DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Képviselő Úr! Természetesen az ön által feltett kérdéseket mi is megbeszélhetjük, bár van egy olyan gyanúm, hogy abban önnek sok öröme nem lesz. (Derültség a Fidesz soraiban.)

No, én úgy gondolom, hogy először is helyreigazítandó önnek az a tévedése, miszerint a gazdák készülődtek volna demonstrációra. A gazdák semmiféle demonstrációra nem készülődtek, sőt közös nyilatkozatot adtak ki - tizenkét szervezet, az egész agráriumot átfogó érdekvédelmi szervezetekről beszélek -, hogy teljes mértékben elégedettek a földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca munkájával és személy szerint az én munkámmal. (Moraj az MSZP soraiban.) Ugyanilyen írásbeli nyilatkozatot tett közzé a Tudományos Akadémia agrártudományi osztálya. Kérem, a MOSZ-nak néhány volt nagy kolhozelnöke az, aki elégedetlenkedik, aki a legkülönösebb agrárdemonstrációt készíti elő több mint két éve. Ez idáig sikertelenül folyt, aminek az a lényege, hogy a munkáltatók a saját gépeikkel ki akarják küldeni a munkavállalókat, hogy önmaguk ellen demonstráljanak. No, ennyit a demonstrációról.

A másik megállapítása a mezőgazdaság helyzetére vonatkozott: kérem, senki nem vitatja, hogy önök tönkretették a mezőgazdaságot. Ön négy évig jeleskedett ebben a dologban. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiból. - Dr. Kis Zoltán: Így van!) Ez valóban páratlan rombolást végzett a mezőgazdaságban. Hadd tegyem hozzá, hogy az elmúlt évtizedek sem a kisgazdapárti tevékenységhez kapcsolódtak. Mi csak 1998. július 8-a óta képviseljük a tárca érdekeit. (Közbeszólás az FKGP soraiból: Így van!) Úgy látszik, hogy ön nem akarja észrevenni, igen tisztelt Kis Zoltán képviselő úr, amikor állandó jelleggel a Szabad Demokraták Szövetségét igyekszik előretolni a mezőgazdasági ügyekben, hogy az első liberális paraszt még nem született meg, igen tisztelt Kis Zoltán képviselőtársam. (Derültség a kormánypárti padsorokban. - Taps a Fidesz soraiból.). Sőt, hadd világosítsam fel, hogy szerintem még meg sem fogant. (Derültség a Fidesz soraiban.)

Nos, kérem szépen, ehhez képest ön előállhat ilyen ötletekkel, hogy a 65 milliárdot osszák fel önök, de sajnos a mi hatályos jogrendünk másként rendelkezik. Tehát a 2000. évi költségvetés 36. §-a az első jogszabály, amelyet érdemes önnek áttanulmányoznia.

A második, amely ugyanerre a körre vonatkozik, a 6/2000. számú FVM-rendelet, de ott az aláírót takarja le, mert ha ön meglátja a Torgyán nevet, akkor vörös ködbe borul az ön tekintete (Derültség a kormánypárti padsorokban.), és akkor már nem fogja tudni elolvasni, áttanulmányozni ezt a rendeletet.

A harmadik, amit a figyelmébe ajánlanék, a 30/2000. számú kormányrendelet, amely viszont ténylegesen foglalkozik a hitelgarancia kérdéseivel. Azt is a figyelmébe ajánlhatnám, hogy a 65 milliárd forint miként kerül felhasználásra. Azt ön nem nagyon tudja megállapítani - bármennyire tisztelem is az ön szellemi adottságait -, ugyanis ezt csak utólag lehet, és a hatályos jogunk értelmében is csak akkor lehet ezt majd megállapítani. Javaslom, hogy 2001 januárjában tegye fel ugyanezt a kérdést, akkor meg fogom tudni válaszolni.

Végül még egyet: ön azt mondja, hogy nincs koncepcióm. Kérem, én Fábiánsebestyénben 1998 szeptember közepén adtam át önnek azt az agrárstratégiát, amely a mai napig érvényben van. Ha elvesztette volna, pótlom, küldök önnek még egyet. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Kérem, fogadja el a válaszomat.

Köszönöm a türelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu