PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Indokoltnak tartom Karakas János képviselő úr módosító indítványát, és támogatni is fogom akkor, ha ezt átdolgozza olyan módon, mint ahogy mi is tettük a Laczkó Dezső Múzeum rekonstrukciójára tett javaslatunknál.

Azért mondom ezt, mert nagy tisztelettel felkérem Karakas János képviselőtársamat, hogy bár indokolt a módosító indítványa, ne a kultúra területén megvalósításra szánt beruházásokra szánt pénzből csoportosítsa át a Gyáli-patak medrének rendezésére szánt összeget, hanem azt javaslom, hogy ugyanúgy, ahogy mi tettük Sibak András képviselőtársammal, a vízgazdálkodás területén indítandó nyolc támogatás részéről csoportosítson át olyan módon összeget, hogy a költségvetési összeg ugyanaz maradjon, de - egyfajta szolidaritási elven - a nyolc induló beruházás induló összege csökkenjen azzal a mértékkel, amivel a főváros XXIII. kerületében folyó Gyáli-patak mederrendezése is megvalósulhasson, amelyet a magam részéről is fontosnak tartok.

Veszprém megyei országgyűlési képviselőként azt természetesen nem támogathatom, hogy Balatonalmádiban a volt Auróra Étterem területén elindításra javasolt többfunkciójú kulturális intézmény építése elhalasztódjon, hiszen mindannyian tudjuk azt, hogy az északi part nagy híján van olyan kulturális intézményeknek, amelyek megfelelőképpen fogadhatják a belföldi és a külföldi vendégeket. Azt gondolom, hogy Karakas János képviselőtársamnak sem lehet az a célja, hogy ez a beruházás tolódjon, inkább azt javaslom, hogy egy olyanfajta módosító indítvánnyal, amely a jelenleg támogatásra javasolt vízgazdálkodási célú beruházások közül csoportosít át, dolgozza át az indítványát.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu