DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a mai nap már másodszor hozzászóljak a beszámolókhoz, most a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának jelentésével kapcsolatban.

A jelentés, amit a kezemben tartok, azt gondolom, hogy minden képviselőtársam számára, akik látták, meggyőző és elég egyértelmű bizonyíték arra vonatkozóan, hogy rendkívül alapos és körültekintő munkát végzett a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa is, és az a tevékenység, amellyel az elmúlt években megismerkedtünk, csak erősödött a részéről. Ezt az erősödést szeretném aláhúzni; azt tapasztalom a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa munkájában is, hogy egyre határozottabban és egyre karakteresebben lép fel a kisebbségi jogok védelme érdekében, és hívja fel a figyelmét a magyar társadalomnak és a magyar parlamentnek is e jogok érvényesítésére. Ennek nagyon örülök, és az elkövetkezendőkben is, a még hátra levő időben is továbbra is ilyen határozottságot kívánok majd a kisebbségi jogok országgyűlési biztosának.

Ez a jelentés, amely rendkívül érdekes részeket és fejezeteket tartalmaz - ahogy már itt Hargitai János képviselőtársam is megjegyezte -, komoly figyelmet szentel a diszkriminációval kapcsolatos problémakör elemzésének. Mielőtt a jelentésre rátér, ráadásul ezt az egész problémakört egyfajta nemzetközi kontextusba helyezi, és egy rendkívül tanulságos, érdekes ténnyel lep meg minket itt az első oldalakon. A "meglepetés" persze, amit az előbb mondtam, idézőjelben értendő, mert nyilván, akik ezzel a területtel foglalkoznak, mi is, akik az emberi jogi bizottságban ülünk, értesültünk erről a tényről, de talán képviselőtársaim közül kevesebben vagy a nagyközönség közül is kevesebben: nevezetesen, hogy Magyarországot hogyan látják mások, a külföld hogyan látja.

A jelentés ír arról, hogy 1999-ben az európai rasszizmus és intolerancia elleni bizottság egyfajta második országjelentést készített Magyarországról, és ebben tanulságos megállapítások vannak. Engedjék meg, képviselőtársaim, hogy most ebből, a nemzetközi szervezet jelentéséből nagyon röviden idézzek. Ez a szervezet, amit az előbb mondtam, tehát az európai rasszizmus és intolerancia elleni bizottság, azt javasolja a magyar hatóságoknak, hogy tegyenek további lépéseket a rasszizmus, az idegengyűlölet, az antiszemitizmus és az intolerancia ellen. Ezen ajánlások egyebek mellett tartalmazzák annak igényét, hogy a Magyar Köztársaság biztosítsa a diszkriminációellenes törvénykezés teljes körű érvényesülését, tegyen keményebb lépéseket a rendőrség helytelen viselkedésének és az igazságszolgáltatás hibáinak leküzdésében, illetve foganatosítson hatékony intézkedéseket a roma-cigány közösségekkel szemben, különösen az oktatás és a munkavállalás területén megnyilvánuló diszkrimináció és rasszizmus elleni küzdelem eredményessé tétele érdekében. Tehát nagyon tanulságos az, ahogy az elején is említettem, ahogy kívülről látnak minket, és azt gondolom, megszívlelendő, amit itt olvashatunk.

Miért is mondom ezt? Hadd tegyek itt egy értelmező megjegyzést ahhoz, hogy miért vélem ezt rendkívül megszívlelendőnek. Évek óta, azt kell mondani, szinte a rendszerváltás óta rendszeresen előjövő, ha úgy tetszik, lélektani megalapozottságú vita az, hogy helyes dolog-e, ha mi saját magunkról, az országról, Magyarországról, a hibáinkról beszélünk, és a gyengéinket tárjuk a nagy nyilvánosság elé. Nem lenne-e az helyesebb, hogy ezekről nem beszélnénk, valamiféle, "rózsaszínre festett képet" próbálnánk a nagyvilág felé szuggerálni, mert az kedvezőbb színben tüntetné fel Magyarországot.

Nos, nekem az a meggyőződésem, és a demokratikus országok tapasztalata is erre int minket, hogy akkor járunk el helyesen, ha a saját hibáinkkal, saját gyengéinkkel őszintén szembe merünk nézni, ezeket a nemzetközi közvélemény előtt is merjük vállalni, akkor ugyanis az értékelésünk, a rólunk kialakult vélemény pozitív lesz. Hiszen rasszizmus, antiszemitizmus, kisebbségellenesség szinte mindegyik országban van, a nagy demokratikus hagyományokkal rendelkező országokban is. Nem az különbözteti meg az egyes országokat, hogy léteznek-e ezek a jelenségek, hanem mindig az, hogy az adott kormány, az adott parlament, ha úgy tetszik, a hivatalos kormánypolitika hogyan reagál ezekre a jelenségekre. Ha az arról szól, hogy megpróbáljuk rózsaszínre festeni a képet, egyfajta kedvezőbb képet kialakítani magunkról, és azt mondani, hogy nálunk nincsenek is ilyen problémák, kérem szépen, az mindig gyanús. Minden demokratikus hagyománnyal rendelkező ország és nemzetközi szervezet számára gyanús. Ha pedig őszintén merjük vállalni, ahogy az előbb említettem, a gyengéinket is, azt gondolom, hogy az bátorságról tesz tanúbizonyságot. Ezért is tartom ezt a jelentést megszívlelendőnek, mert bizony őszintén szembe kell azzal nézni, hogy e jelentésnek ne azt a részét nézzük, hogy most ez részünkre mennyire elmarasztaló, inkább azt, hogyan hívja fel a figyelmet arra, hogy bizony nagyon komoly hiányosságok vannak e téren Magyarországon, létezik az intolerancia, és elsősorban a kisebbségellenesség vagy a rasszizmus Magyarországon a cigányellenességben, a romaellenességben nyilvánul meg.

A kisebbségi biztos jelentése ezzel a kérdéskörrel alaposan foglalkozik. A cigányellenesség magyarországi jelenléte és sajnos erősödése az elmúlt években tény, és az a meggyőződésem, hogy minden becsületes és demokratikus gondolkodású politikusnak és parlamenti képviselőnek erkölcsi kötelessége az, hogy tegyen ez ellen, és egyfajta politikai kötelessége kell hogy legyen, hogy fellépjen minden megnyilvánulása ellen. A kisebbségi biztos beszámolója erre int minket. Azt láthatjuk az itt felsorolt esetekből, példákból, hogy bizony nagyon erősen jelen van ez a magyar társadalomban, és a magyar hatóságok az esetek nagy részében nem tudnak mit kezdeni vele. Főleg akkor nem tudnak mit kezdeni ezzel, hogyha nincs egyértelmű kormánypolitika, támogatás a háttérben arra vonatkozóan, hogy minden körülmények között az ilyen jelenségekkel szemben fel kell lépni, ha nincs egyértelmű parlamenti intelem a háttérben ugyancsak erre vonatkozóan, és ha nincs olyan kialakult, ha úgy tetszik, demokratikus közéleti gyakorlat, amely nyilvánvalóan negligálja, partvonalon kívülre teszi azokat a politikai szereplőket, akik kisebbségellenes megnyilvánulásaikkal hívják fel magukra a figyelmet.

A beszámoló említést tesz arról, hogy milyen nagy tömegben fordulnak elő például a rendőrség részéről túlkapások és olyan fellépések, amelyeknek nincs meg a jogi megalapozottsága a romákkal szemben. A rendőrségnek ez a gyakorlata ismert, nem új keletű, ha úgy tetszik, évtizedes problémákról van szó, de az ellene való fellépés kormányzati elkötelezettséget igényelne. Azt gondolom, ez a jelentés arról szól, hogy egyfelől beszámol bizonyos eredményekről, másfelől világossá teszi azt, hogy a várakozásokhoz képest jóval gyengébb az elkötelezettség e téren, és sokkal nagyobb határozottságot várnánk el, magam is ezt gondolom, és azt hiszem, a képviselők jelentős része is e téren. Nagyon sajnálom egyébként, hogy például e vitán nincs jelen a Belügyminisztérium képviselője, így nem tudja e téren is az álláspontját kifejteni, és nem tud a kérdéseinkre választ adni a téren, hogy mit tervez és mit kíván tenni a Belügyminisztérium a téren, amikor lásd, nemzetközi megfigyelésekben, nemzetközi jelentésekben jelenik már meg az, hogy Magyarországon komoly problémák vannak e téren.

A jelentés kitér az úgynevezett kisegítő oktatás vizsgálatára is. Ezt azért hozom itt fel, hiszen amikor a romákkal kapcsolatos diszkriminációról beszélünk, sajnos az oktatás terén is tapasztalhatjuk mindezt. Kaltenbach Jenő és munkatársainak a tevékenysége nagyon világosan rávilágít arra, hogy az oktatási területen, különösen itt, az úgynevezett kisegítő oktatás terén milyen, a hétköznapokban drámai sebeket ejtő diszkriminációval kell szembenézniük a roma gyerekeknek, hogyan kerülnek értelmetlenül és indokolatlanul a kisegítő iskolákba, és ezzel olyan zsákutcás pályára, amelyből borzasztó nehéz kitörni az élet folyamán.

A jelentésből szeretném még ráirányítani a figyelmet - most már tényleg nagyon röviden és csak villanásszerűen - a kisebbségi önkormányzatok működésére, amellyel ugyancsak foglalkozik az előttünk fekvő irat.

(14.20)

Azt gondolom, hogy nagyon tanulságos az az elmúlt néhány év, ahogy a kisebbségi önkormányzatok működtek; gondolok itt azonkívül a kisebbségkép kialakulására a médiában - amivel nemrég az emberi jogi bizottság is foglalkozott -, ami szintén lényeges tényező e téren; és olyan problémákra is, mint például a nemzetiségi utónevekkel kapcsolatos gondok, amelyek nagyon tanulságosak, aki felüti a jelentést, szintén találkozhat ezzel; illetve a kisebbségi utcanévtáblák használata kapcsán és különösen ezeknek a jogalkalmazás kapcsán megjelenő problémái, azt gondolom, rendkívül érdekesek, és hálás vagyok érte, hogy erre ráirányította a figyelmet a kisebbségi biztos.

A beszámolót - ahogy az elején is említettem - magas színvonala és elkötelezettsége miatt a Szabad Demokraták Szövetsége részéről elfogadásra ajánljuk és támogatni fogjuk. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu