DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Azért vagyok kénytelen szót kérni, mert Fodor Gábor képviselő úr az iménti felszólalásában súlyosan félrevezette a közvéleményt és a tisztelt Házat, amikor a kormányülések dokumentálásáról beszélt, és azt különféle barokkos jelzőkkel illette, mármint a kormány magatartását.

Abból a tételből indult ki, szó szerint idézem: "egyáltalán semmiféle feljegyzés nem készül a kormányülésekről" - ugye, jól idézem, képviselő úr? (Dr. Fodor Gábor: Jól.) Ehhez képest a kormányülésekről "Összefoglaló" néven részletes dokumentáció készül, amely tartalmazza az egyes napirendi pontokat, azok tárgyát, a vitában részt vevő személyeket (Derültség.) és a döntés részletes tartalmát. Ehhez képest természetesen el kell azt mondani, hogy a kormány ülése az írásbeli előkészítés alapján történik, a kormány-előterjesztésekben ott szerepelnek mindazok az érvek és ellenérvek, amelyeket a kormány mérlegel a döntés meghozatala során. E tekintetben tehát semmiféle sérelem nem éri sem az utókort, sem pedig a történelmi kutatásokat. (Közbeszólás: Nem akarja rögzíteni!)

Azt kérem tehát, a tisztelt Ház rögzítse ezt, hogy az a kitétel, mely szerint egyáltalán semmiféle feljegyzés nem készül a kormányülésekről - Fodor Gábor képviselő úr ezt mondta -, ez teljes egészében valótlan.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu