DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Megerősíthetem a képviselő úr kérdésére válaszolva, hogy a napokban érkezett még egy újabb feljelentés a miskolci székhelyű Rákóczi Bank Rt.-vel kapcsolatban. Az eddigi feljelentések 21 gazdasági társaság több tízmillió forintos hitelfelvételét érintik. Eddig már több ügyben rendeltek el nyomozást, csalás, hitelezési csalás, jogosulatlan gazdasági előny megszerzése vagy tartozás fedezetének elvonása bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt, egy ügyben pedig feljelentéskiegészítést rendeltek el.
Két ügyben a hitelfelvevő vállalkozások cégjegyzésre jogosult képviselői gyanúsítottkénti kihallgatása csalás büntette elkövetésének alapos gyanúja miatt megtörtént. Egyikük az eljárás során az ügyészség által elrendelt szabadlábra helyezésig előzetes letartóztatásban volt. Bűntársát nemzetközi elfogatóparancs kibocsátását követően Németországban elfogták, a kiadatási eljárás folyamatban van, kihallgatására a kiadatási eljárás befejezését követően kerülhet sor.
További hat, jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt elrendelt büntetőeljárást egyesítettek, mivel az érintett vállalkozások hitelfelvételei kapcsán felmerült a banki dolgozók felelőssége. A többi ügyben a cégek iratainak lefoglalásával párhuzamosan folyik a tanúk kihallgatása és a szakértők kirendelése, illetve a szakértői vélemények beszerzése.
Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés