PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm Gyimesi József hozzászólásának azt a részét, amelyben arról beszélt, hogy nem kifogásolja, hogy a Vas Megyei Önkormányzat által indítandó szombathelyi Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár rekonstrukciójából is csoportosítanánk át összeget egy igazságosabb elosztás érdekében.

Egyetlen ponton azért szeretném pontosítani a hozzászólását. A képviselőtársam bizonyára duplán látta azt az összeget, amit mi javasoltunk, ezért mondta a 4 milliót. Mi nem 4 milliót javasoltunk átcsoportosításra, csak 2 milliót ugyanúgy, ahogy a többinél. Azt gondolom, mivel a 2000. évi támogatásra 90 millió 480 ezer forintot kapott a Berzsenyi Dániel Könyvtár, ez a 2 millió forint talán nem veszélyeztetné a beruházás elindítását. Ezzel viszont hozzájárulhatnának ahhoz - és büszkén elmondhatnák Vas megyében, hogy ezzel kisegítették Veszprém megyét -, hogy a Laczkó Dezső Múzeum beruházása ebben az évben elindulhasson. Ez az egyik.

A másik, amelyet úgy aposztrofált, hogy a szocialista képviselők vitája; kedves képviselőtársam, lehet, hogy a patkó azon oldalán rosszul lehetett hallani, mi nem vitatkoztunk Karakas János képviselőtársammal. Kerestünk egy igazságosabb megoldási módot, amelyben neki volt egy javaslata, nekem volt egy másik. Mindketten érdeklődve várjuk, hogy e két javaslat közül vagy a kettőből egy harmadikat alakítva a kormány esetleg melyiket támogatja majd. Nem vitáról volt szó, hanem egy ilyen fontos témánál, mint a 2000. évi új címzett támogatások - ahol természetesen bárhova nyúl az ember, mindenhol érdekek sérülnek, és ahol egyetlen egy támogatás jogosultságát nem lehet megkérdőjelezni -, természetesen nagyon nehéz egy olyan elosztási módot kialakítani, amely igazságosabb. Mi ezt szerettük volna elérni azokkal a javaslatokkal, amelyeket Karakas János képviselőtársammal tettünk.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu