-szerződésre átalakítani - ezt egyébként nem mondja ki a törvényjavaslat sem -, azonban az az intenciója ennek a változtatásnak, hogy a dologi jogi jogosultság kötelmi jogivá való átalakításával a jövőre nézve is megteremtse a feltételeket ahhoz, hogy sokkal könnyebb legyen megszüntetni egy pártnak - adott esetben talán a Magyar Szocialista Pártnak - az ingatlanhasználattal kapcsolatos jogosultságát, mint a mostani konstrukcióban.

Nagyon röviden utalnék néhány politikai összefüggésre, és - elsősorban idő hiányában - az alkotmányjogi érvelést nem folytatnám. A vitában elhangzott az - például Turi-Kovács Béla képviselőtársam részéről, de mások részéről is -, hogy 1990-ben, amikor az 1990. évi LXX. törvényt a parlament elfogadta, a Magyar Szocialista Párt - úgymond - még igen előnyös helyzetben volt, és ezért alakult ki a mostani, visszásnak minősített helyzet.

(17.30)

Meg kívánnám azonban jegyezni, hogy éppen a tegnapi nap folyamán a legnagyobb kormánypártnak, a Fidesz-Magyar Polgári Pártnak a elnöke úgy nyilatkozott a Magyar Szocialista Pártról, mint amely - bár nem szó szerint, de azért idézem - kiterítve feküdt. Most akkor el kellene dönteni, hogy olyan erővel rendelkezett-e, hogy meg tudta akadályozni az ingatlanrendezést, vagy pedig kiterítve feküdt-e az új hatalom lábainál; gondolom azért persze, hogy ez egy túlzó megfogalmazás volt. Talán ebben is konszenzusra kellene jutnia a két nagy kormányzó pártnak, nem csak egyéb ügyekben.

Végezetül pedig megjegyezném, hogy a Magyar Szocialista Párt minden lehetséges alkotmányos jogi eszközt igénybe vesz annak érdekében, hogy ennek az alkotmányellenes és politikailag diszkriminatív törvénynek a realizálását megakadályozza.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu