KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a kérdésben a vita persze látszólag folyik a Házszabály különböző paragrafusainak értelmezése körül, mert valójában természetesen nem erről van szó. Van a Házszabálynak egy rendelkezése, meghatározott számú képviselő aláírásával lehet kezdeményezni vizsgálóbizottság felállítását, és ha ez a kezdeményezés megfelel a Házszabálynak, akkor a vizsgálóbizottságot fel kell állítani. Amikor az ügyrendi bizottság erről a kérdésről tárgyalt, akkor ezt figyelembe véve döntött úgy, hogy a bizottság felállítására szóló javaslatot tárgysorozatba veszi. Ezután a következő lépés a javaslat napirendre vétele. (Folyamatos zaj.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a napirendre vétel immáron több mint egy éve nem történik meg, hiába kezdeményeztük korábban a házbizottság ülésein, illetve hiába kezdeményezzük immár hónapok óta a parlament plenáris ülésén, miután a házbizottságban nem jutunk konszenzusra, hogy a parlament az előre elhatározott napirendjét ennek a kérdésnek a tárgyalásával egészítse ki.

A probléma, tisztelt képviselőtársaim, az ugyanis feltehetően, hogy az a kérdés, amire a vizsgálóbizottságot fel akarjuk állítani, zavarja a kormánypárti többséget, mert úgy tesszük fel a kérdést, hogy vajon mire fordítja a megfelelő, az ezzel megbízott szervezet azt a 150 milliárd forintot, amit az adófizetők pénzéből a Postabank, illetve a Magyar Fejlesztési Bank konszolidálására költöttünk. Vajon milyen módon történik ezeknek az összegeknek a felhasználása? Vajon kik a kedvezményezettjei azoknak a tételeknek, kik azok, akik részt vehetnek egy-egy befagyott hitel megvásárlásában, majd később a mögötte lévő vagyon értékesítésében, és egyáltalán milyen módon történik ezeknek az összegeknek az elköltése, felhasználása? Erre kívántunk vizsgálóbizottságot létrehozni. Ez az a vizsgálóbizottság, amit önök immáron több mint egy éve nem engednek működni, megakadályozva annak az érdemi parlamenti tárgyalását is.

Amikor frakciónk ebben a kérdésben név szerinti szavazást kezdeményezett, akkor ezt azért tettük, mert demonstrálni kívántuk, hogy kik azok, akik nem akarják egy ilyen jelentős összeg felhasználásának folyamatát a nyilvánosság számára átláthatóvá tenni, és kik azok, akik ezt támogatni kívánják. Az elnök úr nem engedte meg, hogy név szerinti szavazást tartsunk ebben a kérdésben, ráadásul ez a döntése a Házszabállyal is ellentétes volt, mint azt előttem Hack Péter, illetve Tóth András képviselőtársaink már kifejtették. Most a kormánypárti oldalról megszólalók hivatkoznak a Házszabály azon rendelkezésére, hogy ez a tanácskozások lefolytatásával összefüggő kérdés. (Zaj.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt tíz év parlamenti gyakorlatában a tanácskozások lefolytatásának kérdése többnyire az a kérdés volt, hogy például milyen csoportosításokban tárgyaljunk egy-egy javaslatot, hogy például milyen időkeretben tárgyaljunk adott esetben, milyen időkeretben szólalhassanak fel a képviselők egy-egy vita során, meg talán még az is, hogy szétbontsuk-e napokra vagy pedig egy nap alatt tárgyaljuk. Az a kérdés viszont, amit mi feltettünk, arról szólt, hogy tárgyalja-e egyáltalán a parlament, hogy kiegészítése-e a napirendjét ezzel a kérdéssel. Aztán utána még szavazhatnánk akár arról is majd, hogy hogyan folytassuk le ezt a vitát, de amíg nem döntöttük el, hogy egyáltalán elkezdjük-e, azt gondolom, hogy ez a kérdés ilyen módon nem vetődött fel. De még egyszer mondom, kár a Házszabály - egyébként feltehetően itt is nem kellően egyértelmű - megfogalmazásaira hivatkozni akkor, amikor valójában a kérdés hátterében az a szándék húzódik meg, hogy úgy lehessen akár több tízmilliárd forintot lenyúlni a Postabank konszolidálására fordított 150 milliárd forintos összegből, hogy azt a nyilvánosság, a politika ne tudja figyelemmel kísérni. Nem helyes, tisztelt képviselőtársaim, hogy önök ehhez asszisztálnak!

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu