DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Elnézést kérek, hogy ismételten szót kérek, de azt gondolom, hogy a fegyverek egyenlőségének elvébe az is beletartozik, és ehhez a parlament is tarthatná magát, hogy ha az előterjesztőnek 15 perces időkeretet adunk és utána még hét percet, akkor a vitában megszólalóknak is legalább ugyanannyi időt biztosítani lenne illendő. Ha ez az idő rendelkezésre állt volna, rövidebben tudtam volna megszólalni, hiszen egyetlen felszólalásban ki tudtam volna fejteni az érveimet részletesebben.

Megítélésem szerint az államtitkár úr is, tisztelt Gyimesi képviselő úr is téved, amikor azt gondolja, hogy a törvény alapján meg van oldva az a probléma, hogy mi van, ha két vagy több sajtótermék versenyez egy interjúért, és csak az egyik kapja meg a bv-parancsnoktól a jogot. Ha figyelmesen megnézik a törvényt, nem általában a sajtóról beszél, hanem a sajtó képviselőjéről, és a sajtó képviselőjének cselekedeteihez határidőket szab. Tehát itt az történik, azt az eljárást írja elő ez a törvényjavaslat, hogy a sajtó képviselője, aki mindig a konkrét ügyben egy meghatározott személy, a büntetés-végrehajtás parancsnokához fordul, hogy X. Y. elítélttel interjút készítsen. A büntetés-végrehajtás parancsnoka első esetben rögtön nem engedélyezi az interjút, a második esetben engedélyezi, de aztán a közzétételt nem engedélyezi, amire az államtitkár úr is utalt.

(12.10)

Ezt a nem engedélyező határozatot - akár első, akár második lépésben hozzák meg - eljuttatják az elítélthez, illetőleg a sajtó képviselőjéhez, akinek a kézhezvételtől számított három napon belül van joga a bírósághoz fordulni. Ezt követően nincs joga ebben az ügyben bírósághoz fordulni, tehát ha megkapja X. televíziócsatorna képviselője, hogy ő nem készíthet interjút Z. elítélttel, vagy készíthet, de az elkészített anyagot nem sugározhatja, akkor ettől a határozattal számítva három napig van joga bírósághoz furdalni. Ha lejárt a három nap, megszűnik a joga a törvényjavaslat szerint. A negyedik napon Y. televíziócsatorna kérelmet intéz, és neki engedélyezik az interjúkészítést vagy annak a sugárzását.

A kérdésem arra irányul, hogy miután kifutott a sajtó képviselője a törvényi határidőből, sérelmezheti-e valahol azt, hogy egy másik sajtóorgánumnak ugyanazzal az elítélttel kapcsolatban adtak engedélyt. A törvényjavaslat erre nem ad választ, hiszen a három nap lejárt. Milyen alapon, melyik bírósághoz fordulhat ez a sajtóorgánum? Mivel a törvény jogos diszkriminációs jogot ad a büntető-végrehajtási parancsnoknak, tehát törvényileg felhatalmazza arra, hogy diszkrimináljon, hogy egyes esetekben engedélyezze, más esetekben ne engedélyezze a sajtónak a közlést, ezért a jogellenes károkozásnak a problémája fel se vetődik, hiszen a saját jogos döntési kompetenciájában járt el, miközben a törvényjavaslat nem teszi azt lehetővé, hogy ha ezt önkényesen teszi, akkor erre tekintettel kárigényt fogalmazzanak meg.

Nem beszélve arról - elhangzott itt is és a bizottsági vitában is -, hogy a sajtó számára különféle érdekekből nyílnak meg az elítéltek, némelyik anyagi juttatás ellenében tesz nyilatkozatokat. Én a bizottsági ülésen is aggályosnak tartottam azt, hogy a bv-parancsnokot olyan helyzetbe hozzuk, hogy esetleg ő maga is kísértésnek legyen kitéve ilyen tekintetben. Megítélésünk szerint ezek a korlátozások alkotmányosan nem indokolhatók.

A holland példát említette az államtitkár úr. Tekintettel arra, hogy sem a törvény indokolásában, sem a törvényhez benyújtott vagy be nem nyújtott kísérőanyagokban ezt a holland szabályozást részleteiben nem ismerhettük meg - és csak múlt héten említették a bizottsági ülésen -, én bocsánatot kérek, hogy fejből nem tudom a teljes holland szabályozást, és nem ismerem minden részletét, és most kapásból nem tudok rá válaszolni. Folyamatban van a holland szabályozás beszerzése, a magam részéről aggályaim vannak az interpretációval kapcsolatban. De természetesen ha ezt a szabályozást megkapjuk, vagy ha az államtitkár úr ezt át tudja adni nem egy kivonatolt formában, hanem teljes formában, és utána be tudjuk szerezni a saját forrásokból is az anyagokat, akkor erre vissza fogok térni. Erre most értelemszerűen kapásból nem tudtam nyilatkozni.

Ugyanakkor arra tudok nyilatkozni - és ebben Gyimesi képviselő úrnak igaza van -, hogy valóban, az elítélt vagy az előzetes letartóztatásban lévő vagy a szabálysértési őrizetes nyilatkozata sértheti mások jogait vagy érdekeit. Erre viszont a magyar jog ad választ. Hogy ez az önök véleménye szerint rosszul működik - egyébként szerintem is rosszul működik -, az nem arra ad indokot, hogy az elítélteknél ezt korlátozzuk. Hiszen jelen pillanatban semmilyen korlátja nincsen - és úgy tűnik, hogy ez aggálytalan a kormánypárti képviselők számára -, hogy a szabadulás napján tesz olyan nyilatkozatot valaki, ami államtitkot, szolgálati titkot, nemzetbiztonsági érdeket sért, vagy mások jogait, vagy jó hírnevét sérti. A szabadulás napján megteheti - a szabadulás előtt nem teheti meg.

Mi az az alkotmányos indok, ami itt a különbséget megfogalmazza? Szerintem van jog arra és indokolt alkotmányosan az, hogy az elítélteknek a szólásszabadságát erőteljesebben korlátozzuk, mint a szabadlábon lévő terheltek szólásszabadságát, mert arról sincs szó. Tehát ha valakit például nem tartóztatnak le, elkövetett egy bűncselekményt, az szabadon nyilatkozhat a jelenlegi keretek között. Ha letartóztatják, akkor már nem szólalhat meg.

Mi a különbség az előzetes letartóztatásban lévő terhelt, illetőleg a szabadlábon lévő terhelt között? (Dr. Avarkeszi Dezső: Vagy szökésben van!) Miért nagyobb a veszély? Vagy például szökésben lévő is nyilatkozhat - így van, köszönöm Avarkeszi képviselő úr közbeszólását. Szökésben lévő terhelt korlátlanul nyilatkozhat, ha ezzel nem buktatja le magát, nyilván; vagy ha lebuktatja, akkor is nyilatkozhat közben - nyilatkozott is, voltak erre példák.

A szökésben lévő terheltnek a nyilatkozata miért nem veszélyezteti a hatóságok érdekeit? És a letartóztatotté miért? Itt kellene egy alkotmányos indok, hogy az egyik miért nagyobb sérelem, mint a másik. Ha valaki sérelmet okoz - akár szabadon van, akár szökésben, akár börtönben -, azt meg kell büntetni, és olyan jogi berendezkedést kell megteremteni - ez a parlamentnek is a felelőssége -, amely védelmet ad a szolgálati titok, az államtitok, a nemzetbiztonság számára, védelmet ad a polgárok számára a másoknak a véleménynyilvánítási szabadság keretét túllépő nyilatkozataival szemben. De ezt nemcsak a büntetés-végrehajtásban lévők sérthetik meg, hanem bárki megsértheti, és ezért a védelmet generálisan kell biztosítani.

Tehát az a szempont, hogy a sértettet ez mennyire feldúlja, ez így van, de a sértettet a szabadlábon lévő terhelt nyilatkozata is feldúlja, és ott is meg kellene oldani ezt a problémát. Mégpedig úgy, hogy például lehetővé kellene tenni azt, hogy becsületsértési, rágalmazási perekben nagyon gyorsan szülessenek ítéletek, és ne évek teljenek el, mire a bíróság egyáltalán a békítő tárgyalást - elnézést a "békítő tárgyalás" kifejezésért, ezt csak idézőjelben értettem -, tehát az előzetes meghallgatást megtartaná.

Ugyancsak nem kaptunk indokot arra, nem kapunk egyelőre megfelelő indokot arra, hogy például a szakmai közvélemény miért ellenzi ennyire ezt a javaslatot. Miért vetik azt fel ügyvédek, az ügyvédi kamara képviselő is joggal, hogy jelen pillanatban az elítélteknek, ha valamilyen sérelem éri őket például a büntetés-végrehajtás tekintetében, valahogyan lehetőséget kellene biztosítani, hogy a véleményüket kifejezzék?

Természetesen azok az elítéltek vagy azok az előzetes letartóztatásban lévők, akik gazdagok, ezért jó ügyvédeket tudnak megbízni, ezzel a joggal tudnak élni. Az ombudsman jelentése a kötelező védelem helyzetéről Magyarországon azt mutatja, hogy az alkotmányban biztosított védekezési jognak a garanciái nincsenek meg, a kötelező védők, a kirendelt védők az esetek többségében - és itt most nem a saját véleményemre hagyatkozom, hanem az ombudsman véleményére - nem látják el megfelelően a feladatukat. És ha már valakit elítéltek, akkor a védővel való kapcsolattartása nem is létezik; még az elítélése előtt sem találkozik a védőjével, csak a tárgyaláson, de ha már elítélték, akkor abszolút nem.

A jogrendszerünk, a büntetőeljárási törvényünk és más törvényeink is számolnak azzal, hogy a hatóságok tévedhetnek, hibázhatnak, hogy rosszindulat, rosszakarat vagy esetleg szándékos bűncselekmény is elkövetődhet a hatóság részéről, a perújítási okok a büntetőeljárási törvényben erről szólnak. De hogyan juthat ez el valakihez egy olyan vádlott esetében, aki szegény, iskolázatlan és nincs lehetősége védekezni?

Erre figyelmeztető példa a Pusoma-ügy, ami nemrégiben történt, amikor egy embert előzetes letartóztatásba helyeztek, utána kiderült, kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy azt az emberölést, amivel megvádolták, nem követte el. Ezután kétségbeesésében öngyilkosságot követett el. Ki az, aki az ilyen eseteket ki tudja zárni, és garantálni tudja, hogy a jövőben soha senkit ártatlanul nem fognak meghurcolni vagy ártatlanul nem fognak elítélni?

Ezt a világon egyetlen jogrendszer sem zárja ki. A mienk se tudja megtenni. Ezért mondja az ENSZ egyezménye a szabadságjogok tekintetében, hogy nem lehet az egyéb jogait korlátozni.

Én azt mondom, hogy lehet a büntetés-végrehajtásban lévőnek a jogait korlátozni, jobban, mint a szabadlábon lévőnek, de csak abban a körben, ahol ez a speciális életviszonyokból fakad, tehát nevezetesen a büntetés-végrehajtási intézet biztonsága, belső rendje körében, amit a jelenlegi törvény is szabályoz. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Tehát a mi álláspontunk szerint a jelenlegi törvény szabályozása kielégítő ebben a tekintetben.

Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu