DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az egyenlő mércékről csak annyit, hogy mondjuk, egy óra körte és egy kilométer alma az nem két kilogramm gyümölcs. És aki egyenlő mércéről beszél, és közben csak a többpártrendszer parlamenti pártjai által használt ingatlanok egyik minőségéről beszél, és nem beszél a másik minőségéről, akkor az elhallgat valamit.

A fiatalabb korosztály kedvéért mondom, igaz, hogy mostanában azt divat mondani, hogy '90-ben kezdődött a rendszerváltás - mert lehet, hogy valaki csak '90-ben vette észre, hogy elkezdődött a rendszerváltás -, de 1989. szeptember 18-án a Nemzeti Kerekasztal-megállapodást az akkori állampárt aláírta, és az arról szólt, abból következett az is, hogy a többpártrendszer Magyarországon létrejön, és ezekhez az akkori kormánynak ingatlant volt kötelessége rendelkezésre bocsátani. Ha most volna idő arra, hogy felolvassuk a tisztelt képviselőtársaknak az akkori ellenzék rimánkodó leveleit a szocialistákhoz, amikor is október elején kérték azt, hogy nehogy az isten szerelmére mi az MSZMP-t jogutód nélkül felszámoljuk, mert akkor nem lesz érvényes a Nemzeti Kerekasztal-megállapodás, akkor most érdekes dolgokat lehetne itt visszaolvasni.

(15.50)

Ha bizony október 8-án, a Szocialista Párt megalakításánál ezt a jogutódságot nem vállaltuk volna el, akkor a Nemzeti Kerekasztal-megállapodás sem érvényes, és ki tudja, hogyan történt volna meg a rendszerváltás, és egyáltalán megtörtént volna-e.

A Nemzeti Kerekasztal-megállapodásból származott egy kettősség, hogy a Szocialista Párt... - mint ilyen értelemben jogutód - a kincstári kezelésű állami tulajdonba került át, míg a tanácsoktól kapott tulajdon később az önkormányzati törvénnyel önkormányzati tulajdonná változott. Abban az időben ezek nem kétnemű, hanem egynemű dolgok voltak, hiszen abban a bizonyos kommunista államban, az államszocializmusban a tulajdonok egy minőségűek voltak, hiszen mindent az egy uralkodó párt és az egy uralkodó állam tulajdona lengett be, majdnem függetlenül az akkori tulajdonformától.

Tehát erről szól a mese, hogy a feledékenységre építve egyesek most azt szeretnék beállítani, hogy egységes kezelést akarnak, holott egy diszkriminatív kezelést látunk magunk előtt. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu