DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Felhívnám a figyelmét Répássy Róbert képviselőtársamnak a 4. számú módosító indítványra. Ezt szintén Géczi József képviselőtársammal együtt nyújtottam be. Ez a módosító indítvány kiterjeszti a törvényjavaslat hatályát az önkormányzati tulajdonban levő ingatlanokra is, valamint a használat módja tekintetében a névleges bérleti díjért bérelt ingatlanokra is. Ennek következtében, ha netán a Fidesztől is megvonnának ingatlanhasználati jogot a módosító indítványaink alapján - körülbelül 59-60 ingatlanról lenne szó -, akkor az előterjesztett módosító indítvány alapján önök is kapnának kártalanítást ezért, hiszen mi semmi mást nem tettünk, mint az Alkotmánybíróság 17/1992. számú határozata indoklásának 2/6. pontját vettük figyelembe.
(17.00)
Azt pedig már jeleztem a korábbi vita során, az általános vita második részében, Ecsődi László képviselőtársammal együtt, hogy amennyiben a Szocialista Párt megnyer pereket a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal vagy általában véve az állammal szemben, a megszerzett pénzösszegeket civil szervezeteknek, alapítványoknak és más intézményeknek kívánja felajánlani, azonban semmiképpen nem fogja elviselni azt, hogy jogellenesen, alkotmányellenesen megfosszák a használati jogtól. Azt javaslom Répássy Róbert képviselőtársamnak, hogy nagyon alaposan olvassa el a 4. számú módosító indítványt, mert abban az esetben az általa jelzett jogi problémák már nem léteznek, s valóban teljesen azonos nevezőre kerülnek az állami, illetve az önkormányzati ingatlanok.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés