BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Révész Képviselő Úr! Ön összekevert két dolgot az előző észrevételében. Egy kérdés az, hogy mi történik az ingatlanhasználattal, hogyan oszlanak meg az ingatlanok, és egy másik kérdés az, hogy szabad-e ezeket az ingatlanokat eladni, bérbe adni, másokat beengedni és a többi.

Ön azt kifogásolja, hogy egyes pártok abból jutnak jövedelemhez, amit azután kampánycélokra fordíthatnak, hogy bérbe adják a különböző ingatlanokat. Én egyetértek azzal, hogy ön ezt kifogásolja, de a jogellenes használat ellen nem úgy kell föllépni, hogy eleve elvesszük a jogellenes használat tárgyát - nem ez az egyetlen megoldás erre. Egyébként hogy melyik az a párt, amelyik az Állami Számvevőszék megítélése szerint problematikus módon jutott ingatlanvagyonhoz, amit értékesített, és ebből kampányt finanszírozott 1994-ben, ezt talán nem kell megneveznem.

Tehát azt gondolom, hogy ez egy kérdés, és egy másik kérdés ez a javaslat, amit önök tesznek. Ön elmondta többször azt, hogy milyen helytelenül járt el az akkori kormánykoalíció '94-ben, mert megsértette a rendszerváltás egy bizonyos elvét. Rendben van, ebben egyetértünk, én is ezt mondtam talán.

Na, de most, ahogy önök eljárnak, Révész képviselő úr...! Mert Répássy képviselő úr elmondta, hogy helyesli a kormány előterjesztését. Abból, amit ön itt elmondott a múltra vonatkozólag, az következnék, hogy ön nem támogathatja a Fidesz-kormánynak ezt az előterjesztését, mert ez legalább olyan élesen ellentétes azokkal a rendszerváltó elvekkel.

Én bízom benne, hogy hacsak el nem fogadják a szocialisták módosító javaslatait - ön nyilván támogatni fogja ezeket a javaslatokat -, akkor ön sem fogja megszavazni ezt a törvényjavaslatot, és gondolom, nem ön lesz az egyetlen azok között a fideszesek között, akikben él még valami a Fidesz egykori közjogi elveiből.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu