KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tulajdonképpen önnek akkor, ha a pártoknak csak a Kincstártól származó ingatlana lenne, igaza volna, hiszen ha mindenkinek 30 kincstári ingatlana volna, az egy esélyegyenlőséget jelentene. De éppen az előbb mondtuk el, hogy az önkormányzatoktól több száz ilyen ingatlannal rendelkeznek a kormánypártok, míg mi alig néhánnyal. Ez a helyzet úgy alakult ki, hogy ott, amelyik városban kincstári ingatlanú pártszékháza vagy pártháza volt az MSZP-nek, és később létrejöttek pártok, és a Kincstárnak már nem volt több ilyen ingatlana, ott természetesen az önkormányzatoktól kaptak. Ez a folyamat vezetett el az arányossághoz. Éppen ez a folyamat garantálta azt, hogy mindenkinek ugyanannyi van a birtokban, csakhogy míg önök azt, amit az önkormányzatoktól kaptak ingyen, nem számolják össze, addig készek összeszámolni azt, amivel mi rendelkezünk, amit a Kincstártól kaptunk. Ez az oka annak a problémának, amit ön is említ.

Ilyen értelemben tehát, azt gondolom, egy korrekt összeszámolás lenne az alapja az esélyegyenlőségnek. Ha erre önök készek, akkor elhisszük és elfogadjuk, hogy egy korrekt rendezést kívánnak; ha nem készek, akkor nincs másról szó, mint hogy azt a több száz, mintegy 7-800, önkormányzatoktól kapott ingyenes ingatlant meg akarják tartani, és eközben tőlünk el akarják venni a Kincstár által biztosított ingatlanokat. Ez nem esélyegyenlőségre vezetne, ez ahhoz vezetne, hogy önök a továbbiakban is több száz, önkormányzatok által biztosított ingyenes ingatlant használnak, plusz még kapnának 30 kincstárit is, nekünk pedig összesen 30 kincstári volna és néhány tucat önkormányzati. Ez az a helyzet, amely ellen tiltakozunk. Ez az a helyzet, amely nem korrekt. Ez az a helyzet, amely az állampolgárok oldaláról sem korrekt helyzet.

Kiindulópontként azt is kifogásoljuk, hogy az a szám, amit a kincstári ingatlanok körére említettek, nagyságrendileg nem felel meg a valóságnak, olyan mértékben torzít, hogy ez már az MSZP lejáratására alkalmas. (Az elnök csenget.) Ennek a korrekcióját is kérjük. És javasoltam egy levélben azt is, hogy ennek természetesen ugyanazt a nyilvánosságát állítsa helyre Stumpf miniszter úr, mint ahogy a valótlan számokról is nyilatkozott a Fidesz.

Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu