HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Egy új körrel szeretném kibővíteni ezt a beszélgetést, és ezt többek között Fenyvessy Zoltán képviselőtársamnak is figyelmébe ajánlanám. A múlt héten az ügyrendi bizottság ülésén jelen lévő összes fideszes képviselő amellett szavazott, hogy a kétfős frakció - Szabó Attila és Cseh Sándor urak frakciója - önálló frakcióként kerüljön bejegyzésre a parlamentben, a parlament hetedik frakciójaként.

Ebből a logikából előbb-utóbb nyilván az is következik, hogy ilyen mondvacsinált pártok is ugyanolyan ingatlanért jelentkezhetnének, mint azok a pártok, amelyek 33 százalékot kaptak, mint az MSZP, vagy 5,5 százalékot, mint a MIÉP.

Ezért valóban megkérdezném önt, Fenyvessy Zoltán képviselő úr: ön helyesnek tartaná, ha a MIÉP-ből kizárt két képviselő alakít egy frakciót, akkor ugyanolyan ingatlanmennyiségben részesüljön, mint, mondjuk, a Magyar Igazság és Élet Pártja frakciója? Nem! Szerintem a logikus válasz az, hogy valamilyen módon a valóságos választási eredményeket is követnie kell az ingatlanjuttatásnak. (Dr. Répássy Róbert: El sem olvastad!)

Figyelmeztetnék arra, hogy természetesen lehet, hogy a kétfős frakció azért, mert, hála istennek, a kisgazda és a szocialista képviselők többen voltak jelen, mint az ott jelen lévő fideszes képviselők, nem került elfogadásra, de sajnos semmilyen garanciánk nincs arra, hogy nem fognak következő mondvacsinált frakciók alakulni ebben a parlamentben, különösen akkor, ha a legnagyobb kormánypárt álláspontja ebben a kérdésben legalábbis tisztázatlan; vagy legutóbb olyan volt, amellyel magam abszolút nem tudok egyetérteni.

Azonkívül pedig az állami és az önkormányzati tulajdon között olyan éles különbséget tenni, amelyet a törvényjavaslat előterjesztői tettek és amelyeket a vitában többen tettek, szerintem teljesen képtelenség. A nemzetközi politikai irodalomban a kormányzatnak mindig két része van: a központi kormányzat és az önkormányzatok, a local government. Ilyen értelemben tehát bizonyos, hogy ezeket egyféleképpen kell kezelni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu