DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlési Biztosok! Az elmúlt év júniusában, amikor az akkori beszámolót meghallgattuk, azzal kezdtem a felszólalásomat, hogy az országgyűlési biztos asszonynak és helyettesének beszámolója mind terjedelmében, mind szerkezetében, tartalmában kifogástalannak tekinthető.

Nem szeretnék a következetesség bűnébe és hibájába esni - ez rendszerint nem előnyös -, mégis azt kell mondanom ennek a 600 oldalnak az átolvasása és áttanulmányozása után, hogy nincs okom a korábbi véleményem megváltoztatására.

Ez az összefogott és - azt kell mondanom - helyenként kiváló következtetéseket levonó, tartalmában és szerkezetében egyaránt elismerést érdemlő - hadd nevezzem műnek - mű végül is meggyőzött azokban a kérdésekben is, amelyekben kételyeim voltak. Én azt gondolom, hogy itt olyan munkát végeztek, amely munka elismerést érdemel.

De természetes, hogy minden ilyen nagyívű munkában vannak olyan részek, amelyekkel nem lehet teljesen egyetérteni, amelyekben vitáink lehetnek. Ha ez nem így lenne, akkor ez maga a tökéletesség lenne, de azt gondolom, hogy a tökéletességig még senki nem jutott el itt a Földön.

Amiről szólni szeretnék, az a következő: kiváló az, hogy az egész könyvnek az elején egy olyan összefoglaló rész van, amely voltaképpen nemcsak eligazít, hanem a következtetések levonásában is segít. Igen jó az, hogy itt az adatok is csoportosításra kerültek. Ezek a csoportosítások azonban nézetem szerint még néhány kérdésben biztosan kiegészítésre szorulnának. Mindenekelőtt a panaszosok és a panaszlottak - tehát akik a panaszra okot adtak - csoportosításában, azt gondolom, kell bizonyos különbségeket tenni.

Elsődlegesen: nem látom, nem találom - pedig fontos lenne, és a panaszok jelentős részénél az okokat éppen ezek szolgáltatják - azokat a szociális körülményekre utaló, a szociális körülményeket feltáró részeket, amelyekből következtetni lehetne arra, hogy melyek voltak azok a valódi okok és indítékok, amelyek a panaszokat indukálták. Ugyanis az én meggyőződésem szerint ma már eljutott az intézmény olyan szintig, amikor az egyediből és az egyedi esetekből az általánosra történő következtetések megtörténhetnek. Van is erre való törekvés, és én érzékelem ezt a fajta törekvést. Itt, amikor az előadást meghallgattuk, néhány olyan, azt kell mondanom, az általánost jelentő ismertetést kaptunk, amelyekkel nem gondolom, hogy komolyan vitatkozni kellene, de mégis engedtessék meg, hogy egy-két kérdésben a saját véleményem vagy a Független Kisgazdapárt véleményét is előadjam.

Örülök neki, hogy fölmerült - hiszen korábban is beszéltem erről - a büntetési gyakorlaton belüli helyzet, amelynek a vizsgálata valóban fontos kérdés. Felvetette itt az országgyűlési biztos asszony a következőt, és ez elgondolkodtató: vajon az elítélt, aki megbetegedett, elsődlegesen beteg vagy elsődlegesen elítélt? Vajon elsődlegesen mint elítélt, gyógykezelésre szoruló, de változatlanul elítéltként kezelendő, avagy pedig mint beteg valami más elbánásban kell hogy részesüljön?

Az én nézetem szerint erre van egy olyan jogintézmény, amely a kegyelmet jelenti; ami azt jelenti, ha valaki olyan mértékben beteg, hogy már elviselhetetlen számára az, amit az elítéltetés jelent, akkor itt a bírói út jelenik meg, amelyen belül a kegyelem az, amely megadja a megfelelő választ, de semmiképpen nem egyfajta olyan változás - és azt kell mondanom, az ítélettel szembeni változás -, amely az ő belső helyzetéből következően megváltoztatná azt az egyébként egyértelműen jogszerű gyakorlatot, hogy a kezelést elítéltként kell kapja. Természetszerűen megfelelő kezelést kell kapjon.

Fölmerült egy másik kérdés is, amelyet én nagyon fontosnak gondolok, ez pedig az idősek otthonával kapcsolatos kérdéskör. Itt szeretnék valamire külön rámutatni. A jelenlegi jogszabályi rendelkezés és a jelenlegi érvényes törvényi rendelkezés egyértelműen behatárolja azt a kört, amelyen belül a vizsgálódás lehetséges. E körből - az én nézetem szerint nem helyesen - sajnálatosan ki vannak zárva azok a magánintézmények, amelyekben pedig meggyőződésem szerint az anomáliák sokkal inkább előfordulhatnak, mint amiként ez az állami intézményekben történik. Igen, csakhogy a vizsgálódás az állami intézményekre terjedhet ki, a magánintézményekre nem. Hiszen ezt a törvény az én nézetem szerint nem teszi lehetővé. Ha pedig ez így van, akkor, úgy gondolom, eljutottunk a gondolatmenetem lényegéhez: a változtatás igényéhez.

Tisztelt Ház! A hazai joggyakorlaton belül hét esztendő - amióta ez a jogszabály megszületett, lehet, hogy jó, lehet, hogy nem jó, sőt úgy gondolom, hogy biztosan nem jó - olyan nagy idő, amely időn belül már a változtatás igénye a gyakorlat alapján rendszerint fölmerül.

Öt éve annak, hogy az ombudsmanok a tevékenységüket folytatják, és ebből számos olyan gyakorlati és a jogalkotás területén is levonandó következtetés adódik, aminek következtében át kell gondolni a törvényt, amely szabályozza az ombudsmanok gyakorlatát és működését.

Az 1993. évi LIX. törvény 2. § (2) bekezdése arra utal, hogy a törvényalkotó szándéka szerint van egy általánosnak tekintendő ombudsman, és vannak részterületen működő ombudsmanok. Mindebből következően az ombudsmani gyakorlatnak az én nézetem szerint egységesnek kellene lennie. Ahhoz azonban, hogy egy egységes gyakorlat kialakuljon, világos és egyértelmű viszony kellene legyen az általános ombudsman és a részterületeken működő ombudsmanok között. Erre azonban a törvény megfelelő választ nem ad.

Vannak ugyan elméleti elgondolások - amelyeket többek között én is magamévá teszek -, amelyek értelmében a törvény szelleméből és betűjéből következően az országgyűlési biztos az, aki jószerével egy általános, minden területre kiterjedő feladattal és megbízatással rendelkezik, míg a részterületeken működő ombudsmanok lehetőségei behatároltabbak.

(11.50)

Ha nem így lenne - és ezt nyomatékkal szeretném mondani -, joggal lehetne követelni, hogy legyen egészségügyi ombudsman, lehetne követelni, hogy legyen környezetvédelmi ombudsman, munkavédelmi ombudsman - és lehetne még ezt sorolni. Ebben az esetben azonban a rendszer már kezelhetetlen és szétesik, hiszen nincs egy olyan egységes működési elv, olyan egységes működési rendező elv, amelynek mentén a működést fenn lehetne tartani.

A törvény tehát nézetem szerint átgondolásra és számos pontjában változtatásra szorul. Van megfelelő példa: gondoljuk végig a Legfőbb Ügyészség működését, ahol a működés egyértelműen azt jelenti, hogy van egy egyszemélyi felelős, az egyszemélyi felelős helyettesei látják el azokat a feladatokat, amelyek egy-egy részterületet felügyelnek. Nincs büntető legfőbb ügyész, és nincs polgári legfőbb ügyész, és nincs államigazgatást felügyelő legfőbb ügyész, hanem van a Legfőbb Ügyészség. Ezt a részét érdemes lenne végiggondolni, mert azt gondolom, egy ilyen egységes szerkezetben és szervezetben történő működés még hatékonyabbá tehetné ezt az intézményt.

Szeretném még elmondani, bár az időm már egyre rövidül, hogy az én véleményem és nézetem szerint, ha komolyan gondoljuk azt, hogy az immáron beváltnak tekinthető ombudsmangyakorlat nálunk is egyre inkább elfogadott legyen - hála isten, egyre inkább az, hiszen abból a tényből, hogy bár a panaszok száma csökkent, de a panaszok jellege és azoknak a súlya, azt kell mondanom, valahol komolyabban jelenik meg, beágyazottnak tekinthető a jogrendszerben valóban az ombudsmanok rendszere -, akkor át kell gondolni, hogy ezt hogyan lehet jobbá tenni. És ennek a javítása a törvényhozás feladata.

Szeretném még elmondani, hogy a beszámoló nemcsak azt igazolta, hogy az állampolgárok bizalma megmaradt, hanem azt is igazolta az adott szituációban, hogy a társadalmon belüli mozgások hogyan jelentkeznek. Kitűnő az a megjegyzése az ombudsman asszonynak, amikor azt mondja, hogy a kárpótlás megszűnésével jelentős mértékben megszűntek bizonyos fajta panaszrészek. Én azt gondolom, hogy ebből az következik, hogy a társadalmon belül kell megszüntetni és a jelzések alapján kell megszüntetni azokat az okokat, amelyek a panaszokat indukálják.

Viszont visszatérve még egyszer ahhoz a gondolathoz, amelyet én központi gondolatomnak gondolok: meggyőződésem, hogy a törvényhozónak feladatai vannak, és ezek a feladatok abba az irányba kell hogy elmozduljanak, amelyek ezt a szervezetet és szerkezetet lehetőleg egységessé teszik, és ezzel a működését is jobbá teszik.

Összességében a Független Kisgazdapárt az állampolgári jogok országgyűlési biztosának beszámolóját el kívánja fogadni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu