DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által hivatkozott 1993. évi III. törvény 32/A. §-a azt mondja ki, hogy a települési önkormányzat az időskorúak járadékában részesülő személy esetében - az önkormányzat rendeletében meghatározott esetekben - bejelenti hagyatéki teherként a folyósított járadék, illetőleg segély összegét a területileg illetékes közjegyzőnél. A bejelentés tényéről a járadék, illetőleg a segély megállapításáról szóló határozatban rendelkezni kell. A jogszabály nem írja elő azt, hogy ezt a hagyatéki terhet az örökös köteles megfizetni.

Az érintett önkormányzat becsatolt egy 1997. július 25-én kelt határozatot, melyben az örökhagyó részére szociális segélyt állapított meg, ahogyan ön is említette. A határozatban nem hivatkozik arra az önkormányzati rendeletre, amely meghatározza azokat az eseteket, amelyek alapul szolgálhatnak a hagyatéki hitelezői igény érvényesítésére.

Jelen ügyben az önkormányzatnak a KVI rendelkezésére álló határozata visszafizetési kötelezettséget nem ír elő. Az államháztartásról szóló törvény 108. §-ának (2) bekezdése alapján az államháztartás alrendszereihez kapcsolódó vagyon tulajdonjogát ingyenesen nem ruházhatja át, követeléséről lemondani csak törvényben, a helyi önkormányzatnál, a helyi önkormányzat rendeletében meghatározott módon és esetekben lehet.

Azt kell mondanom, hogy mindenféleképpen jogszabályalkotást, illetve jogszabály-módosítást igényelne az, hogy a képviselő úr által felvetett probléma eldöntése mindenféleképpen egyértelművé váljon, hiszen ebben az esetben - ezzel egyetértek - a vita lehetősége legalábbis fennáll; vagyis hogy legyen mód arra, hogy a rendszeres szociális segély bekerüljön a hagyatéki tartozások közé, természetesen csak a hagyaték erejéig.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu