BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mind Hargitai képviselő úr, mind Hende államtitkár úr úgy tett, mintha vitatkozna azzal, amit én állítok, de nem tette, mert azokat a hivatkozásokat, amelyeket én fölsoroltam, nem cáfolták. Csak azt mondták, hogy nem tetszik az, amit mondok.

Különösen szembetűnő volt az államtitkár úr logikai hibája, ugyanis az én állításom nem arról szólt, hogy azok a törvények, amelyeket önök az elmúlt két évben a többségükkel meghoztak, alkotmányosak-e. Én azzal nem vitatkoztam; az egy külön procedúra, hogy azt megkérdőjelezi-e valaki az Alkotmánybíróságnál vagy a fölszólalásában. Én arról beszéltem, hogy az emberi jogok védelme szempontjából helytelenek, károsak, gyengítik a helyzetet. Én ezt mondtam.

Erre nem válasz az, hogy bizonyos problémákat, mint Hargitai képviselő úr mondta, önök ilyen módon kezelnek. A társadalomban fölmerülő problémákat többféleképpen lehet kezelni, többféleképpen lehet reagálni azokra a konfliktusokra, amelyek akár kábítószerügyben, akár prostitúció ügyében, akár más ügyben kialakulnak. Lehet olyan módon, ami a szereplők emberi jogi pozícióját a hatóságokkal szemben gyengíti, és lehet olyan módon, hogy ne gyengítse. És önök olyan megoldásokat választottak ezeknek a súlyos társadalmi problémáknak a kezelésében, amelyek egyoldalúan a hatóság pozícióját erősítik, legalább látszólag, mert sokszor valójában nem így, például a kábítószerügyben valójában nem erősítik a hatóság pozícióját - de ez most egy bonyolult részletkérdés, de mindenképpen az érintettek pozíciójáról van szó a hatósággal szemben -, a különböző emberi jogi garanciákat pedig gyengítik.

Erről beszéltem és ezt kifogásoltam. Ezt állítottam, és ezt Hargitai képviselő úr nem cáfolta, és az államtitkár úr sem cáfolta azzal, hogy arra hivatkozott, hogy alkotmányossági szempontból nincs ellene kifogás - ettől még lehet hibás, helytelen, káros.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu