DR. KISS GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Biztos Asszony! Biztos Urak! Kedves Képviselőtársaim! Nézzék el nekem és tulajdonítsák egykori foglalkozásom ártalmának, hogy az adatvédelmi biztos jelentésével összefüggésben az esztétikai örömérzés elemzése szempontját vetem fel, nem a stílus külső jegyei alapján, hanem mindenekelőtt az előterjesztés tárgyszerű, tárgyához kötött, ideologikus előfeltevések nélküli érvelését és a logika erejét méltassam.

(15.10)

S tegyem ezt egy olyan parlamentben, amely véleményem szerint némiképpen detronizálta az argumentálásnak ezt a módját, azáltal, hogy a szimbolikus politikai megnyilatkozások elsőbbsége, a sértés a lényegi eleme, és hogy szakszerű kérdéseket is sokszor a hatalom, és nem a bizonyítás ereje dönt el.

Másodszor szeretném figyelmükbe ajánlani a beszámoló reflektivitását, azt, ahogyan a partnereit reagálja, ahogyan kérdésekre válaszol a biztos, és ahogy önmagára is reflektál, időnként nem kis öniróniával. Egy olyan kormányzati felfogás és gyakorlat viszonyai között, ami az önreflexiót gyengeségnek tartja, összes megnyilatkozása nélkülözi az önmagára vonatkozó egybevetés, a történetiség mozzanatát, és így mindig a kinyilatkoztatás és a cáfolhatatlanság erejével látszik szólni. Ereje tehát a gyengesége, nem engedi elvitatni a legitimitását - ahogy azt egyébként demokratikus felfogású hatalomgyakorlóknak tanácsolják -, azzal, hogy elébemegy az ilyen kritikáknak.

A biztos jelentése nem személytelen, nem is szenvtelen, de ez erény, mert a személyesség nem a jogértelmezésben, hanem az általánosításban, erőfeszítéseinek eredményével összefüggésben jelenik meg. És végül: megjelenik benne a filozofikus elmélyültség és a praktikus javaslatok harmóniája is.

Engedjék meg, hogy illusztráljam a megállapításaimat.

1. A Kriminális című hetilapban közölt dokumentumok államtitokká minősítéséről vagy minősítésének jogszerűségéről vívott duellumot idézném.

"A biztos álláspontjának veleje: a közölt dokumentumok jogszerű minősítése nem történt meg, ezért minősített iratoknak nem tekinthetők." Ez egy evidencia.

"A miniszteri ellenvetéstől sem tagadható meg az elmeél, álláspontom szerint a minősítési eljárás alaki, formai hibái önmagukban nem alapozhatják meg a minősítés érvénytelenségét." Kivéve, ha a minősítés nem ment végbe, vagy nem történt meg.

A másik miniszteri vitapartner végkövetkeztetése személyes, amire a biztos esetlegesen hibás verdiktje sem adhat alapot szerintem, és ez így hangzik: "Az adatvédelmi biztos túlterjeszkedett hatás- és jogkörén."

A biztos válasza: "A jogbiztonságot súlyosan veszélyeztető helyzet alakulna ki, ha a jogalkalmazó közigazgatási szervek még az egyértelmű törvényszöveg esetén is logikai, módszertani vagy történeti jogértelmezésbe kezdenének, és a saját érdekeiknek megfelelően meg kívánnák fejteni a jogalkotó szándékát." Ez a clare et distincte descartes-i elve. És a biztos hozzáteszi azt is: "Az Országgyűlésnek felelős adatvédelmi biztosként azt is vissza kell utasítanom, hogy a jogellenes minősítéssel kapcsolatban kifejtett álláspontomat úgy értékelje, hogy döntésem és annak nyilvánosságra hozatala veszélyezteti a jogbiztonságot."

Önérzetes válasz - állapíthatom meg -, és mint ilyen, személyes természetű. Mégsem személyes purparlé álláspontja - az államhatalom intézményi ellenőrzésének demokratikus joga, a közhivatali szuverenitás igénye nyilatkozik meg benne. Azt pedig, hogy "bátor" mint jelzőt nem használom, mert ha ezt kockáztatnám, akkor azt feltételezném, hogy fennforog a szuverenitás korlátozásának szándéka, és ilyen következtetés levonása távol álljon tőlem.

2. Az ombudsmani jelentés reflektivitásával kapcsolatban elmondanám azt, hogy a pengeváltás élménye nem múlik el az ombudsmanban nyomtalanul. "Nem azt nézik" - mondja - "hogy milyen anomáliákkal szemben próbál küszködni az adatvédelmi biztos, hanem azt látják, hogy van egy független intézmény, és ez bírálja a kormányt, bírálja a piac hatalmasságait, és úgy látszik, hogy nem teljesen esélytelenül." Ez utóbbi megjegyzés nem öntömjénezés, ez esetben az "eredménytelenül" terminus kínálkozna ide, a viszonyok minősítése, amelyek között a biztos funkcióellátása nem esélytelen. Ez "laus Hungariae", ez Magyarország dicsérete, a magyarországi közviszonyok dicsérete.

"A demokratikus társadalomban a nyilvánosság-titkosság határát a lehető legpontosabban kell kijelölni" - mondja -, "ez kétségtelenül némi erőfeszítést, munkát igényel, amit azonban csak a totális állam takaríthat meg." Itt az irónia.

Az ombudsman közviszonyainkra reflektál, amely demokrácia tekintetében nem konstans, nem befejezett világállapot, inkább a létrehozására irányuló erőfeszítés tárgya, ellenkező irányú törekvések ellenében. A nemkívánatos homálynak nemcsak a társadalom, az állam is kárvallottja; alig hihető, hogy ezt az állam, illetőleg hatalmának megjelenítői könnyűszerrel átlátnák, hiszen senkitől sem várható el, hogy legyen bár rendőrtiszt, rendőrtábornok, titkosszolgálati főnök vagy bankár vagy egy direkt marketing cég tulajdonosa, hogy lelkesedjen azért, mert figyelmeztetjük: nem teheti meg azt, amiről úgy gondolta, hogy megteheti.

Nekem itt az jut eszembe, hogy a voluntarizmus nem kommunista, hanem antidemokratikus specifikum. A titok a kivételesség érzetét kínálja - mondja az ombudsman. Nekem pedig az jut eszembe erről, hogy talán fontosabb a kiválasztottság tudata, a kiválasztott ugyanis minden titkok tudója, az elhivatottság tudata, mint a titok birtoklásával ténylegesen birtokolt hatalom, pedig az sem kutya.

3. A filozofikus elmélyültség. Az adatvédelmi biztos credója a következő: "A honi jogállami forradalomban kitüntetett szerepet játszottak az információs jogok. A rendszerváltás történeti alkotmánya, a puha diktatúra jogának más tekintetben kétségbe nem vont kontinuitását ezen a ponton törte meg. Omnipotens államból önkorlátozó hatalmat formálhatunk..." - tessék figyelni, hogy a múlt idő helyett itt most egyszerre jelen és jövő idejű szóhasználat következik -, "a kiszolgáltatott emberekből szabad individuumként együttműködő polgárok közösségévé válhatunk" - ha válunk, természetesen.

Vannak azonban intő jelek. A szlogenesített végkövetkeztetést: átlátható állam, átláthatatlan állampolgár, egyszer már félreértették, mi több: ártalmasságát, felette ártalmas voltát kinyilvánították, mondván, hogy ez egyenlő a megvakított állam és a kezelhetetlen állampolgár ellentétével. Ez bizony jelen lévő, folytonosan jelen lévő és intézményesülni igyekvő felfogás a magyar közgondolkodásban, amely egyneműsítené az ösztönöket, kikényszerítené a rendet, rákényszerítve az Untermenschre, aki hozzá képest másféle, pogány, testidegen, rendszeridegen, nemzetidegen elem.

Nyugtalanító az a tapasztalati tendencia is, hogy az információs jogok iránti igény erőtlenebb, mint a személyes adatok védelmére irányuló törekvés, mintha valami - reméljük indokolatlan - veszélyérzet működtetné az állam polgárait.

A rejtekező állam, amiről még a következő néhány mondatban szólni szeretnék, azután pedig a kíváncsi és a fürkész államról.

A rejtekező állammal kapcsolatban idézném az állami szervek zavartalan működéséhez fűződő érdek körüli vitákat, ahol vita volt, hogy mi az, hogy "állami szervek", mi a "zavartalan" terminus fogalmi terjedelme és időbeli tartama történeti megközelítésben is.

"Ez a fogalmazás" - mondja az ombudsman - "az államtitok fogalmi elemévé tette volna a rendszerváltást túlélt és az Alkotmánybíróság által megsemmisített titoktörvénnyel, és korlátlanabb titkosítási jogot eredményezett volna, sőt megszüntette volna a titok tartalmi fogalmát, mert minden, amit az állam csinál, államtitok lehetett volna." Az ombudsman örül az elért eredménynek, én ebben egy kicsit szkeptikusabb vagyok.

Idézném a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter ellenvetését: "Nincs olyan törvényi rendelkezés, amely előírásokat tartalmazna a kormányülésen történtek dokumentálásának módjáról. A kormányülésen történtek lényege a döntés, az információszabadság a döntések nyilvánosságát feltételezi, a kormány ennek maradéktalanul eleget tesz, hiszen közzéteszi a rendeleteit, rendszeresen tájékoztatja a közvéleményt a feladatkörébe tartozó ügyekről."

A miniszter csak egyről feledkezik el, hogy a morális megítélés szempontjából, sőt a politikai megítélés szempontjából esetenként sokkal fontosabb a motívum, amely a döntéshez elvezetett, mint a döntés maga.

Az ombudsman nem is kertel, azt mondja, hogy a kormány mint testület nem magánemberek gyülekezete, működésének tartalmi dokumentálása, és nem pusztán döntéseinek közzététele kiemelkedő közjogi és politikai pozíciója miatt elengedhetetlen.

Ráadásul a vonatkozó szabály alapján a jelenleg készített úgynevezett összefoglalók eseti mérlegelés nélküli államtitokká minősítésének jelenleg hiányzik a törvényi alapja. Ez is egyfajta kritika, és még az is, hogy makacsok az előterjesztők, hajthatatlanok, és a felkérésnek, hogy tudniillik ezzel a kérdéssel foglalkozzanak, a felkért egyik miniszter sem tett eleget, beleértve az igazságügy-miniszter asszonyt is.

Az utolsó passzusra vonatkozóan nem tudok már idő hiányában kitérni, ezért csak a végkövetkeztetésemet mondanám el. Az EU-munkabizottság - amint azt többen idézték - szerint Magyarország biztosítja a megfelelő védelmet a személyes adatok körében, az ombudsman pedig egy helyen azt mondja, amit már szintén idéztem: "Kiszolgáltatott emberektől, szabad individuumként, egynemű polgárok közösségévé válhatunk." Ez egy "ha, akkor" implikáció, és rajtunk van a feladat, hogy ezt az implikációt valóságos tartalommal töltsük meg.

Ehhez járul hozzá az ombudsman működése, ezért természetesen elfogadásra javasoljuk a jelentést. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu