RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Az egyik ellenzéki képviselő úr megszólított, és valami revánsvágyat vélt kihallani a szavaimból. Fel szeretném hívni a figyelmet, hogy igazából én egy álságos érvelésre igyekeztem válaszolni, amelyben az egyik képviselőtársam elmondta, hogy igaz, már volt, amikor a rendszerváltás során a konszenzussal kialakított döntéseket felborították - az önkormányzati választójogi törvényre céloztam -, de annak nem volt olyan jelentősége, és igazán itt teremtünk most precedenst. Én csak elmondtam, hogy ez az érvelés nem állja meg a helyét, mert igenis, nagyon komoly politikai következményei voltak ennek a dolognak. Itt semmiféle revánsvágyról szó nem esett, képviselő úr.
Azt hiszem, hogy ha jogállami módon gondolkodunk, akkor az elfogadhatatlan, ami jelenleg fennáll, az a helyzet, hogy bizonyos pártok a székházaikat, az államtól használatba kapott ingatlanaikat bérbe adják, kiadják, ebből jövedelmük származik, és ezeket a jövedelmeket utána fel tudják használni a választási kampányban. Ez jogállamban nem megengedhető. A hasonlatban a legvégén arra céloztam, hogy igenis, szükség van olyan szabályozásra, hogy a pártok egyenlő módon vághassanak neki a választási kampánynak, egyenlő esélyekkel fejthessék ki a tevékenységüket.
Jelenleg - és örülök, hogy ezt Bauer képviselőtársam is így látja - ez a helyzet nincs meg. Kőbányán sincs meg; ott is van párt, amelyik a székháza egy részét bérbe adja, és ebből neki komoly bevétele van.
Szeretnénk, ha ez a jövőben nem így lenne, és egyenlő esélyekkel tudnánk nekivágni a választásoknak, és egyenlően tudnánk dolgozni a választókörzetekben.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés