DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, igen tisztelt elnök úr. Köszönöm a felszólalását, igen tisztelt Kovács László frakcióvezető úr, mert az ön felszólalása lehetőséget biztosít a magyar kormány számára, hogy válaszoljunk az ön által feltett kérdésekre.

Ön azt állította, hogy mi két év alatt kettészakítottuk az országot. Én kérdezem öntől, igen tisztelt frakcióvezető úr: ön már elfelejtette azt, hogy két évvel ezelőtt, amikor a polgári kormány a Földművelésügyi Minisztériumot Vidékfejlesztési Minisztériummá is fejlesztette (Moraj az MSZP soraiban.) és egy olyan európai uniós politikát hirdetett meg, amelyben a vidék felemelése meghatározó fontosságú volt, akkor önök voltak azok, akik tiltakoztak az ellen, hogy mit keres itt a vidék kifejezése a parlamentben, miért akarunk mi itt vidékfejlesztésről beszélni? Mert egyszerűen meg akarták az ország közvéleménye előtt spórolni önmaguk számára, hogy nyilvánvalóvá váljék, hogy önök voltak azok, akik az országot több részre szakították, önök voltak azok, akik olyan törvényeket hoztak, a jogelődjeik, részben önmaguk által is - hiszen vannak önök között volt MSZMP-s (Közbeszólások az MSZP soraiban.) és ma MSZP-s képviselők is -, ahol kimondták, hogy vidéki ember Budapestre nem költözhet, csak ötévi itt lakás után kaphat ingatlant, önök voltak azok, akik kimondták, hogy a vidéki ember nem kaphat építési engedélyt öt évig, önök voltak azok, akik kimondták, hogy tanácsi lakásra igénylést sem adhat be, és önök voltak azok, akik egyáltalán azt a kifejezést, hogy "vidéki", olyan dehonesztálóvá tették, hogy akkor kialakult a vidéki orvos, a vidéki ügyvéd, a vidéki színész, egyáltalán a "vidéki" fogalma, mert önök a vidéket egész egyszerűen hatodrangú rangsorba helyezték, az állampolgáraikat pedig hatodrangú állampolgárokká tették.

Legyen szabad felhívnom a figyelmét arra, hogy a spontán privatizációt önök indították, amikor a spontán privatizációnak nevezett folyamat kapcsán a vidéknek szinte az egész vagyonát és a nemzet mobilizálható vagyonát megszerezték, egy szűk volt állampárti csoport részére biztosították (Taps az FKGP soraiban.) ezt a vagyont, és most elégedetlenek azért, mert mi hozzákezdtünk az ország egységének a helyreállításához, a kistelepüléseken az emberi méltósággal élhető életfeltételek megalkotásához.

Kérem, ön elfeledkezik arról, Kovács László, hogy a millennium évében vagyunk, annak a millenniumnak az évében, amikor is mi az államiságunk ezeréves ünnepségei kapcsán számos alkalommal rámutattunk arra, hogy az egykori pogány Vajk fejedelem milyen bölcs volt, amikor felismerte, hogy fel kell venni a kereszténységet, és az Ázsiából Európa közepébe érkezett népnek az európai integráció kapcsán kell biztosítani az ezeréves fejlődését.

(15.00)

Úgy gondolom, önnek illene tudnia, hogy amikor mi a millennium időszakára utalunk, akkor egyidejűleg utalunk arra is, hogy ahogy a mi bölcs Szent István királyunk a kereszténységet vette fel, és az európai integrációt választotta, mi az európai visszaintegrálódást kívánjuk megvalósítani, és ennek kapcsán emlékeznünk kell a mi bölcs Szent István királyunkra, aki fellépett a pogányokkal szemben. A mi bölcs Szent István királyunk tudta, hogy a kereszténységet csak akkor tudja biztosítani az ország számára, ha a pogányokat legyőzi. Ne csodálkozzék ön azon, hogy a polgári kormány éppúgy felismerte, hogy ahhoz, hogy mi Magyarország elkövetkezendő ezer évét biztosítani tudjuk, ahhoz a bolsevizmust, a posztkommunizmust és annak minden néven nevezhető utódformáját le kell győznünk.

Helyesen döntött tehát a miniszterelnök úr akkor, amikor a polgári értékrend (Az elnök csenget.) mellett tört lándzsát. Jó lenne, ha ezt önök is belátnák és követnék.

Köszönöm a türelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu