ZSIKLA GYŐZŐ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Urak! Sajnos újabb, a Mizo-ügyhöz hasonló ügy alakult ki. Ezúttal a szekszárdi Tolnahús Rt. nem fizet a beszállítóknak, sertéstartóknak. A felvásárló cég átveszi a termelőtől a sertéseiket, kihasználva a túlkínálatból fakadó kiszolgáltatott helyzetüket, halasztott fizetést ígér, és egyre gyakrabban fordul elő, hogy soha nem fizet. A gazdák százait, ezreit csapják így be, akik tönkremennek anyagilag. Előfordul, hogy a termelőnek kölcsönei törlesztésére kellene a felvásárlási összeg, amit nem kap meg, és neki a bank nem kegyelmez - ha az idő lejár, elárverezi a házát.

Úgy tűnik, a jogszabályok lehetőséget biztosítanak erre a csalásra. Ez a helyzet engem mint a jogalkotásban részt vevő országgyűlési képviselőt, nagyon nyugtalanít. Több ötletet is hallottam már, hogyan kellene a jogszabályokat módosítani, hogy a mezőgazdasági termelők értékesítési biztonságát megteremtsük. Mivel nem vagyok jogász, nem tudom, melyik lenne a leghelyesebb megoldás. Mint kormánypárti képviselő, arra gondoltam, hogy az igazságügy-miniszter, aki egy minisztérium szakembergárdáját irányítja, kijelölhetné az irányt, kidolgozhatna erre egy javaslatot.

Másfél hónappal ezelőtt levélben fordultam dr. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter asszonyhoz egy hasonló ügyben, mert egy szőlőfölvásárló cég már évek óta nem fizeti ki a keceli gazdáktól átvett szőlő árát. Ebben a levélben akkor kértem a miniszter asszonyt, adjon tanácsot a termelőknek, milyen jogi lehetőségeik vannak. Sajnálom, hogy a minisztérium levelemre a mai napig még nem tudott választ adni.

A sertéstartók elmondták, hogy a szekszárdi húsüzem régebbi tulajdonosa, bizonyos Günther Schreger már régebben is becsapta őket, az előző kormány idejében. Akkor is tüntettek, és dr. Dávid Ibolya miniszter asszony akkor még mint ellenzéki képviselő felkereste a tüntetőket, és elmondta a véleményét, hogy hogyan is lehetne az ilyen ügyeket megelőzni. Remélem, most miniszterként is lesz javaslata, amely segíti az állattartókat vagy bármelyik termelőt, hogy a jövőben ne lehessen őket kisemmizni.

A mezőgazdasági bizottság ülésén többekkel egyetértésben javasoltam, hogy a mezőgazdasági bizottság terjesszen be országgyűlési határozati javaslatot, melyben a parlament felkéri a kormányt a mezőgazdasági termelők termékértékesítési biztonságát garantáló rendszer kidolgozására. Ezt a bizottság be is terjesztette, most csütörtökön már a parlament napirendjén szerepel, nagy valószínűséggel a parlament el is fogadja. Tehát előbb-utóbb a kormánynak ezzel foglalkoznia kell.

Én azt szeretném kérni nagy tisztelettel, hogy ezt tegye meg minél előbb, és ezzel pótolja az előző kormányok mulasztását.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu