KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A képviselő úr három kérdés ürügyén teremtett lehetőséget magának és pártjának arra, hogy perceken keresztül ismertesse a jóindulattal is csak óhajgyűjteménynek nevezhető 51 pontos kívánságlistáját. Ugyanis a képviselő úr elküldte mind az 51 pontot. Ez a lista oly mértékben nélkülöz minden realitást, a megvalósíthatósággal kapcsolatban felvethető minden, legalább minimális szinten elvárható konkrétumot, hogy azt programnak nevezni igen nagy bátorság; ezermilliárdos nagyságrendű feladatot adna.
Ebben az anyagban 51-szer szerepel a "kell" szó - a liberális párt anyagában -, és 51 alkalommal kívánja parancsokkal korlátozni azt az informatikát, amelynek lényege maga a szabadság. Mondhatjuk tehát úgy is, hogy 51 pontos párthatározattal kívánja gátak közé terelni azt, ami onnan úgyis kitörne. A feltett kérdések jelentős része természetesen napirenden van, dolgozik a kormány ezeken. Azzal messzemenően egyetértek, hogy Magyarországnak időben fel kell készülnie az információs társadalom kiépítésére, és az informatika fejlődéséből adódó előnyök minél teljesebb kihasználására.
Lisszabonban a napokban Tudás és információs társadalom címmel miniszteri konferencia zajlott. Itt határozták el azt, hogy az Unió országai az Egyesült Államokkal szembeni lemaradásuk ledolgozására milyen programot kell hogy elkészítsenek. Természetesen ehhez mi is csatlakozunk. Néhány címszavat azért elmondanék abból a "lényegében nem történt semmiből", ami történt. Az egységes hírközlési törvény - amely az informatika kérdéseit is kezeli - tervezete elkészült, ezt biztos tudja a képviselő úr, és egyeztetés alatt áll. Az alapelveit, a téziseket a kormány már elfogadta, és maga a kodifikáció van folyamatban.
(16.50)
Az elektronikus aláírásról, szabályozásának az alapelveiről alig két héttel az uniós irányelvek megjelenését követően... - elkészült a tárca, és tárcaegyeztetésen van ez az anyag is. Tehát elektronikus aláírás ügyben az első néhány között leszünk Európában, ha a normál ügymenet szerint halad tovább. És miért ne haladna?
A nemzeti információs infrastruktúra-fejlesztési program keretében Európában is példamutató módon nagy sebességű, 155 megabyte-os kapcsolat létesült külfölddel és az ország összes elosztóállomásával.
Az államigazgatásban a gyorsabb, áttekinthetőbb ügyintézés érdekében megkezdődött az irat- és adatkezelés modernizálása. Az elmúlt két év alatt kétszeresére nőtt a Sulinet-Írisz rendszerbe bekötött iskolák száma, és nagyon jelentős tartalmi előrelépésekre is sor került. Azt gondolom, hogy a képviselő úr ezt is tudja, csak nyilván nem jutott eszébe, amikor kérdezett.
Mára minden középiskolában és nagyobb általános iskolában van internetes végpont, ami azt jelenti, hogy nem kerül ki az iskolákból alapismeretek nélkül növendék. Az egyetemeken, főiskolákon központi irányítás nélkül is újabb és újabb informatikai karok és képzések alakulnak.
Lépéseinket természetesen a lehetőségeinkkel kell összehangolni. Eddig is megtettük, amit az uniós követelmények kívánnak, és ezután is megtesszük, természetesen a jogalkotásban is figyelembe vesszük folyamatosan az informatika újabb és újabb felmerülő feltételeit.
Az önök által elkészített 51 pontos anyagból persze mindent használni fogunk, ami hasznosítható (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.),de vissza kell a valóság talajára tenni ezeket, s a szabályozás eszközeivel kívánjuk elsősorban támogatni az informatika fejlődését.
Kérem válaszom elfogadását. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés