TÓTH ANDRÁS (MSZP, országos lista): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Az érveket végighallgatva továbbra is az az álláspontom és az az álláspontunk, az itt kifejtetteket figyelembe véve, utalok Wiener Györgyre, utalok Kóródi Máriára és Balczó Zoltán képviselőtársamra, hogy ebben az esetben bizony az a javaslat, amely a Ház elé került, nem felel meg a Házszabálynak, és amikor az elnök ezt a javaslatot szavazásra bocsátotta, akkor, még azt is elfogadom, hogy akaratlanul, de megsértette a Házszabályt.
Milyen érvek hangzottak itt el? Salamon László elmondta szokott érvét, hogy kérem, a közjogi méltóságok választásakor nincs vita. Wiener György erre pontosan válaszolt, sajátos szabályok benne vannak a Házszabályban, hiszen a 132. § pontosan kifejti, hogy melyek azok a különleges szabályok, amelyeket a közjogi méltóságok megválasztásakor alkalmazni kell. Tehát nem az általános szabályokról van szó, hanem arról van szó, hogy ebben az esetben egy országgyűlési határozati javaslat benyújtásáról volt szó; és hivatkozom Kóródi Máriára, nemcsak egy személyi javaslatról volt szó, nemcsak arról volt szó, hogy ki legyen X. Y. testület tagja, hanem arról is, hogy milyen konstrukciójú ez a testület. Ebből következően ebben az esetben a vitát megspórolni nem lehetett volna.
A töretlen gyakorlatra hivatkozásra utalnék, hogy a Házszabály melléklete, függeléke tartalmazza azt az eljárást, amely egyébként négyötöddel, tehát 80 százalékos támogatással került elfogadásra, és amely egyébként az országgyűlési bizottságoknál, elnököknél, alelnököknél, tisztségviselőknél, ahogy azt most alkalmaztuk, kizárja a vitát, de ebben az esetben a vita kizárásáról 80 százalékkal, azaz négyötöddel ez a Ház döntött általános érvénnyel. Ez egy eljárás. De amit önök folytattak február 28-án, az nem ez a metódus volt.
A harmadik megjegyzésem az, hogy az én álláspontom szerint is a Magyar Országgyűlésnek és minden parlamentnek a természetes állapota a vita. Az a természetes állapota, hogy érvek ütköznek érvekkel, és ezek alapján dönt az Országgyűlés valamely kérdésben. Amikor önök meg akarják akadályozni ügyrendi vagy napirendi javaslattal, hogy ne legyen vita az Országgyűlésben, akkor az Országgyűlést szavazógépezetté silányítják le.
(23.10)
Mi ehhez nem kívánunk asszisztálni, azt gondoljuk, az Országgyűlés továbbra is normális esetben vitafórum, és azért gondoljuk azt, hogy ebben az esetben mindaz, aki úgy gondolja, hogy az Országgyűlésnek ezt a szerepét meg kell őrizni, nem tehet mást, mint hogy elutasítja azt az eseti állásfoglalás-tervezetet vagy állásfoglalást, amelyet az ügyrendi bizottság kormánypárti többsége megszavazott.
Kérem, fontolják meg és utasítsák el az ügyrendi bizottság állásfoglalását! Köszönöm, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés