HERÉNYI KÁROLY, a gazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! (Az ÁSZ elnökéhez fordulva:) Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Én a többségi véleményt fogom ismertetni, és engedjék meg, hogy először a jegyzőkönyvet ismertessem önökkel. Az Országgyűlés gazdasági bizottsága a 2000. évi április 26-ai ülésen a törvényjavaslatot megvitatta, és ahhoz a Házszabály 95. §-a (1) bekezdése alapján az alábbi általános vitát előkészítő ajánlást nyújtja be. A bizottság a törvényjavaslat általános vitára bocsátását 15 igen szavazattal, 10 tartózkodással támogatja. Ennyi a jegyzőkönyvi kivonat.
Engedjenek meg néhány mondatot indoklásul, hogy a bizottság többsége miért gondolta úgy, hogy ennek a törvényjavaslatnak létjogosultsága van, és támogatásra érdemes és alkalmas. Magát a rendszerváltás folyamatát néhány törvény életén, változásának dinamikáján keresztül tudjuk figyelemmel kísérni és követni. A számvitelről szóló törvény élete, alakulása pontosan egy ilyen törvény, hiszen időben három részre bonthatjuk az eseményeket. 1992. január 1-je előtt, amikor is az első, számvitelről szóló törvényt elfogadtuk, állami rendelkezések szabályozták a számvitel részletes és általános dolgait, és ezek a rendelkezések zömmel az akkori döntéshozókat, a gazdaságpolitika irányítóit hozták olyan helyzetbe, információkkal látták el, hogy döntéseiket kellő megalapozottsággal meg tudják hozni. Viszont nem szolgáltattak információkat a piac - vagy akkor még inkább csak kvázi piacról beszélhetünk - azon szereplői számára, akik azért már-már kezdtek a gazdasági életben megjelenni.
1992. január 1-je után a helyzet merőben megváltozott, hiszen az akkori törvény már az információk áramlását, azok mélységét, sebességét többé-kevésbé szabályozta, és a gazdasági élet, a piac szereplőit igyekezett olyan információkkal ellátni, amelyek a gazdasági életben való működést számíthatóvá, koordinálhatóvá és átláthatóvá tették. Most újra egy olyan szakaszba jutottunk - az idő meghaladta ezt az állapotot -, amikor újra módosítani kell, illetve egy új törvényjavaslatot kell benyújtani, ami előttünk fekszik, ennek okai két dologban foghatóak meg. Egyrészt elérhető közelségbe került az európai uniós csatlakozásunk, és nyilván az uniós csatlakozásnak jogharmonizációs követelményei is vannak, és úgy gondoljuk, hogy ez a törvény a jogharmonizációs igényeket a lehető legnagyobb mértékben igyekszik kielégíteni. Másfelől a hazai gazdasági élet piaci szereplőinek pozíciói is oly mértékben és oly módon változtak, hogy az információellátottság mélysége, sebessége, irányai újraszabályozásra kényszerülnek, és ez a törvény ezt a szabályozást hivatott újragondolni, és hivatott a mostani helyzetet rendezni.
A teljesség igénye nélkül néhány kiragadott érv, amiért a bizottság többsége támogatásra javasolja ezt a törvénytervezetet; az előbb említett módon, mert az európai integrációs törekvéseink törvényi harmonizációját nagyon jól szolgálja. Aztán például azért, mert bővül az értelmező rendelkezések és fogalmak száma, a törvény átláthatóbb és világosabb lesz, a hatálya is szűkül, illetve értelmezhetőbbé, egyértelműbbé válik. A javaslat ismét megengedi - és azt gondoljuk, hogy ez pozitívan fog hatni a gazdasági életre és annak szereplőire a számviteli szabályozásban - az üzleti évnek a naptári évtől való eltérését.
(10.20)
Végül ami a leglényegesebb, és ami talán a legtöbb vitát fogja kiváltani, a kettős könyvelésre való áttérés kötelezettsége: a javaslat tételesen indokolja és kifejti a kettős könyvelésre való áttérés szükségességét és annak jelentőségét, valamint az európai uniós törekvéseink ügyében tett szolgálatát.
Mindezek alapján a gazdasági bizottság többsége a tisztelt Ház figyelmébe ajánlja, támogatásra és elfogadásra javasolja a T/2517. számú törvényjavaslatot.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés