MANNINGER JENŐ közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A médiatörvény azt rendeli el, hogy a műsorelosztó rendszereknek 2003. január 1-jétől meg kell felelniük a korszerű adatátvitel követelményeinek. Ez nem jelenti ugyanakkor azt, hogy e határidőre mindenképpen fel is kell szerelni a hálózatot az adatátvitelt megvalósító berendezésekkel. Itt arra az esetre gondolok, ha a rendszer használói nem támasztanak igényt az adatátvitelre; az ilyen esetben nyilvánvalóan ésszerűtlen terhek viselésére senki sem kötelezhető.

A 2003. január 1-jei határidő tartása egyébként pedig azért célszerű, mert ekkorra a közcélú távbeszélő-szolgáltatásban a koncessziós szerződésben biztosított kizárólagos jogok lejárnak, így a távbeszélő-szolgáltatás lehetősége a kábeltévé-infrastruktúrán is megnyílik, tehát a piaci verseny nagyobb lehet, a szolgáltatások növekedhetnek és a díjak csökkenhetnek.

Ami pedig a konkrét kérdésre válaszul adható, az az, hogy a részben e feladatra létrehozott műsorszolgáltatási alapon kívül egyelőre a műsorelosztó rendszerek fejlesztésére más központi forrás bevonására nem látunk lehetőséget.

Ugyanakkor a kisközösségek vagy az önkormányzatok által saját felhasználás céljával, nonprofit módon működtetett rendszerek tekintetében a kivételes elbírálást is méltányolandó igénynek tekinthetjük. Éppen ezért a műsorelosztás részletes szabályairól szóló, Országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslatunkban ezt az igényt is szeretnénk érvényesíteni.

Köszönöm figyelmüket.

Forrás: parlament.hu