DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A mostani nagy árvíz előtt demonstrációra készültek a gazdák. Az árvíz szerencsére már levonult, a magyar mezőgazdaságban azonban még mindig vészhelyzet van. Ezt a helyzetet látva a gazdatársadalom azt tette, amit a helyzet megkívánt, a maguk eszközeivel próbálták menteni a menthetőt, csökkenteni a károkat.
(15.50)
Vajon ugyanezt el lehet-e mondani az agrártárca vezetéséről is? Az adatok sokasága tanúsítja, hogy a mezőgazdaságban is válság-, ha nem ténylegesen katasztrófahelyzet van. A KSH mezőgazdaságra vonatkozó fő adatsora, az Európai Unió országjelentése és a gazdák, valamint az élelmiszeripar mindennapos kiszolgáltatottsága is jelzi, hogy a kormány működésének közel két éve alatt nem tudott érdemi döntéseket hozni az ágazat strukturális átalakítására.
A tények láttán nehéz elhinni, hogy a Kisgazdapárt kezébe jó helyre került a minisztérium. Vegyük csak az elhíresült 65 milliárd forintnyi hitelgarancia-keret esetét. A miniszter úr azt nyilatkozta, hogy ebből 15 milliárdot félretettek vésztartalékba, majd az eredetileg hitelek állami garanciafedezetére szánt pénzt fele-fele arányban átcsoportosították a családi vállalkozások segítésére, illetve a gazdákat támogató hitelekre.
A miniszter úr szerint a kormány döntött így. Ha mindhárom külön-külön is lenne, nem lenne baj, hisz valamennyi fontos és támogatandó cél. Annak is örülhetünk, hogy a miniszter úr számos külföldi útja és a Holland Antillákon töltött látogatása között egyáltalán részt tudott venni ezen a kormányülésen. A kormány titkosítási mániája miatt azonban csak találgathatunk, hogy valóban született-e ilyen tartalmú kormánydöntés, és annak ki volt az előterjesztője. Csak ez a példa állatorvosi lóként mutatja a jelenlegi agrárvezetés mentalitását, hozzáállását és szándékait. Nem tudták kiharcolni az ágazat számára indokolt és szükséges költségvetési támogatást. Mindenkinek ígértek valamit, majd amikor nyilvánvalóvá vált, hogy hiányzik a koncepció és a fedezet, féligazságokkal dobálóztak, és egymás ellen akarták hangolni a gazdákat. Mivel nem merik felvállalni a várható uniós versenyre való felkészítő reformot, a mostani állapotot örökítik tovább. A helyzet csak annyit változik, hogy a pártépítésre költött százmillióktól eltekintve a gazdálkodók helyzete nem javul, hanem tovább romlik.
Mielőtt a kérdéseimet feltenném, kérem, miniszter úr, ne hivatkozzon ismételten arra, hogy ezt a feleségemmel beszéljem meg otthon, mint az előző válaszadásnál. Ezt most megtettem, és úgy döntöttünk, hogy mégiscsak kíváncsiak vagyunk a válaszra (Derültség. - Taps az SZDSZ soraiból.), hátha egyszer sikerül érdemben is megtudnunk valamit.
Az első kérdés: kinek az előterjesztése alapján és kik döntöttek a hitelgaranciára szánt keret átcsoportosításáról, valamint milyen, az Európai Unió által is igényelt átfogó, mindenki számára kiszámítható követelményrendszert dolgoztak ki a mezőgazdasági támogatások kiosztására? (Taps az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés