T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A kormány politikájának számos problémája van, amelyet több alkalommal is szóvá tettünk. Elmondtuk, hogy jelen formájában a program nem teljesíti az elvárásokat, hisz több mint 20 ezer igénylésből csak 300-at tudtak elfogadni.

Javasoltuk, hogy a lakáshitel támogatási rendszerét módosítsák, mert jelenlegi formájában nem segíti a fiatalok lakáshoz jutását. Szerintünk a kiegészítő kamattámogatást ki kell terjeszteni lakásvásárlásra, -bővítésre és a komfortfokozat növelésére. El kell törölni a családi állapotra vonatkozó kikötést, és a jelzáloglevél-kibocsátás monopóliumát fel kell oldani. A lakás célú megtakarításokat adókedvezményekkel kell ösztönözni.

Láthatjuk a televízióban nap mint nap azt a reklámot, amely az első hazai jelzálogbanktól és partnereitől felvehető otthonteremtő hitelt ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Ez a hitelforma jó is lenne, ha például az SZDSZ javaslatai szerint átalakítanák. A baj azonban az, hogy ma nehezen, akadozva működik, hátrányos helyzetbe hozva azokat, akik komolyan veszik az ígéreteket.

Nyilván ennek oka lehet, hogy nincsenek meg a gyorsított és egyszerűsített eljárás feltételei, például a földhivatalokban sem. Így azok sem lehetnek biztosak abban, hogy otthonteremtő hitel segítségével valóban otthonhoz juthatnak, akik átesnek a nehézkes hitelminősítő vizsgálaton, és akiknek megvásárolandó lakást is sikerült találniuk. Az eladó ugyanis nem vár hónapokig arra, hogy a lakás vételárát megkapja, hisz egy-egy lakásért több vevő sorban áll. Az első hazai jelzálogbank ugyanis csak akkor tudja a hitelt folyósítani, ha a megvásárolandó lakás tulajdoni lapjára az illetékes földhivatal a jelzálogjogot bejegyzi.

A földhivatalokban az ügyintézési határidő 30 nap, ami természetesen nem könnyíti meg az állampolgárok dolgát. A minisztériumnak a földhivatalokhoz küldött levele is az érkezési sorrend fontosságára hívja fel a figyelmet. A jelzálogbank munkatársainak elmondása szerint ez az ügyintézés jelentősen lassítja a hitel elbírálását, megnehezíti a hitel folyósítását, ami számos lakásvásárlási ügyet hiúsíthat meg. Ez természetesen jelentős hátrányt okozhat az ügyfeleknek.

Kérdezem tehát miniszter urat, miért nincs gyorsított eljárás a földhivatalokban a jelzálogjog bejegyzésére. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu