DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja támogatja Suchman Tamás és az általam benyújtott országgyűlési határozattervezet elfogadását.

Azt gondolom, éppen nem arról van szó, hogy bárki fátylat akarna borítani az elmúlt - kerek számot mondva - egy évtizedre, hanem pontosan a Magyar Országgyűlés megfelelő súlyával, tekintélyével, a mindenkori kormányok érintett minisztereinek közreműködésével és a még megfelelő módon hozzáférhető dokumentumokra alapozva nem csak az Országgyűlés, hanem a Magyar Köztársaság lakói is joggal igényt tarthatnak arra, hogy egy évtized múltán ez a számvetés, ha úgy tetszik, a konklúziók levonása megtörténjen, éppen azért, hogy ne pillanatnyi politikai érdekek és szándékok alapján minősítse valaki ennek a folyamatnak az erényeit, hibáit, tévedéseit és minden más velejáróját.

Azt gondolom, persze, a tömeges magánosítás folyamata akkor is lezárul, hogyha a Magyar Köztársaság Országgyűlése nem hoz erről határozatot. Az azonban egyáltalán nem mindegy, hogy az állami tulajdonban maradó vagyon kezelésének sajátosan új szabályai, amelyek arra is tekintettel vannak, hogy Magyarországnak mind a belföldi, mind a külföldi tőke szempontjából megmaradjon a tőkevonzó képessége, mert ez egyszersmind a magyar gazdaság fenntartható fejlődésének egyik alapvető kiindulópontja, hogy tudniillik ezeket a sajátos szabályokat is megalkothassuk.

Ennek a javaslatnak egyébként volt egy előzménye. Több mint egy évvel ezelőtt konkrétan egy bizottság létrehozását javasoltuk. Akkor a kormányzati többség ezt elutasította. Most azért gondoltunk képviselőtársammal arra, hogy semmilyen konkrétumot nem mondunk, pusztán a kormányt kérjük rá, hogy terjessze be ezeket a javaslatokat, hogy hátha így a kormánypártok számára is jobban elfogadható. Bízom abban, hogy mind kormányzati, mind ellenzéki szempontból közös érdek és felelősség, hogy számot adjunk ennek az évtizednek a tapasztalatairól.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu