BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Én a részletes vita szabályai szerint részben támogatólag szeretnék hozzászólni az ajánlás 1., 2., 4., 6., 8., 10., 11. és 13. pontjában szereplő módosító javaslatokhoz, illetve bírálólag a 6. pontban szereplő módosító javaslathoz. Mind a támogatott, mind a bírált módosító javaslatokat a szocialista képviselőtársaink nyújtották be.
Először is azzal szeretnék foglalkozni, hogy miért támogatom az 1-13. pontban felsorolt javaslatokat - nem valamennyit. Ebben a részben két alapvető érvet fogok említeni, hogy miért javaslom a tisztelt Országgyűlésnek, hogy ezeket a módosító javaslatokat majdan támogassa a szavazásnál. Szeretném meggyőzni a fideszes képviselőtársaimat is arról, hogy miért helyes ezeket a módosító javaslatokat támogatni. Mondom, itt két érvem lesz, utána pedig szeretnék kitérni arra, hogy a 6. pontban szereplő módosító javaslatot ebben a formájában miért nem helyes támogatni, majd pedig a szocialista képviselőket, akik benyújtották, szeretném erről lebeszélni. Tehát körülbelül ez lesz a felszólalásom tartalma.
Kezdeném...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés