DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! E törvényjavaslat tárgyalása kapcsán különösen élesen vetődik fel az a kérdés, amelyre válaszolni az általános vita feladata, hogy szükség van-e az új szabályozásra, szükséges-e az elítéltek, fogva tartottak sajtó útján történő véleménynyilvánítását, illetve annak korlátait újraszabályozni.

A kérdés megválaszolásakor a jelenleg hatályos szabályok ismerete és ismertetése nélkülözhetetlen. Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló római egyezmény, alkotmányunk, sajtótörvényünk kimondja, hogy mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításhoz, joga van nézeteit közölni.

(A jegyzői székben Mádai Pétert Kapronczi Mihály váltja fel.)

Mint minden szabadságjog, a véleménynyilvánítás joga is korlátozható, éppen annak érdekében, hogy más alkotmányos alapjog, illetve érdek érvényesülhessen, védelemben részesülhessen. A ma hatályos, a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló törvényerejű rendelet kimondja: a fogva tartott véleménynyilvánítása nem zavarhatja, illetve a vélemény közlése nem sértheti a büntetés-végrehajtás rendjét és biztonságát. E rendelkezést egy igazságügyi minisztériumi rendelet kiegészíti azzal, hogy a véleménynyilvánítás nem sértheti a közérdeket és más jogait.

Kielégíti-e ez a szabályozás azt a követelményt, amelyet a római egyezmény 1950-ben rögzített, s amelyet az Alkotmánybíróság gyakorlata is a törvényhozástól számon kér?

(11.10)

Biztosan nem. A jelenlegi szabályozás ellentétes alkotmányunk rendelkezéseivel, a diktatúra jogalkotásának maradványa, és nemcsak azért, mert egy alkotmányos alapjog korlátait miniszteri rendeleti szinten határozza meg, hanem mert olyan általános felhatalmazást ad a büntetés-végrehajtási intézetnek a nyilatkozat, illetőleg a közzététel korlátozására, amely nem számon kérhető és nem pontosan meghatározott. A jog más területéről példát merítve: nagyjából úgy érvényesülhetett eddig a véleménynyilvánítás szabadsága, mint a rendszerváltásig a külföldre utazás, az útlevélhez jutás joga, amikor is mindenki utazhatott és útlevélhez juthatott, csak az nem, akinek kiutazása a Magyar - akkor még - Népköztársaság érdekeit sértette. És kié nem sértette?

A javaslat a nemzetközi egyezményben foglaltakkal azonos módon meghatározza azokat az érdekeket és alkotmányos jogokat, amelyek tiszteletben tartása mellett a fogva tartott véleményét szabadon kinyilváníthatja és a sajtó útján közzéteheti. Szükségesek-e a korlátozások vagy támogatható-e olyan szélsőséges álláspont, amely szerint a fogva tartottat ugyanaz a szabadság illeti meg e tekintetben, mint másokat? Milyen tágra kell nyitni a médiák előtt a börtönök kapuit?

Úgy vélem, senki nem vitathatja, hogy egy demokratikus társadalomban léteznek olyan érdekek, amelyek védelemre szorulnak, és ezen érdekek megsértését már előzetesen meg kell akadályozni, mert utólag az érdeksérelem már nem orvosolható. A nemzetbiztonság megőrzéséhez, az államtitok megóvásához, a közbiztonság fenntartásához olyan fontos érdek fűződik, amelynek megsértése megelőzendő. A véleménynyilvánítás teljes szabadsága esetén az államtitok újból felfedésre kerülne, a nemzetbiztonságot sértő cselekedetek és nyilatkozatok közzététele ezen érdek újbóli megsértését jelentené.

Alapfogalom az, hogy törvényeink szerint elítélt az, akinek bűnösségét a bíróság jogerős ítélettel megállapította. Az elítélttől nem várható el az, hogy a jogerős ítélet megállapításaival egyetértsen, ezért vélhetően véleményének megfogalmazásakor az eljáró hatóságok munkáját kritizálja, saját igazát megfogalmazva. Ő elmondhatja mindezen véleményét szabadon, de a bírói ítélet igazságát a nyilvánosság előtt senki nem tudja megvédeni. És ki védi meg a bűncselekmény áldozatait, sértettjeit olyan nyilatkozatokkal szemben, amelyek nyilvánosan elhangzanak? Hiszen a büntetőügyek jelentős részében az ítélet megállapításainak széles körben történő közzététele is a már behegedő sebeket szabja fel. És mint tudjuk, az elítéltek a saját igazukat fogják mondani.

Az emberi méltóságot és szabadságot sértő bűncselekmények elkövetőinek nyilatkozatai olyan újabb sérelmet okozhatnak, amelyekkel szemben a hagyományos jogi eszközök megfelelő elégtételt nyújtani nem képesek. A sértettek azért sértettek, mert a bűncselekmény jogaikat, érdekeiket megsértette. Nemegyszer komoly megpróbáltatást jelent számukra az igazságszolgáltatási eljárásban való közreműködés, és akkor még életük és sorsuk megrontójának egyoldalú véleményalkotásával a televízió képernyőjén vagy az újságok hasábjain ismét találkozniuk kell. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy a személyhez fűződő jogok polgári jogi eszközei vagy a magánvádas büntetőeljárások vissza fogják tartani a súlyos bűncselekmények elkövetőit attól, hogy újabb jogsértést kövessenek el, most már a szabad véleménynyilvánítás jogával élve.

Megfontolandónak tartom a most kifejtettek szerint, hogy a római egyezmény által is elismerten, az erkölcs védelme is a véleménynyilvánítás korlátjaként jelenjen meg.

Ma, amikor a bűncselekmények áldozatainak védelméről gyakran szólunk, az államnak kötelessége őket e törvény megalkotásával is védelemben részesíteni. De ki védi meg a rendőrt, az ügyészt, a bírót az elítéltek sértegetéseivel szemben, vádaskodásaitól? Hiszen ők méltatlan vitába nem szállhatnak soha az elítéltekkel, mert ez az igazságszolgáltatásba vetett bizalom megingatására lenne alkalmas, és ugyanakkor méltatlan helyzeteket teremtene. Az elítéltek egy része igazságtalannak tartja elítéltetését, megbüntetését, ezért mindenki mást hibásnak tart, hogy ártatlanságát hangsúlyozza, hogy bűnének súlyát kisebbítse. A szabadságelvonás teremthet olyan lelkiállapotot, amely olyan nyilatkozatok megtételére indítja az elkövetőt, amelyet visszanyert szabadság esetén már nem tenne meg.

Szabadságvesztés büntetést ma Magyarországon súlyos bűncselekmény miatt szabnak ki a bíróságok. A bűncselekmény minél súlyosabb, a büntetés minél nagyobb, annál jobban felkelti a média érdeklődését. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy ezen elítélteket a mások sértegetésétől, az áldozatok, a hatóságok igaztalan megvádolásától visszatartják az utólagos polgári jogi vagy büntetőjogi szankciók. A bűncselekmények áldozatait és sértettjeit és magát az igazságszolgáltatást az államnak kell megvédenie az újabb jogsértésekkel szemben, mégpedig olyan módon, hogy a jogsértés lehetőségét nem biztosítja. A javaslat a véleménynyilvánítás szabadságát az elítéltek, illetve a fogva tartottak számára nemcsak deklarálja, hanem azt bírói úton kikényszeríthető jogként fogalmazza meg. A véleménynyilvánítás olyan alapvető joga az elítéltnek, amely a törvényben meghatározott és nevesített okból korlátozható, és hogy az elítélt által kinyilvánított vélemény sérti-e a védendő alapértékeket és jogokat, azt végső esetben a bíróság a döntésével fogja megmondani. Nyilvánvaló, hogy az előzetes letartóztatott esetében a mérlegelést arra az ügyészre, illetve arra a bíróra kell bízni - ügyész esetében nem elképzelhetetlen az újabb bírói kontroll -, aki az adott ügyben eljár, hiszen a bűnmegelőzési érdeket az eljárás adatai alapján csak ő tudja mérlegelni.

Megítélésem szerint a javaslat szerinti szabályozás az elítéltek érdekeit is védi. A sajtó megkeresésére az elítélt írásos nyilatkozattal adja beleegyezését az interjú vagy riport elkészítéséhez. Még folyamatban lévő büntetőügyben - emlékezzünk csak a diktatúra "Kék fény" sorozatára - gyakran előbb tettek a letartóztatottak beismerő vallomást a nyilvánosság előtt, mint ahogyan ügyvédjükkel egyáltalában találkozhattak, és gyanítom, a média érdeklődése most is elsősorban a folyamatban lévő ügyekre, illetve ezen büntetőügyek elkövetőire irányul. Őket is meg kell védeni attól, hogy szorongatott helyzetükben olyan kísértéseknek legyenek kitéve, amelyet a média netán ügyvédi közvetítéssel a hozzátartozók vagy az elítélt számára biztosítani tudnak. Lássuk be, hogy ez a veszély reálisnak tűnik!

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)

A Fidesz-Magyar Polgári Párt álláspontja szerint a törvényjavaslat helyesen találta meg az egyensúlyt az egyes alkotmányos jogok és érdekek mérlegelésekor, és úgy biztosítja a szabad véleménynyilvánítás jogát a fogva tartottak részére, hogy annak gyakorlását törvényben meghatározott olyan és csak olyan módon veti korlátozás alá, amelyek szükséges intézkedésnek minősülnek egy demokratikus társadalomban. Tehát nem szigorításról van szó, ahogyan az már előzetesen elterjedt, hiszen a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos biztosításáról szól a törvényjavaslat.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu