BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak hogy válaszoljak a polgármester képviselő úr utolsó kérdésére, feltehetően a Fővárosi Közgyűlés szocialista képviselői, szocialista frakciója is felelősséget éreztek a főváros működőképességéért. Egyszerűen erről van szó.

Azt gondolom, az, hogy itt ki mennyi politikát vitt bele a dologba, ez valamennyi fideszes felszólaló beszédéből hallható volt. Amit most itt a polgármester képviselő úr elmondott, az nem más volt, mint politikai támadás Demszky Gábor ellen. Erről szólt, azért volt a hosszú Demszky-idézet. Hogy őneki mi a felfogása a főváros és a kerületek viszonyáról, az egy kérdés; hogy hogyan működteti, hogyan vezeti a Fővárosi Önkormányzatot az adott jogi és pénzügyi keretek között, az egy másik kérdés; és egy harmadik kérdés, hogy ebben a helyzetben mit jelent ez a törvényi módosítás.

Annyit azonban szeretnék emlékeztetőül elmondani, hogy az I. kerületben is, amelyet a polgármester úr vezet, a közlekedés, a közművek, sok-sok minden mind-mind a főváros költségvetéséből üzemel. Ha a főváros költségvetéséből veszik el a pénzt, akkor az I. kerületben sem fognak tudni üzemelni azok a létesítmények, amelyek nélkül - bármennyi pénzt szereznek is az idegenforgalomra - a turisták nem fognak tudni följutni a Várba.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu