DR. MAJTÉNYI LÁSZLÓ adatvédelmi biztos: Elnök Úr! Képviselő Hölgyek és Urak! Tisztelt Vendégek! Köszönöm a szót. Azzal kezdeném, hogy az 1999. év első ránézésre a szokásos munkával telt. Az ügyforgalmi statisztikáink, amint arról már többször beszéltem, valamiféle tükröt tartanak - mint minden ombudsmani beszámoló - a társadalom, illetőleg a politikai szféra elé is, és bizonyos változások felismerésére alkalmasak.
Az 1999. évben adatvédelmi biztosként 931 vizsgálatot folytattam. Ez a 931 vizsgálat valamivel kevesebb, mint az 1998. évben lefolytatott vizsgálatok száma, és nagyon érdekes változásokat látunk, ha figyelembe vesszük a vizsgálatok arányait, statisztikai kategóriáit. Az első változás, hogy jelentősen csökkent a panaszok száma, miközben ugyancsak jelentősen növekedett az úgynevezett konzultációs ügyek száma. Hogy a panaszok számának csökkenésének hátterében az információs jogok hazai állapotában bekövetkezett javulás áll-e, az értelmezés kérdése, mert van egy másik magyarázat is, nevezetesen az, hogy immár ötéves esetjog áll a hátunk mögött, és igen sok panaszosnak tudjuk azt a választ adni, aki akár levélben, akár telefonon megkeres bennünket... - különösen a telefonos megkeresésekre áll ez, nagyon sok telefonhívást kapunk, melyek természetesen nem szerepelnek az ügyforgalmi statisztikáinkban, mint ahogy nem szerepeltetem a sokezres nyilvántartási ügyeket sem.
(10.00)
Tehát nagyon sok érdeklődő állampolgárnak azt a választ adhatják a kollegáim, hogy ebben az ügyben - ehhez nagyon hasonló ügyben - az adatvédelmi biztosnak van álláspontja, és megküldjük a panaszosnak a korábbi állásfoglalást, amelyet ő a jogvitájában fel tud használni, és ha eredményt ér el, akkor ebből a "panaszból" - azért idézőjelben, mert az ügyforgalmi statisztikában nem szerepel - nem lesz nyilvántartott ügy.
A másik sajátossága, hogy egy nagyon érdekes jelenséget tapasztalok - számomra érdekes, talán a nézőközönség számára is -, hogy körülbelül annyival csökkent az össz ügyszámunk, ez egyébként néhány, tízes nagyságrendben van, amennyivel csökkent a jogszabály-véleményezések száma. Ez azt jelenti, hogy kevesebb, információszabadságot, illetve adatvédelmet érintő jogszabályt kaptam véleményezésre, mint a korábbi években. Itt is két eset van. Azt tapasztalom, hogy nagyon fontos, információs jogokat érintő jogszabályokat elmulasztanak a jogalkotók elküldeni, illetőleg az is előfordul, hogy olyan tervezeteket is kapok, amelyeknek semmi közük nincs az információs jogokhoz.
A következő érdekesség, amelyet említeni szeretnék: nagyon stabil az adatvédelem és az információszabadság-ügyek egymáshoz viszonyított aránya, akárhogy változik egyébként az ügyforgalmi statisztika. Mégpedig minimálisan ugyan növekedett az információszabadság-ügyek száma 11 százalékra a korábbihoz képest, de ha csak a panaszügyeket tekintem, akkor 7 százalék alatt van a panaszügyeken belül az információszabadsággal kapcsolatos ügyek száma, ami egyébként egyértelműen az én személyes értékelésem, véleményem szerint - hogy ez helyes, vagy nem helyes, azt persze nem tudom - a magyarországi polgárosodásnak egyfajta felemásságát mutatja. A közügyek iránt sokkal kevesebb érdeklődést mutat a magyar társadalom, mint az egyébként ugyancsak rendkívül fontos és általam - nyilván nem kell hangsúlyoznom, hogy mennyire - fontosnak tartott személyes adatok védelme, a privacy védelme iránt.
Néhány szót mondanom kell egy nagyon örömteli fejleményről, nevezetesen arról, hogy az Európai Unió szervezetei között működik a tanács tanácsadó szerve, az Európai Unió adatvédelmi biztosainak a munkacsoportja. Az adatvédelemmel kapcsolatos ügyeket ez a munkacsoport készíti elő döntésre a tanács számára. Ez a munkacsoport múlt év szeptemberében megvizsgálta az Európai Unió adatvédelmi direktívája érvényesülésének a tapasztalatai tükrében az Európai Unión kívüli országok adatvédelmi jogrendjét és hangsúlyozottan az adatvédelmi jogi gyakorlatot. Azt találta, hogy az Európai Unión kívül ma két ország van - ez a munkabizottság elsőnek Svájcot nevezte meg egy ajánlásában vagy döntésében, másodiknak pedig Magyarországot -, beleértve a tengerentúli államokat is, amelyekkel kapcsolatban azt az állásfoglalást tehette, hogy úgynevezett adekvát védelmet biztosítanak ezek az országok a személyes adatok védelme terén.
Az adekvát védelemminősítés annyit tesz, hogy amennyiben az Európai Unió döntéshozó szerve elfogadja majd ezt az ajánlást, akkor felszabadítja az Európai Unió a személyes adat áramlását az Unió, illetőleg ezen országok között. Ez pedig a Magyar Köztársaságnak nemcsak az emberi jogi elismertségét növeli, hanem ezen túl igen fontos versenyelőnyökhöz is juttatja Magyarországot például a gazdasági szférában. Nevezetesen: a gazdaság legkorszerűbb ágazataiban a személyes adatok áramlása nélkül a gazdasági kapcsolatokat építeni és fejleszteni nagyon nehéz, majdnem lehetetlen. Ez a magyarországi tőkebeáramlásra is jó hatással lehet, feltéve persze, ha az ország ki tudja használni. Előzetes feltétel, hogy az Unió döntéshozó szerve valóban úgy fog dönteni - amely egyébként nyilván valószínű -, ahogy a munkabizottság számára javasolta.
Az Európai Uniónak ez a munkabizottsága egyébként nem várta meg az Unió döntéshozó szervét, hanem Magyarország képviselőjeként engem - mint az Országgyűlés adatvédelmi biztosát - tanácskozási joggal az Európai Unió adatvédelmi munkabizottságába meghívott, és a rendszeres találkozóikon - igaz, nem szavazati joggal - képviselhettem Magyarországot. Svájc képviselőit is meghívták.
Ebben az ügyben még egy, szerintem fontos fejleményről szeretnék beszámolni önöknek: múlt év decemberében Ausztria jogszabállyal, a kancellár által aláírt jogszabállyal úgy döntött, hogy nem várja meg az Unió végső döntését, hanem megnevezi Magyarországot adekvát védelmet biztosító országnak. Tehát az osztrák-magyar relációban ezt a státust megkapta. Ezt a jogszabályt egyébként még az előző kancellár írta alá.
Az előadásom következő részében szeretnék néhány megjegyzést tenni az elmúlt évről. Ügyek és ügycsoportok tükrében szeretném megtenni ezt a néhány megjegyzést. Néhány nagyon örvendetes eseményről számolhatok be. Ezek között kiemelkedő jelentőségűnek tartom azt a törvényt, amelyet a parlament a napokban fogadott el a koncessziós szerződések közérdekű adattartalmának a meghatározásával. Nagyon örültem ennek a törvénynek, nemcsak azért, mert ez a Igazságügyi Minisztériumnak tett ajánlásom történetére is pontot tesz, hanem főleg azért, mert egy igen komoly korrupciós nyomást csökkent az a törvény, amelyik nem hagyja sötétben a koncessziós szerződésnek azt a részét, amely közérdekű adatnak minősítendő, tehát a törvény tartalmával - és nem csak a tényével - messzemenően egyetértek.
Ugyancsak örvendetes, bár nem vita nélküli eredménye a múlt évnek a statisztikai törvény módosításával kapcsolatos vita, illetőleg az ehhez kapcsolódó igen fontos esemény, a 2001. évi népszámlálással kapcsolatos adatvédelmi problémák rendezése.
Ami a statisztikai törvény körüli vitát illeti, meglehetősen éles vita folyt - hogy mondjam, az élességet nem a barátságtalanság értelmében használnám, hanem az álláspontok különbözőségét tekintve - az adatvédelmi biztos és a Statisztikai Hivatal, illetőleg az Igazságügyi Minisztérium között. Azonban nagy örömömre ez a vita úgy jutott nyugvópontra, hogy azt hiszem, ezzel a megoldással az információs szabadságjogok nyertek. Az első változat szerint a Statisztikai Hivatal korlátozás nélkül vehetett volna át személyes adatokat bármely nyilvántartásba statisztikai célra ugyan, azonban az adatvédelem néhány alapelve ezt a megoldást nem tette volna lehetővé, és végül sikerült olyan megoldást találnunk, amely kielégíti a Statisztikai Hivatalt is, az Igazságügyi Minisztériumot is - mint a kormány képviselőjét -, és az adatvédelmi követelményeknek is megfelel.
Ezzel kapcsolatban igen fontos, és azt hiszem, ilyen értelemben az adatvédelmi biztos a kormányzatnak és az országnak is szolgálatot tud tenni abban a tekintetben, hogy a 2001. évi népszámlálás nagyon fontos, nagyon érzékeny adatokra kérdez rá, olyan adatokra, amelyeket korábban nem firtattak, mint például a vallási meggyőződéssel kapcsolatos adatokat, azonban erre sikerült egy olyan megoldást találni, amely szerintem megnyugtató. Tehát talán van jelentősége annak, ha nemcsak a Statisztikai Hivatal, illetőleg a kormány képviselői nyugtatják az állampolgárokat a tekintetben, hogy nem kell félniük az adatszolgáltatástól, hanem ugyanezt az álláspontot egyeztetés után az adatvédelmi biztos is képviselni tudja. Ez talán az egyik nagyon sokba kerülő és nagyon fontos népszámlálás sikerét is némiképp elősegítheti.
Ugyancsak tulajdonképpen örömmel mondhatom azt, hogy a Történeti Hivatallal és az egyes fontos tisztségek ellenőrzésével kapcsolatos törvénnyel kapcsolatos ajánlásomra is pozitív volt az Igazságügyi Minisztérium, illetőleg a miniszter asszony válasza.
(10.10)
Tehát lényegét tekintve az ajánlásomat támogatja, amely ajánlás azt mondaná a legfontosabb részében, hogy az iratokban szereplő csoportok jogait elkülönítetten kéne megállapítani.
Még egy örömteli dologról azért hadd szóljak: '95 óta, tehát hivatalba lépésem óta kifogásolom az igazságügyi nyilvántartás egész rendszerét és jogszabályait. Sajnos, még mindig hatályban vannak ezek. Viszont az Országos Igazságszolgáltatási Tanács 1999 decemberében a 100/1999-es határozatában ugyanazt a törvényhozást sürgeti, amely törvényhozást én '95 óta folyamatosan sürgetek.
Azon ügyek közül, amelyekben nem volt egyértelműen sikeres a múlt évi fellépésem, mindenképpen említést érdemel részben az államtitoktörvénnyel kapcsolatos vita, amely a kormányzat és köztem kibontakozott és részben - ezzel összefüggésben - az úgynevezett Kriminális-eset.
Az államtitoktörvénynek a nekem megküldött első változata egy olyan módosítást tartalmazott volna, amely az információs jogok érvényesítése szempontjából rendkívül aggályosnak volt tekinthető, és a jog instrumentális értékét is annyiban megbontotta volna, hogy az államtitok fogalmának egy enyhébb fogalmat, tehát szélesebb adatkört tett volna lehetővé a törvénynek a tartalmi megfogalmazásában, az államtitok tartalmi fogalmában - amely úgy szólt, hogy az állami szerv zavartalan működése lett volna a védendő alkotmányos érték -, mint ami a szolgálati titok megfogalmazása.
Végül azonban egy olyan törvényt fogadott el a tisztelt Ház, amely ugyan szigorítja az információs jogok érvényesülésének a lehetőségét, tehát a tartalmi titokfogalmat tágítja - és ilyen módon természetesen egy adatvédelmi és információszabadság-ombudsman ettől boldog nem lehet -, azonban a jelenlegi törvényszöveg a jogállami értékrenden belül marad akkor, amikor a kormány és a kormány bizottságainak a zavartalan működését nevezi meg védendő titokvédelmi értékként.
A Kriminális-ügyről annyit mondanék csak, hogy a legfőbb tanulsága az én álláspontom szerint az, hogy világos és tiszta fogalmak révén magát az egész titokjogrendet is át kell hogy hassa a jogállami értékrend; a minősítést, a minősítés eljárását és a minősítés összes tartalmi és formai követelményeit úgy kell megfogalmazni - és ezt a gyakorlatban úgy is kell alkalmazni -, hogy a jogalkalmazói döntés meghozója tekintettel legyen arra, és tudatában legyen annak, hogy egy alkotmányos jog korlátozása felől dönt ő abban a pillanatban, és ezért igen szigorú követelményeket kell alkalmaznia.
Tehát azt mondom, hogy a titkosság világát is a jogállami világosságnak kell áthatnia. Ha ez képzavarnak is tűnik tartalmilag, állítom, hogy ez nem képzavar, hiszen arról van szó, hogy a titkosság és a nyilvánosság határát nagyon precízen meg kell határozni. Maga az ügy egyébként végül is úgy jutott nyugvópontra, hogy az alkotmányos jogok érvényesülése az én jogi értékelésem szerint megtörtént.
Az elmúlt évben nagyon fontosnak tekintem a VIP-lista ügyét, tehát a tavaly nyári Postabank-botránnyal kapcsolatos ügyet, amely állásfoglalást igényelt. Ebben azt a véleményt képviseltem, hogy a pénzintézeti törvénynek az a jogi szabályozása, amely a közhatalmat gyakorlók banktitkát ugyanúgy védi, azoknak a közhatalmat gyakorló személyeknek a banktitkát, akik a bankszféra felett állami hatalmat is gyakorolnak, talán nem szerencsés, és így szükség lenne törvényi módosításra, az én jogi álláspontom szerint.
A banktitok fogalmával egyéb problémák is vannak. A banktitok törvényi szabályozása pillanatnyilag úgy fest, hogy korlátlan a banktitok megtartásának időtartama. Márpedig jogállamban korlátlan ideig titok általában sem létezhet, s a kutatást is lehetetlenné teszi. Tehát Kossuth Lajos bankügyleteit az elzálogosított szepesi vármegyékkel kapcsolatosan - amelyik, mint tudott, a Thurzó Bankház közreműködésével történt - igazából nem lehetne kutatni, ha a törvényt szó szerint vennénk. Úgyhogy itt törvényi módosítást szerintem mindenképpen indokolt kezdeményezni.
Hozzáteszem, hogy múlt hét végén volt a jogászegylet balatonfüredi országos gyűlése, ahol ajánlásban ugyanezt a követelményt a jogászegylet is megfogalmazta, azzal az általam ugyancsak nagyon fontosnak tartott követelménnyel együtt, hogy a banki, biztosítási, pénzügyi szférában a szektorális törvényeket átgondolt és egymásra tekintettel lévő adatvédelmi szabályozással indokolt lenne kiegészíteni. Hozzáteszem egyébként, hogy miközben lényegében stagnál az ügyszám, a panaszok száma csökken, ezen belül a bankokkal, pénzintézetekkel kapcsolatos panaszok száma viszont emelkedik. Érdemes lesz jövőre erre visszatérni, hogy ez most egy véletlen jelenségként értékelhető vagy tartós tendencia az ügyforgalmunkban.
Ha megengedik, néhány szóban rátérnék a bizottsági viták tanulságaira. Idén hat bizottság hallgatott meg engem, és a hat bizottságban meghallgatott képviselő hölgyeknek és uraknak, minden felszólalónak személyes köszönettel tartozom, mert mindegyik felszólalás olyan volt, hogy a munkámat részben elismerte, részben segítette.
A bizottsági álláspontokból néhány nagyon fontos dologra azért, azt hiszem, indokolt lenne kitérnem. Az egyik az, hogy az önkormányzati bizottságban a bizottság tagjai elfogadták azt a felvetésemet, amelyben arra hívtam fel a figyelmüket, hogy a zárt önkormányzati ülések jegyzőkönyveinek a szabályozása sem egészen megnyugtató, és nem egészen megnyugtató a zárt ülés elrendelésének a szabálya sem. Ami az ülések jegyzőkönyvét illeti, az egyik probléma az, hogy itt sincs meghatározva a zárt ülés jegyzőkönyve bizalmas kezelésének a határideje. Igaz ugyan, hogy analógiával mondhatjuk talán azt, hogy a levéltári törvényben meghatározott határidők ezekre az iratokra is vonatkoznak, azonban általában nem jutnak el a levéltárba az önkormányzati ülések zárt üléseinek a jegyzőkönyvei.
A másik az, hogy nem egészen megnyugtató az a jogi rendezés, amely azt szolgálná, hogy mi van abban az esetben, ha az önkormányzat jogellenesen tart zárt ülést, és ennek a jogellenesen elrendelt zárt ülésnek a jegyzőkönyvével később vajon mit kellene kezdeni.
A következő probléma pedig az, hogy az önkormányzat a törvény szerint zárt ülést tarthat akkor, amikor a vagyonával rendelkezik, és méltányolható üzleti érdeke szól a zárt ülés tartása mellett. Ezzel kapcsolatban pedig az az álláspontunk - a bizottság és az én álláspontom teljesen egybehangzó -, hogy megítélésünk szerint tényleg lehet az önkormányzatnak olyan érdeke, üzleti típusú érdeke, amely a zárt ülés tartását és a jegyzőkönyv bizalmas kezelését indokolja. Azonban ez semmiképpen nem lehet főszabály; hiszen az önkormányzat a zárt ülésen is közvagyon felett rendelkezik, ezért indokolt lenne egy olyan szabályozás, amelyik tükrözi azt, hogy - miközben tudjuk, hogy az önkormányzatok felélik a vagyonukat - az önkormányzat, amikor a vagyonával rendelkezik a zárt ülésen, ennek a bizalmas kezelése kivétel kell hogy legyen, nem pedig főszabály. Vannak, azt hiszem, olyan önkormányzatok, ahol ezt valójában főszabályként alkalmazzák.
A másik fontos dolog, amely a bizottsági vitákban fölmerült: úgy néz ki, hogy a képviselő hölgyek és urak rokonszenveznek azzal az új információs modellel, amit korábban kanadai modellnek, most már szívem szerint inkább Bács-Kiskun megyei modellnek neveznék.
(10.20)
A Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal a kanadai információs gyakorlatot alapul véve egy újfajta információs modellt próbál meghonosítani számos dekoncentrált és egyéb helyi közigazgatási szerv együttműködésével - amihez egyébként jogszabály-módosítás sem kell, csak jóakarat -, és ennek a modellnek az átvétele központi közigazgatási szervek részéről is, illetőleg akár önkormányzatok részéről is talán megfontolandó volna.
A múlt évi eredmények között nem szóltam arról, hogy a direkt marketing tevékenységet a nyilvántartási törvény módosításával sikerült az újszülöttek esetében korlátok közé szorítani, ezáltal lehetővé vált az, hogy az újszülött megérkezésétől számított 90 napig nem adhatja át az állami nyilvántartó szerv ezeket az adatokat a direkt marketing cégeknek.
A bizottsági vitákban felmerült az a javaslat, amely nagyon is a szívem szerint való, hogy az egész rendszert át kellene gondolni abban a tekintetben, hogy most a jog csak tiltakozási jogot biztosít az állampolgároknak, tehát letilthatjuk az állami szervek által kezelt adataink direkt marketing célra való átadását, de nem azt a jogot biztosítja számunkra, hogy pozitív nyilatkozattal rendelkezhessünk arról, hogy hozzájárulunk adataink átadásához. Jó lenne ezen változtatni, különösen azért, mert az információs korban egyre kiszolgáltatottabbak az emberek a személyes adataik tekintetében.
Ugyancsak a bizottsági vitákon merült fel az a nagyon fontos dolog, amit egyébként én már korábban is próbáltam erőltetni, hogy készül a távközlési törvény. A távközlési törvény megalkotása nagyon jó alkalom lenne arra, hogy a távközlési törvénybe a telekommunikációval kapcsolatos adatvédelmi követelményeket vagy legalábbis az alapvető adatvédelmi követelményeket belefoglaljuk, hiszen a telekommunikációs szférára - különös tekintettel az internet fejlődésére és elterjedésére - egészében azt mondhatjuk, hogy a szektorális szabályok teljesen hiányoznak. Ezt az egyik képviselő úr vetette fel, és én szeretném ezt támogatni, annál is inkább, mert én már korábban a szakminiszternek az ezzel kapcsolatos álláspontomat jeleztem.
Végezetül engedjék meg, hogy egy mulasztásomat pótoljam. A tavalyi parlamenti beszámoló kiegészítésekor elmulasztottam megköszönni a munkatársaimnak azt a munkát, amelyet az adatvédelmi biztos irodájában kifejtettek, és ezért most visszamenőleg is mind a két év munkáját szeretném nekik megköszönni. Ezt azért is kell hangsúlyosan megtennem, mert önök tudják, hogy a munkakörülmények nem a legjobbak, az én munkatársaim nagyobbik fele olyan munkahelyen dolgozik, ahol gyakorlatilag természetesen fény nincs.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés