DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Nagy figyelemmel hallgattam dr. Nagy Gábor Tamás képviselőtársam, polgármester úr gondolatait, de ha végiggondolja, amit mondott, akkor tulajdonképpen nem a benyújtott törvényjavaslatot indokolta, hanem én azt vettem ki a hozzászólásából, hogy a kerületek közötti forrásmegosztás körében van problémája.
Én magam is szerelmese vagyok Budának. Tegnap a Tóth Árpád sétányon a napsütésben, amikor végigsétáltam a Fortuna utcán és a többi helyen, néztem a gyönyörű műemlékeket. Hajdúszoboszlói képviselőként tudom, mit jelent az idegenforgalom. Én is megélem azt, hogy nem minden esetben kap Hajdúszoboszló olyan támogatást, mint kellene, de higgye el, polgármester úr, ön nem a benyújtott törvényjavaslatot indokolta, hanem a forrásmegosztás - szerintem is - gondjairól beszélt. Azt hiszem, nyilvánvaló, ön sokkal nagyobb szerelmese az I. kerületnek, mint én, de én is mindig annyira jól érzem magam, ha odamegyek, ha szabadidőm van, mindig végigbaktatok azokon a gyönyörű utcákon, és csodálom a házakat, az embereket.
De még egyszer mondom, nem indokolta eléggé a törvényjavaslatot, mint ahogyan kellett volna. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés