DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz), az előterjesztők nevében, valamint az alkotmány- és igazságügyi bizottság álláspontjának ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A 2593. számú törvényjavaslattal kapcsolatban előterjesztésemet három csokorban szeretném összefoglalni. Elsőként arról szeretnék szólni, hogy miért van szükség a törvényjavaslatra, másodikként az előttünk fekvő törvényjavaslat előkészületeivel kapcsolatos eljárásról, majd magáról a törvényjavaslatról szeretnék röviden beszélni.

Hogy miért van szükség a jogszabályra, vagyis a törvényjavaslatra, ennek a magyarázata az, hogy az alkotmány, ahogy a preambulum is tartalmazza, különböző szakaszai rendelkeznek arról, hogy az egyes közjogi méltóságok megválasztásához milyen minősítéssel rendelkező törvényre van szükség. Ezzel szemben a hatályos jogunk általában a miniszterelnök juttatásaira hivatkozik vissza, ezt pedig ma Magyarországon kormányrendelet rendezi túlsúlyában. Ez nyilvánvalóan egy kicsit furcsa alkotmányos szituációt teremt. Ezen túlmenően a volt köztársasági elnök juttatásai tekintetében is kormányrendelet van hatályban. Ezeket a kérdéseket kellett mindenféleképpen feloldani, különösen azért, mert a további tisztségviselők, mint az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke juttatásai is a kormányrendeletre hivatkoznak, jóllehet egyikőjük sem áll a kormány hatálya alatt.

Tisztelt Országgyűlés! Ilyen előzmények után a Ház vezetésének kezdeményezésére az Igazságügyi Minisztérium a hatályos jogszabályi rendelkezésekből elkészített egy törvényjavaslatot. A törvényjavaslat tárgyalására meghívta valamennyi parlamenti párt képviselőjét. A megjelent képviselők kifejtették álláspontjukat; hozzáteszem, hogy igen konstruktív tárgyalás folyt. A tárgyalások eredményeként kialakult az az álláspont, amelyet a szerkesztők felé megfogalmaztunk, és kértük, hogy ez kerüljön átvezetésre a törvényjavaslaton. Ez korrektül megtörtént, és amikor az összefésült új anyagot kapta meg ez a képviselőkből álló hatpárti csoport, akkor döntött úgy a tárgyaló delegáció, hogy a képviselőcsoportok vezetői fogják előterjeszteni ezt a törvényjavaslatot. Ez megtörtént, itt fekszik a Ház előtt.

Tisztelt Országgyűlés! Most nagyon röviden szeretnék magáról a törvényjavaslatról egy-két szót szólni. Tulajdonképpen a hatályos rendelkezések összefésülése történt meg, két nagy csoportba véve a közjogi méltóságokat. Az alkotmányban nevesített köztársasági elnöki szerepkörre való figyelemmel önállóan van rendezve a törvényjavaslatban a köztársasági elnök juttatása és önállóan van a másik négy tisztségviselő juttatása is. Ez ott állapítható meg, hogy a köztársasági elnök és a miniszterelnök tiszteletdíja is pontosan azonos összegben ugyan, de ugyanúgy nevesítve van, a többi tisztségviselő viszont a miniszterelnöki juttatásra hivatkozik vissza.

A hivatalban lévő tisztségviselők juttatása tökéletesen megfelel, mindenkit azonos juttatás illet. Annyi eltérés mégis van, hogy mivel a Köztársasági Elnök Hivatalának státusza és az azzal kapcsolatos rendelkezések jogszabályi alapon eddig nem voltak rendezve, ezeket a köztársasági elnök juttatásai körében rendezi a törvényjavaslat. Az eltérés csak a volt tisztségviselői státusz tekintetében jelenik meg. A legterjedelmesebb juttatásokat a volt köztársasági elnök kapja, bizonyos korrekcióval a ma hatályos jogszabályhoz képest, ez részben bővebb, részben szűkebb; az összes többi közjogi méltóság tekintetében pedig a volt tisztségviselő lényegesen szűkebb juttatásban részesül, mint a hatályos jogszabály szerint.

Amikor az elnök úr megadta a szót nekem, hivatkozott arra, hogy az alkotmányügyi bizottság állásfoglalását is én fogom ismertetni. Engedtessék meg, hogy az alkotmányügyi bizottság ülésén történtekről nagyon röviden az alábbiak szerint tájékoztassam a tisztelt Házat.

Egyetlen képviselőcsoport részéről sem volt különösebb kifogás, megjegyzés a jogszabálytervezettel kapcsolatban. Kizárólag egy kérdés merült fel a bizottsági ülésen jelen lévő igazságügyi minisztériumi közigazgatási államtitkár úr felé. Nevezetesen a törvény visszamenő hatályával kapcsolatos kérdéskör. Az államtitkár úr kifejtette, hogy a korábbi tisztségviselők által megszerzett jogokat a jelen jogszabály nem érinti. Az én meggyőződésem szerint sem érinti; tekintettel arra, hogy a jogszabálytervezetben semmilyen visszamenő hatályra irányuló rendelkezés nincs, a megszerzett jogokat a törvényjavaslat nem érinti, kizárólag a ma hivatalban lévő tisztségviselőkre és az ő tisztségük megszűnését követő időre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.

Ezen túlmenően az alkotmányügyi bizottság a jogszabályt egyhangúlag általános vitára alkalmasnak tartotta és javasolja a Háznak annak elfogadását.

Engedjék meg, hogy egy mondat erejéig a Fidesz képviselőcsoportja nevében azt a nyilatkozatot megtegyem, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja a jogszabályt támogatja és azt elfogadásra ajánlja a Háznak, a Fidesz meg fogja szavazni a törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu