JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Állami Számvevőszék most is, mint az előző években mindig, magas színvonalú, korrekt, jó beszámoló jelentést készített és terjesztett az Országgyűlés elé. Az eddigi hozzászólások több pozitív jelzővel illették ezt a jelentést, én egy újabbal szeretném bővíteni, mégpedig azzal a jelzővel, hogy tanulságos. Igen, mert ez a jelentés nagyon tanulságos. Éppen ezért jó lenne, ha ezt a jelentést minél többen olvasnák, minél többen olvasnák azok, akik a közpénzek felhasználásával, ellenőrzésével vannak megbízva, ilyen feladatot kaptak.
A jelentés szerkezete, tartalma nagyon alkalmas arra, hogy a tanulságokat az illetékesek levonják belőle és hasznosítsák. A jelentés külön fejezete foglalkozik a tapasztalatokkal és külön fejezetben foglalkozik a javaslatokkal, azokkal az elképzelésekkel, amelyek megvalósulása az Állami Számvevőszék szerint szükséges és mindenképpen fontos az elkövetkező időben.
Hozzászólásomban az Állami Számvevőszék önkormányzati ellenőrzéseinek kérdéseivel szeretnék röviden foglalkozni. Tudjuk, hogy az Állami Számvevőszék jelenleg nem végez - mivel nem végezhet - átfogó, teljes körű pénzügyi, gazdasági ellenőrzést a helyi önkormányzatoknál. A jogosítványa jelenleg csak a központi költségvetési kapcsolatokból származó pénzek jogszerű felhasználására terjed ki. Tehát azon pénzeket tudja ellenőrizni, amit az önkormányzatok az állami költségvetésből kapnak. Bár ez óriási feladat, mert ez nagyságrendileg is nagy pénz - az 1999. évben közel 650 milliárd forint volt -, de ha azt nézzük, hogy hány önkormányzatnál történik ez a felhasználás, akkor is óriási feladat. Mintegy 3200 önkormányzat van, és ezen önkormányzatoknak nagyon sok intézménye, amely a pénzt fölhasználja, és ahol az Állami Számvevőszéknek ellenőriznie kell.
Néhány, önkormányzatokkal kapcsolatos tételt én is felidéznék, hogy mit ír ez a jelentés. Az első ilyen megállapítás az, hogy az Állami Számvevőszék szerint összes kapacitásának nagy részét az önkormányzati ellenőrzésekre fordította. Úgy gondolom, hogy ez nagyon súlyos megállapítás. El kell gondolkodni azon, jó-e ez így, hogy az Állami Számvevőszéknek kapacitása mintegy felét önkormányzati ellenőrzésre kell fordítania akkor, amikor ezen ellenőrzések hatékonysága olyan, amilyen a jelentés későbbi részében le van írva. Úgy gondolom, hogy ez is szolgálhat egyik tanulságként az elkövetkező időre. Tudjuk a jelentésből, illetve az Állami Számvevőszék elnökétől, hogy egy ellenőrzési nap mintegy 50 ezer forintba kerül. Úgy gondolom, nagyon fontos azt is nézni, hogy az Állami Számvevőszék által fölhasznált pénz mennyire hatékony, tehát maga az ellenőrzés hasznosulása milyen mértékű.
A másik ilyen megállapítás az, hogy az önkormányzatok pénzügyi pozícióiban nagyon nagy a különbség, nagyon különböző helyzetben vannak az önkormányzatok. A kiadásaik 1999-es értéke reálértékben csökkent. 1995-től ez egy folyamat; 1998-ban ez a folyamat megtört, akkor az önkormányzatok kiadásainak reálértéke növekedett, '99-ben ez csökkent. Vagyonfelélés történt az 1999. évben, csak vagyonfelélés árán tudták az önkormányzatok a kötelező önkormányzati feladataikat - különböző színvonalon - ellátni. Úgy gondolom, ez is nagyon tanulságos. Nem hiszem, hogy ez elfogadható. Ebben az időszakban, amikor a gazdaság teljesítménye jó, amikor gazdasági növekedés van, nem fogadható el, hogy az önkormányzatok a kötelező és szabadon vállalt feladataikat is egyre rosszabb színvonalon lássák el. Úgy gondolom, ez egy olyan anomália, amit egyértelműen fel kell oldani, így az önkormányzatoknál nem elfogadható az, hogy a kiadásaik reálértéke csökkenjen.
A jelentés az önkormányzati rendszer elaprózottságára hívja föl a figyelmet. Úgy gondolom, hogy ez igaz, de valamennyien tudjuk, nem nagy remény van arra, hogy ezen az elaprózott rendszeren rövid időn belül változtatnánk. Úgy gondolom, alapvetően nem is ez a hiba, mert egy ilyen rendszer mellett is lehetne sokkal jobb a közpénzek fölhasználása az önkormányzatoknál. Inkább az az alapvető gond - amit a jelentés szintén leír és megállapított -, hogy több év óta húzódik az önkormányzati gazdálkodási és finanszírozási rendszer átfogó reformja. Ez így van, régóta, hosszan beszélünk erről a kérdésről, de meggyőződésem, hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha az önkormányzatok feladatait áttekintjük, és itt bizony törvényi módosításra, a törvényi szabályozás megváltoztatására van szükség.
Jelenleg nem jó az állam és az önkormányzatok közötti feladatelosztás szabályozása. Nem jó ez az egészségügy területén, az oktatás területén is nagyon sokan kifogásolják ezt a kérdést, de én fölhívom arra is a figyelmet, hogy nem jó az egyes önkormányzatok közötti feladatelosztás sem. A kis önkormányzatok és a nagy önkormányzatok között nagyon nagy a különbség, ugyanolyan feladatot nem szabhat, nem szabhatna a törvény nekik. Nem jó a települési és a területi önkormányzatok közötti feladatelosztás sem, azon is változtatni kellene.
Nagyon egyetértek a jelentés azon megállapításával, hogy a hibák, hiányosságok, ellentmondások nem küszöbölhetők ki tartósan a pénzügyi és az államháztartási reform nagy léptékű, jelentős felgyorsítása nélkül. Amíg erre nem kerül sor, addig a hibák újratermelődnek. E megállapítás igaz, tudjuk, úgy gondolom, a mai vita is bizonyítja, hogy ebben nincs vita közöttünk, a pártok között sincs vita.
Mégis, akkor mit kellene tenni, tisztelt Ház? Úgy gondolom, hogy az Állami Számvevőszék ellenőriz, megállapít, javaslatot tesz, felelősségre vonást kezdeményez, eddig tulajdonképpen rendben is van a dolog; a probléma ezután van, és erre hívta föl itt már több képviselőtársam is a figyelmet, hogy az ezt követő folyamatban kellene jelentősebb változást tenni. Nagyon fontos része ennek a jelentésnek, hogy mi történik a jelentés után, ebből mi valósul meg.
(12.40)
Például az ÁSZ jelentése tartalmazza azt a megállapítást, hogy 1999-ben tizenegy személy ellen kezdeményezett munkajogi felelősségre vonást az ÁSZ a vizsgálat megállapítása alapján. Ebből a tizenegy felelősségrevonás-kezdeményezésből egy végződött valóságos felelősségre vonással, tíz esetben az önkormányzat nem foglakozott az üggyel. Ez nagyon sajnálatos dolog, nagyon rossz irányba mutat ez a tendencia, mert úgy gondolom, hogy ez a jelenség egy rossz tendencia következménye.
Hozzátartozik az igazsághoz az is, amit előttem Kertész István képviselőtársam is mondott, hogy mi se nagyon tehetjük ezt a dolgot szóvá, amikor itt, a parlamentben is hozunk olyan döntést - amit Kertész úr szépen elmondott az 1998-as zárszámadási törvény során -, hogy az ÁSZ megállapított valamit, a megállapítást nem vitatja senki, és mégis ellentétes döntést hozunk. Úgy gondolom, hogy nem szabad ilyen döntéseket hozni, ez nagyon rossz folyamatokat indítana el. Ha elindult egy ilyen folyamat, akkor azt meg kell fordítani mindenképpen.
Befejezésül Tardos Márton képviselőtársunk hozzászólásához mondanék egy gondolatot. Nagyon egyetértek azzal, amit megfogalmazott, hogy konkrétan, időrendben kellene a feladatokat szabni és tenni, de nem vagyok elég optimista ezen a területen. Például az van az önkormányzatokkal kapcsolatban a kormányprogramban is, a köztudatban is, hogy a külső gazdasági, pénzügyi ellenőrzést törvényben kellene szabályozni. Ez benne van a kormányprogramban, úgyhogy ezt mielőbb meg kell tenni. Most ez a harmadik parlamenti ülésszak, amikor benne van a jogalkotási programunkban, de még a mai napig sincs a parlament előtt ez a törvényjavaslat. Ha ezek a dolgok így történnek, hogy csak beszélünk róla, de a valóságban nem halad előre semmi, akkor úgy gondolom, nem lehetünk optimisták, és ezen változtatni kell.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés