IVANICS ISTVÁN, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság az országgyűlési határozati javaslat vitájának végén egyöntetűen úgy határozott, úgy döntött, hogy támogatja annak az általános vitára való alkalmasságát. Rendkívül élénk, jó vita bontakozott ki, szinte eltűntek az ellenzéki és kormánypárti színek, mert mindenki érezte a felelősséget önmagán, hogy bizony mindannyiunk vagyonáról, az állam vagyonáról van szó, és törvényhozói felelősségünk valóban azt diktálja, hogy felelősen és előrelátóan gondoskodjunk erről az állami vagyonról.
Természetesen sok kérdés fölmerült ezzel kapcsolatban, sok ötlet, észrevétel is elhangzott. Az alapvető kérdés, különbség talán abban mutatkozott, hogy professzionális biztosítókhoz forduljunk, vagy pedig hozzunk létre egy állami kockázati alapot, de az irányultság egyértelműen az, hogy professzionális intézményeket, tehát biztosítókat kell bevonni ebbe a munkába, mert az a szakmai ismeret nem nélkülözhető, amely egy káresemény során a professzionális biztosítók részéről megvan.
Nyilvánvaló, hogy a biztosítói üzletág a nyereségérdekeltsége mellett egy ilyen hatalmas vagyontömegnél tud olyan kockázati alapot létrehozni, amely számára és az állam számára is egy elviselhető terhet jelent. Valószínűleg az is egy előny volna az állami intézmények, az állami vagyon oldaláról, hogy egy olyan biztosítónak, amely egy ilyen biztosítási lehetőséget elnyer, ez mintegy előnyt is jelent a biztosítási piacon, és távolról sincs olyan nagy mértékű kockázata, mint amelyet ez a vagyon önmaga felmutat, természetesen bizonyos kizáró feltételekkel és maximumok meghatározása mellett.
Fölmerültek kételyek az önkormányzatok bevonhatóságával kapcsolatban, tehát az önkormányzati vagyon ugyanebben a körben történő biztosításával. Igaz, hogy ez országosan nem rendezett, de elhangzottak jó példák is, hogy vannak önkormányzatok, ahol ez a biztosítási rendszer működik és életképes. Fölmerültek olyanok is, hogy gyakorlatilag nem biztosít az önkormányzat. A magam részéről ezt megdöbbenve hallottam.
A határidő módosítását az előterjesztő is elfogadta, ezt többen fölvetették a bizottsági vitában. Kérdés a biztosítandó vagyontárgyak köre, illetve ezeknek a pontosabb definiálása, hogy ezek ingó vagy ingatlan tárgyakra is kiterjedjenek.
Kérdés merült föl és nyilvánvalóan megvan egy bizonyos más jelleg a közszféra személyi biztosításának az ebbe a körbe való bevonásában, hiszen ott a kockázati alap már más elvi alapon nyugszik, ugyanis egy hatalmas vagyontömegnél a kockázati alap megoszlik, egy személyi biztosításnál nem, az a személyek egészségi helyzetétől és egyéni állapotától függ. Itt a kockázat csak az, hogy számosabb, tehát egy nagyobb tömeget von a biztosítás körébe.
(14.30)
Természetesen ma a piacon ez is rendkívül nagy előny, és ezt is előnyösen lehet kihasználni. Ez is mindenképpen számot fog tartani a biztosítók érdeklődésére, és gondolom, hogy a kormány eddig bemutatott elképzelései alapján, amelyet a köztisztviselői karral is közölt, egyértelmű, hogy érdeklődésre tarthat-e számot, hiszen egy megfelelően jó színvonalon biztosított köztisztviselői pálya még vonzóbbá tehető, az államnak viszont egy általános versenyeztetéssel olcsóbbá tehető. Ilyen szempontból ennek is megvan az előnye, és a körbe besorolható.
Ennyi volt, és még egyszer hangsúlyozom, hogy a bizottság egyhangúlag elfogadásra, illetve általános vitára alkalmasnak nyilvánította a javaslatot.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés