DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miután Hack Péter képviselő úr azt a véleményét fejezte ki, hogy nem tartja szerencsésnek, ha egy ilyen fontos kérdésben, mint az alkotmány módosítása nem a kormány, hanem egy képviselői önálló indítvány előterjesztésére kerül sor, a történeti hűség kedvéért tájékoztatnom kell a Házat és a közvéleményt arról, amit már az alkotmányügyi bizottság legutóbbi ülésén is Hack képviselő úr hasonló kifogására elmondtunk, hogy tudniillik a kormánynak megvolt a maga benyújtott törvényjavaslata ebben a tárgykörben, továbbá ennek árnyékában létezett Lányi képviselő úr azonos tárgyú, de eltérő megoldásokat tartalmazó javaslata.
Miután hatpárti politikai egyeztető tárgyalásokra került sor, ahol egyébként szinte valamennyi kérdésben teljes körű konszenzus jött létre, a megállapodásnak egyik, némiképpen formai eleme volt az, hogy a módosító indítványokat a pártok nem a kormány javaslatához nyújtják be, hanem Lányi képviselő úr javaslatához. E megállapodást tiszteletben tartva a kormány mintegy előzékenyen és udvariasan háttérbe lépett a saját javaslatával, melyet azóta vissza is vont, hogy a Házszabály vonatkozó rendelkezése értelmében nehogy megelőzze Lányi képviselő úr indítványát, amely adott esetben alapindítványnak minősül. Ennyit tehát a történeti hűség kedvéért.
A részletes vita érdemében szabad legyen elmondanom, hogy a benyújtott törvényjavaslatokról folyó hatpárti egyeztetéseken széles körű konszenzus alakult ki a módosító indítványokkal kapcsolatban, melyeket a kormány és az Országgyűlés illetékes bizottságai is egyértelműen támogatnak.
(12.50)
Ezek a módosító javaslatok egyrészt szövetségi kötelezettségünk zökkenőmentes teljesítését, a csapatmozgások egyszerűsítését célozzák, másrészt azzal, hogy a szövetséges légierőnek váratlan támadás veszélye esetén őrjáratozási jogot, váratlan támadás esetén pedig beavatkozási lehetőséget biztosítanak, fokozzák hazánk biztonságát.
Tisztelt Ház! Mécs Imre képviselő úr két olyan módosító javaslatot nyújtott be, amelyet sem a kormány, sem az illetékes bizottságok nem támogatnak. Néhány szóval szeretném ezekkel kapcsolatban a kormány álláspontját ismertetni. Az egyik, a képviselő úr által ma itt elsőként említett módosító javaslat szerint a fegyveres erők alkalmazásáról szóló döntéshez a többpárti módosító javaslatban megfogalmazotthoz képest - amely a jelen lévő képviselők kétharmadát írja elő, döntését teszi szükségessé - Mécs képviselő úr az összes országgyűlési képviselő kétharmadának szavazatát igényelné.
A széles konszenzussal megfogalmazott és a kormány által támogatott módosító javaslat, mármint a többpárti módosító javaslat egyszerűsíti az eredeti törvényjavaslatban szereplő döntési mechanizmust. Ugyanakkor tekintettel van arra is, hogy miután a fegyveres erők alkalmazása az ország szuverenitását nagymértékben érintő döntés, ahhoz széles körű politikai konszenzusra van szükség. Az tehát, hogy ilyen döntés csak a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával hozható, álláspontom szerint kielégítő és megnyugtató garanciát jelent az ellenzék számára is. Nem tekinthető megalapozottnak az az érv, hogy ilyen komoly döntés ad absurdum a képviselők egyharmadának szavazatával is meghozható. Őszintén remélem, hogy ilyen döntésre a Magyar Országházban soha nem lesz szükség, azonban ha mégis, akkor a képviselők nyilvánvalóan tisztában lesznek felelősségükkel, és remélhetőleg teljes létszámban vesznek részt a döntéshozatalban, és ebben a pillanatban a kettőnk álláspontja közötti elméleti különbség a gyakorlatban el fog enyészni. Nos, tehát ez az oka annak, hogy a kormány miért nem támogatja Mécs képviselő úr vonatkozó indítványát.
A másik ügyről röviden: az alkotmány módosítani javasolt 40/C. §-a szerint a szövetséges fegyveres erők légiereje az ország területének oltalmazása érdekében a kormány engedélyével végezhet őrjáratot. Ilyen esetben a kormány a külföldi fegyveres csoportoknak Magyarország területére történő váratlan betörése esetére vonatkozó alkotmányos szabályokat kell hogy megfelelően alkalmazza, amely szabályokat az alkotmány 19/E. §-a fogalmazza meg.
A képviselő úr másik kapcsolódó módosító javaslata a "megfelelő" kifejezés elhagyására irányul. Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a négypárti módosító javaslatnak a "megfelelő" szövegrész, illetve kifejezés használatával az volt a célja, hogy a kormány tevékenysége ne terjedjen ki olyan széles körre, mint azt a váratlan betörés esetére a köztársasági elnök által jóváhagyott védelmi terv megfogalmazza. Ezzel a megszorítással a kormány is egyetértett. A "megfelelő" kifejezés hiányában a rendelkezést úgy kellene értelmezni, hogy a szövetséges fegyveres erők nemcsak az alkotmány 19/E. §-a esetén, hanem azt megelőzően, már az őrjáratozás során jogosultak lennének külön engedély nélkül fegyvert használni. A hatpárti egyeztetésen - figyelemmel országunk szuverenitása biztosításának kiemelkedő jelentőségére - a felek szándéka nem erre irányult, ezért a módosító javaslatot a kormány, legnagyobb sajnálatára nem tudja támogatni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés