DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Vidéki képviselőként nagyon odafigyelve: egy-két dolog fáj. Az egyik az, hogy amikor a politikában kilátszik a lóláb, akkor kár ez ellen ágálni.
Amikor nap mint nap - a két perc miatt nincs időm arra, hogy felsoroljam - lehet látni a kormány és a főváros ellentétét, ami Magyarország megítélését is - higgyék el, még egyszer mondom - zavarhatja az európai politikusok számára, akkor egy kicsit kellemetlen helyzetben vagyok az ország házában. Azt hiszem, hogy ha valaki közgazdász és magyar állampolgár, akkor alapvetően tudomásul kell venni azt, hogy a főváros működőképessége országos érdek. Ebből az alapvető tézisből kell kiindulni.
Ha a főváros működőképessége országos érdek, akkor egy ilyen jelentős fővárosnak elegendő bevételhez kell jutni - ez a másik; azt hiszem, ezen sem lehet vitatkozni - ahhoz, hogy a kiadásait és a működőképességét biztosítsa. Ha a főváros döntéseiben, a Fővárosi Közgyűlés döntéseiben sokszor részérdekeknek lehet majd alárendelve - mert azt hiszem, azt senki nem kifogásolja, ha ez a törvényjavaslat úgymond, csúnyán kifejezve magam, keresztülmegy az Országgyűlésen, akkor itt részérdekek is érvényre juthatnak -, akkor nem biztos, hogy az egész érdek érvényesül. És ha az egész érdek nem érvényesül, akkor a főváros működőképessége kerülhet bajba, és ez a működőképesség - még egyszer elmondom, amit mondtam az elején - az ország működőképességét is zavarhatja.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés