GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A képviselő úr az interpellációját 1999. szeptember 3-án nyújtotta be. Az interpellációra adandó válaszban az azóta eltelt időben meghozott intézkedésekről is szeretnék beszámolni. A válasz megadása érdekében egyeztettünk és egyetértésre jutottunk a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal.
A budapesti nagybani piac részvénytársasági formában működik, ebben állami tulajdoni rész nincsen, így tehát a kormánynak nincs jogi lehetősége arra, hogy felszólítsa a piac üzemeltetőjét a működési rend módosítására. Ennek ellenére a piacon való helyfoglalási gondok miatt megkerestük a Nagybani Piac Részvénytársaságot és annak legnagyobb tulajdonosát, a Főpolgármesteri Hivatalt Budapesten. A kistermelők által panaszolt és a képviselő úr által felvetett szabálytalan helyfoglalással kapcsolatos jelzésünkre a piac üzemeltetője intézkedett, és a következő változtatásokat hajtotta végre.
Módosította a számítógépes beléptető rendszer programját, hogy az arra jogosult termelők fennakadás nélkül foglalhassák el a helyüket a piacon. Új gyakorlatként múlt év szeptember 1-jétől a szabad árusítóhelyekre is bevezették a havi helybiztosítási szerződéseket, így a nyitást követő torlódások elkerülhetőnek tűntek. Az illegális helyfoglalások megakadályozására betonkerítést építettek. Ha bárki korrupciót észlel vagy ilyen gyanú merül fel, kérjük, haladéktalanul értesítse a piac üzemeltetőjét, hiszen ebben az esetben ő jogosult eljárni.
A nagybani piacon kötelezően ki kell függeszteni a működési rendet - ezt megtették -, a piac rendjét a rendeletek alapján az önkormányzat jegyzője, a kamara, valamint a piacfelügyelő ellenőrzi. A piaci rend megszegése esetén szigorú bírságok szabhatók ki, ezért ennek érdekében, ha bárki szabálytalanságot észlel, kérjük, az illetékesekhez forduljon.
Összefoglalva az elmondottakat, megállapítható, hogy a jogszabályok alapján a piaci rend előírása a piac rendezőjének, fenntartójának feladatkörébe tartozik. Megkeresésünkre a piac üzemeltetője módosította a piaci beléptetés szabályait, anyagi források igénybevételével bővíti a számozott elárusítóhelyek számát, javítja a piac kulturáltságát. Remélhető, hogy ezáltal megszűnnek a különböző szabálytalanságok.
Az ellátás biztonsága érdekében azonban továbbra is szorgalmazni kívánjuk, hogy a rendelkezésünkre álló lehetőségeken belül a termelők érdekérvényesítő szervezetei olyan termelői szövetkezeteket hozzanak létre, amelyek lehetővé teszik, hogy a termelők szövetkezeti formában közvetlenül léphessenek a piacra, és az általuk meghatározott rend szerint kereskedhessenek. Megítélésünk szerint a kereskedelmi tevékenységet folytató termelők által tulajdonolt szövetkezetek nemcsak egy jobban áttekinthető piaci rend létrejöttét segítenék elő, hanem a magyar mezőgazdaságot is közelebb vinnék az Európai Unió normáihoz.
Köszönöm szépen a figyelmét. Kérem a válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés