DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Előrebocsátva, hogy az SZDSZ elfogadja és támogatja a törvény szabályozását, szabályozási elveit, annak indokoltságát, a korábbi törvény elfogadása óta nyilvánvalóan olyan változások következtek be mind a biztosítási piacon, mind a gazdasági életben, hogy egy újabb, garanciális szabályokkal is biztosított, és valóban a tevékenységet újraszabályozó törvényre van szükség mind a biztosítóintézeteknél, mind pedig a biztosítási társaságoknál.

E törvény egyetlen elemével kívánnék foglalkozni, amelyre nézve örvendetesen már külön hatpárti tárgyalások is kezdődtek az Országgyűlésben. Úgy tűnik, hogy egyre többen ismerik fel annak szükségességét, hogy van egy olyan sajátos formáció a biztosítási intézményrendszerben, amely nem kifejezetten illeszkedik az üzleti alapon működő társasági formához, és nem is biztos, hogy az a cél, hogy az abban részt vevők nyereséget könyveljenek el, illetve profitorientáltan működjenek. A korábbi törvényben ezt úgy hívtuk, hogy szakosított nonprofit biztosítási egyesületek. Ebben a törvényben elmarad a "szakosított" kifejezés, ami még nem probléma. Nem nevezzük őket szakosítottnak, de mint külön formációt, mint nem nyereségorientált biztosítási egyesületet meghagynánk. Igen ám, de a törvénymódosítás ugyanolyan vagy hasonlóan szigorú feltételeket akar állítani ezeknek az egyesületeknek is, mint azt teszi azoknak a multicégeknek, amelyek már ebben az országban hatalmas külföldi tőke bevonásával különböző biztosítási tevékenységet folytattak.

1993-ban indult el az a folyamat, amikor észrevették - és akkor beszéljünk név szerint a szakosított intézetekről - azok a mezőgazdasági termelők, akik a nagyobb biztosítóknál nem tudtak biztosítást kötni, mert azt mondták nekik, hogy hozambiztosítást nem kötünk, belvízbiztosítást nem kötünk, illetve a kockázati biztosítás felső határát olyan díjtételhez kötjük, amelyet a mezőgazdaság jövedelemtermelő képessége nem bír elviselni. Ezek összeálltak; létrehoztak úgynevezett szakosított biztosítási egyesületeket, és ezt még az Antall-kormány is felismerte, amikor e biztosítóegyesületek indulásához bizonyos anyagi támogatást nyújtott. Ezt folytatta a következő kormány 1995-től, amikor is azt mondta, hogy az ilyen szakosított biztosítóegyesületek megalakulásához az úgynevezett organizációs tőkét állami támogatásból biztosítja külön támogatási formában, sőt még azt is mondta, hogy amennyiben megállapodnak a tagok megfelelő biztosítási díj befizetésében - és ez arányban van az általuk vállalt kockázatviseléssel, és nem szedik ki egyébként biztosítási ok nélkül a nyereséget ebből az egyesületből -, akkor a befizetett díjtétel magasabb százalékát adja állami támogatásként, mintsem ha az illető mezőgazdasági termelő, mondjuk, egy nagy multi biztosítótársasággal kötne agrárbiztosítást.

Most már 7-8 éves távlatban látszik, hogy ezeknek az egyesületeknek megvan az alapja, és ez kapcsolódik is ahhoz a régi-új gondolathoz, amely az agrárkormányzatnál az úgynevezett új típusú szövetkezetek létrehozását szorgalmazza. Azt mondja, hogy inkább az értékesítés és a feldolgozás irányába tömörüljenek ezek a kis egzisztenciák, ezek a kistermelők, és ezekkel az új típusú szövetkezetekkel próbálják meg érvényesíteni a piaci érdekeiket. Ezzel szerves összefüggésben és harmóniában van az a biztosítási egyesületi modell, amely ebben az országban immár több mint harminc helyen működik. Itt van a táblán bemutatva, hogy az ország szinte teljes területét lefedi, és azokon a részeken, ahol leginkább sújthatja az érintetteket mezőgazdasági kockázat, ott ez az önvédelmi reflex már meghozta azt az eredményt, hogy ezek az egyesületek működőképesek, és nagyon hatékonyan tudnak együttműködni.

(11.00)

Igen ám, csakhogy most ezzel a törvénymódosítással, amely az organizációs tőkét emeli, nincs is nagyobb baj, mert ez azt jelenti, hogy ha új egyesületek, úgy biztosítótársaságok szerveződnek, akkor nagyobb az az igény, amellyel az infrastruktúra megteremtéséhez nekik számolniuk kell. Talán itt azt mondhatnánk, hogy ezek a biztosítóegyesületek, amelyek már működnek, túljutottak ezen az alakulási fázison, nekik már ilyen tőkére nincsen szükségük, azoknak, akik meg ezután kezdik meg, a tényleges költségekhez igazodó tőkejuttatási és tőkebiztosítási kötelezettségnek nyilvánvalóan fenn kell állnia.

A nagyobb problémát az jelenti, ami a kockázati tőkére és a tagdíjbefizetésekre vonatkozó előírásokat jelenti. Ha ezeknél az egyesületeknél nem biztosítunk megfelelő átütemezési időszakot, türelmi időt vagy esetlegesen - de ezt csak halkan jegyzem meg - az agrárkormányzat mezőgazdasági támogatási címben, mondjuk, piacrajutási vagy költségcsökkentő támogatási fejezetéből nem tud elkülöníteni a tőkekoncentrációra, a törvénynek megfelelő biztonsági tőke felemelésére, akkor ezek a tevékenységüket befejezték, és bizony nézhetjük a következő időszakban is - ha esetlegesen olyan problémák keletkeznek, mint amivel az utóbbi években szembenéztünk -, hogy van belvízkárunk, van olyan jellegű, nem biztosítható kárunk, amire, lássuk be, a kockázati alapot az állam nem tudja tíz éve biztosítani - nem tudja.

Pár száz millió forinttal elindítjuk mindig ezt a katasztrófaalapot, amelynek a feltöltéséhez nyilvánvalóan az érintettek támogatását is kérjük, és nem nagyon jön be. Ha a másik oldalon van egy ilyen jellegű kezdeményezés, ami hasznos és jó, azt gondolom, hogy azt egy ilyen törvényi szabályozással nagyon óvatosan, nagyon finoman kellene kezelni. Abba az irányba, amit most a törvény megcéloz - nyilvánvalóan a nagyobb biztonság érdekében is, a tőkekoncentrációt is figyelembe véve -, ezt az utat járva ezeknek a biztosítóegyesületeknek meg kell adni azt a lehetőséget, hogy a tagdíjbefizetéseikkel és a tagi hozzájárulásaikkal, valamint a viszontbiztosítással megteremtődhessen az a kör, amelyben életképesek maradnak. Ennek egyetlenegy gátját látom a mostani előterjesztésben, ami azt mondja, hogy a biztosítási díjbevétel és a tagsági hozzájárulás összege legalább felének az egyesület természetes személy tagjaitól kell származnia.

Az előbb utaltam arra, azt is látni kell, ha minél több ilyen beszerző-értékesítő szövetkezet alakul, és ezek hoznak létre ilyen egyesületet - a tagdíjbefizetések természetesen csak a tagoktól származnak -, akkor már nemcsak természetes személyektől, hanem jogi személyektől is származik tagdíjbefizetés. Ha mi csak azt várjuk el, és azt kötjük meg a törvényi szabályozásban, hogy a fele legalább természetes személytől származzon, akkor az amúgy is tőkeszegény az és amúgy is gyenge kis biztosítóegyesületeknek a nyakára tesszük a kötelet.

Nagyon örülnék annak, ha azt a tárgyalássorozatot, amelyet itt a pártok elkezdtek, valóban abba az irányba tudnánk vinni, hogy a törvény szellemének megfelelően, a Pénzügyminisztérium által és a kormány által kitűzött célt nem vitatva lehetőséget biztosítanánk arra, hogy ez a sajátos formáció, ez a sajátos kör - nevén nevezve: azok a biztosítóegyesületek, amelyek nem nyereségorientáltan működnek - feltételrendszerében, határidejében igazodva ahhoz a tendenciához, amit a biztosítótársaságok tőkekoncentrációja előír, lehetőséget kaphatna a túlélésre, és ehhez némi állami könnyítést is - ezt nyilvánvalóan majd a költségvetési törvény tárgyalásánál kell megvizsgálni -, ami a befizetéseik adójóváírását, illetve a befizetésekhez nyújtott esetleges állami támogatást is jelenthetné.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

Forrás: parlament.hu