BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, hogy amikor az államtitokról van szó, helyes, ha Leninből indulunk ki, Lenin álláspontjából, nem is egyből, hanem kettőből. (Tóth István: Szerinted!)

Közismert, hogy a bolsevik hatalomátvétel előtt azt ígérte Lenin, hogy majd a titkos nemzetközi szerződéseket mind nyilvánosságra hozzák, tehát gyakorlatilag azt sugallta a közvéleménynek, hogy ha majd eljön a szép világ, akkor majd az államtitok mint olyan, megszűnik. Aztán amikor kialakult a bolsevik rendszer, jött a második lenini álláspont, és kialakult a totális állami titkolózás rendszere.

Azt gondolom, hogy az adatvédelmi biztos beszámolója sem az első, sem a második lenini álláspontot nem képviseli - és igaza van -, hanem egy jogállami álláspontot, egy alkotmányos jogállam álláspontját képviseli, amely elismeri az államtitkok jogosultságát ott, ahol az alkotmányos berendezkedés ezt szükségessé teszi, ugyanakkor korlátozza a polgárok közérthető adatokhoz való hozzájutásának alkotmányos követelménye alapján az állami titkolózás mértékét és körét.

Az itt vitatott témában - nevezetesen a kormányülések dokumentálásának kérdésében - ezt a helyes és kiegyensúlyozott álláspontot képviseli - mint ez a beszámolóból kiderül -, hiszen nem követeli azt, hogy a kormányülések tartalma kerüljön nyilvánosságra; elismeri, hogy az államnak érdeke az, hogy a kormányülésen a kormány tagjai a vita során abból indulhassanak ki, hogy az ott elhangzott tények és érvek nem kerülnek azonnal nyilvánosságra, tehát szabadon érvelhessenek.

Azt sem követeli - noha ez volt a magyar tradíció -, hogy a kormányülésekről készüljön szó szerinti jegyzőkönyv, azt azonban szorgalmazza, javasolja, hogy a kormányülésen elhangzott érveknek, véleményeknek maradjon nyoma, hogy a polgárok ama alkotmányos joga, hogy az olyan fontos közérdekű információkhoz - mert ezek közérdekű információk -, hogy a kormány tagjai mit miért javasoltak és elleneztek, ez utólag - mert akkor nyilván nem lehet - legalább nyomon követhető, megismerhető legyen.

Azért tartottam nagyon fontosnak, hogy ezt felidézzem és a kétféle lenini állásponttal szembesítsem, hogy világos legyen: itt egy kiegyensúlyozott, normális, az alkotmányos jogállammal összhangban levő álláspontról van szó, szemben azzal az állásponttal, amit ebben a kérdésben a kormány képviselt, amely kormányálláspont lényegében negligálja az állampolgárok jogát a közérdekű információhoz való hozzájutáshoz. Ilyen egyszerű ez a dolog, tisztelt Országgyűlés.

Hadd tegyen hozzá, hogy ennek a kormánykoalíciónak az álláspontja ebben a kérdésben eléggé következetlen. Mert amikor ellenzékben voltak a jelenlegi kormánypártok - talán még emlékeznek rá -, akkor hangosan tiltakoztak az ellen, hogy az akkori titokminiszter egy levelet 90 évre titkosítson. Emlékeznek még erre? Azt gondoltam, hogy ha önök kormányra jutnak, akkor az első dolguk lesz az adatvédelmi törvény módosítása és ezeknek a 90 éves titkosítási lehetőségeknek az azonnali eltörlése - legalábbis erős korlátozása -, és már elmondtam más alkalommal, hogy a szabad demokraták készek lennének támogatni egy ilyen törvénymódosítást.

Ezzel szemben mit csináltak, amikor kormányra kerültek? Az ellenkezőjét! Kiterjesztették a titkosítást a kormányülések tekintetében egy olyan gumiparagrafussal - majdnem olyan gumiparagrafussal, mint amit eredetileg terveztek; egy kicsit kevésbé gumi ez a paragrafus, de azért elég gumi.

(16.20)

Tehát azt gondolom, hogy önök itt, miközben ellenzéki magatartásukkal azt sugallták, mintha az első lenini álláspont lenne önöknek rokonszenves, kormányra jutva elindultak a második lenini álláspont felé - ez is lenini, az is lenini.

Mindenesetre én ahhoz gratulálok az adatvédelmi biztosnak és valamennyiünknek, ami itt a kormány részéről és az adatvédelmi biztos részéről, a felszólaló képviselők részéről is hangsúlyozásra került, hogy Magyarország az adatvédelem terén, a személyes adatok védelme terén elérte az európai normákat. Azért gratulálok az adatvédelmi biztosnak, mert itt egyfelől a magyar adatvédelmi jogszabályokról van szó, és e tekintetben elsősorban a mindenkori Országgyűlésnek, másodsorban - erről is emlékezzünk meg itt - az első Alkotmánybíróság alapító elnökének, Sólyom Lászlónak kell gratulálni, akinek a magyar adatvédelmi kultúra kialakulásában oroszlánrésze volt. De az adatvédelmi biztosnak pedig abban van oroszlánrésze, hogy milyen adatvédelmi gyakorlat alakul ki Magyarországon. De azért tegyük hozzá és figyeljünk rá, hogy ez a bizonyos európai elismerés a személyes adatok védelmére vonatkozó magyar gyakorlatra vonatkozik, és nem a közérdekű adatokhoz való hozzájutásra. Erről nem szól ez az elismerés, és nem is szólhat egy olyan országban, ahol a kormány ilyen törvénymódosítást alkot, és így viselkedik, amikor állami adatok kezeléséről van szó.

Azzal vádolják itt az adatvédelmi biztost, hogy beleártja magát a politikába. Nos, azt hiszem, ha máshol nem, hát Magyarországon, meg ebben a kelet-közép-európai régióban mindnyájan jól tudjuk, hogy az adatok nyilvánossága meg eltitkolása, ez politika. Ez a politika kérdése volt a rendszerváltás előtt is - talán még emlékeznek rá -, és sajnos megint a politika kérdése. Önök tették az elmúlt két évben azzá, és ha valakit az Országgyűlés arra választott meg, hogy az államnak az adatokkal, az adatkezeléssel kapcsolatos magatartását ellenőrizze, efölött őrködjön, és az ezzel kapcsolatos visszásságokat tegye szóvá, akkor ő csak ezt a kötelességét teljesíti, szerintem és szerintünk helyesen.

Végül szeretnék kitérni arra a vitára, ami Rubovszky és Turi-Kovács képviselőtársaim felszólalásaiban ezzel a bizonyos VI. fejezettel kapcsolatban kialakult. Én személy szerint azt gondolom, az, hogy ebben a kötetben ez benne van, az egy jó dolog. Tavaly még önök is ezt gondolták, mert szeretném emlékeztetni önöket arra, hogy a tavalyi beszámoló is tartalmazta a tavalyelőtti parlamenti vita rövid összefoglalását. Akkor ezt nem kifogásolták, valószínűleg nem érezték kellemetlennek. Most kifogásolják.

Én azt gondolom, hogy ez nem kifogásolandó, ez a dokumentum, ez a bizonyos beszámolókötet tényleg egy olyan dokumentum, amit joghallgatók, politológiahallgatók, a korszak kutatói fognak tanulmányozni feltehetően évek múltán is, és az adatvédelmi biztos hivatalának működéséhez hozzátartozik az, hogy hogyan reagál erre az Országgyűlés. Persze a jegyzőkönyvek is mindenkinek hozzáférhetők, de szerencsés az, hogy egy ilyen rövid összefoglalása ennek a parlamenti vitának ebben a kötetben benne van.

Én inkább megfordítanám a kérdést: én példaszerűnek tartom, hogy adott esetben az előterjesztőt - vagy ha úgy tetszik, a jelentés benyújtóját - érdekli is az, hogy mit szólnak ehhez az országgyűlési képviselők. Nem ártana, ha olykor egyes kormánytagok is odafigyelnének arra, hogy az előterjesztéseikhez mit szólnak az országgyűlési képviselők, és, mondjuk, egy diadaljelentés mellé, ami elhangzik a televízióban, mindig azt is hozzáfűznék, hogy az adott kérdésről, amire olyan büszke, amit annyira jónak tart a miniszter vagy a miniszterelnök, mit mondtak a különböző pártok képviselői a parlamenti vitában. Nem is lenne olyan rossz! A társadalom biztos sokat tanulna belőle.

Végül egy apróság: itt azt mondta Rubovszky úr, hogy az adatvédelmi biztos nem köteles ismerni a Házszabályt, és nem köteles ismerni az önök házszabály-értelmezési gyakorlatát. Ugyanis az adatvédelmi biztos valóban azt írja itt, hogy ő mint előterjesztő nem kaphatott szót. Azt mondja Rubovszky képviselő úr, hogy az előterjesztő a bizottság volt és nem ő. Ha megnézi a mai napirendet, itt is két előterjesztés van, az egyik a jelentés, a másik a bizottsági előterjesztés. A vita mind a kettőről szól, van az a) meg a b).

Azt persze lehet mondani, hogy egy jelentés benyújtója ebben a Fidesz vezette Országgyűlésben nem számít előterjesztőnek. Tudom, hogy önöknek ez a hetente-háromhetente típusú házszabály-értelmezés, hogy a benyújtó nem kaphat szót a vita közben, csak az előterjesztő. De aki még nem ülte végig ennek az Országgyűlésnek az ügyrendi vitáit Salamon bizottsági elnök úr szereplésével, annak nem kell tudnia azt, hogy nálunk a Házszabályt ebben az Országgyűlésben így szokás értelmezni, és ezért neki, mint a jelentés benyújtójának nincs joga vita közben szót kérni. Nézzük el neki ezt, nem töltött velünk még annyi időt ebben a Házban.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu