DR. FAZEKAS SÁNDOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, hogy az eddig lefolyt vita igazán alaposan kibontotta ezt a témát, amely hatalmas problémakör, nem is új keletű. Igaz, hogy - az időben visszamenve - a véleményemhez az a megállapítás áll közelebb, hogy körülbelül nyolc-tíz év távlatára lehet visszatekinteni, hiszen korábban nem volt olyan mezőgazdasági termelői kör, kistermelői kör sem, amelyet ez igazán érintett. Nyilván a tervgazdaság, a korlátozott piac viszonyai között ez a probléma nem jelentkezhetett úgy, ahogy ezzel most szembesülünk. Ennek is tudható be talán az, hogy olyan fogalmi gondokkal kell küzdeni nemcsak a magánélet vagy a piac területén, hanem akár egy ügyfélforgalom területén, legyen az képviselői vagy polgármesteri ügyfélforgalom, de akár itt a parlamenti vitában is.

Néhány fogalmat mindenképpen célszerű tisztázni, és örülök annak, hogy a frakció részéről már előttem volt olyan hozzászólás, amely pontosította, hogy körülbelül mi az, amivel a parlament tud foglalkozni, mi az, amivel a kormány; mi az a beavatkozási mélység, ami a jogrendszerben végrehajtható, és melyek azok a folyamatok, amelyeket törvényhozói eszközökkel, sőt jogszabály-alkalmazói eszközökkel is csak bizonyos keretek között lehet befolyásolni. Azt is lehet mondani, hogy kicsit kaotikus vélemények hangzottak el a közélet szereplői, illetve a kárvallottak részéről korábban is, hiszen a legkülönfélébb szervekhez próbáltak segítségért fordulni az egyébként tényleg becsapott és károsult termelők, akiknek valamilyenfajta beszállítói biztonságot kellene garantálni egy olyan rendszer keretei között, amely Magyarországon most nem működik.

Azt, hogy a dolgok mennyire kevéssé tisztán láthatóak a károsult kistermelők részéről, egy példával is tudom illusztrálni, ami azt hiszem, hogy mindenképpen ide kívánkozik. Jól tudjuk, hogy a tejiparban is több csőd volt az elmúlt időszakban, volt olyan ügyfél, aki írásban is megkeresett, hogy a neki okozott kárt az önkormányzat térítse meg, jelen esetben a karcagi önkormányzat, amelynél én dolgozom. Ez is mutatja, hogy sem a polgári jogi, sem általában a gazdasági életben elfoglalt szituáció, a gazdasági életben űzött mezőgazdasági tevékenység, akik egyáltalán ezzel foglalkoznak, nem látják, hogy ez a tevékenység hol helyezhető el, és ilyen esetben mentőöv után nyúlnak esetleg olyan szférákba is, ahonnan ez nyilvánvalóan nem várható. A dolog lényege, hogy a termelők elég kevéssé tudják átlátni, hogy az ő valós helyük hol van egy ilyen esetben és hogy honnan remélhetnek segítséget.

Azt a törvényi hátteret is elég nehéz áttekinteni, egyébként nem ritkán szakjogászok részéről is, ami itt meghúzódik. Például a csődtörvény, amelyet már többen érintettek, nyilvánvalóan olyan osztálybesorolást tartalmaz a különböző hitelezői kategóriáknál, amely a termelő részére eleve hátrányos, ugyanakkor a termelő részére kívülről vagy bármely hitelező osztály részére nem lehet, úgymond, mentőövet dobni valószínűleg sem költségvetési, sem más forrásokból. Mindez csak a gazdasági jogalkotás területén előforduló, legalábbis parlamenti szempontból nézve oda tartozó, mondjuk, biztosítási vagy más konstrukciókon keresztül lehetséges, és ezek nem működnek; vagy olyan konstrukció keretein belül, ami még előttünk van, még nem került kidolgozásra. Tehát azt hiszem, ilyen szempontból mindenképpen hasznos, hogy ez a határozattervezet most előttünk van. Amiatt is hasznos, hogy a figyelem ráirányul, mutatja azt, hogy ezzel az Országgyűlés foglalkozik, és bízom benne, hogy az a szakapparátus, amely az agrártárca és a kormányzat mögött áll, majd megoldást fog tudni találni ezekre a helyzetekre.

Ugyanakkor ez a megoldás sem pótolja azt az alapvető szabályt, ami a kistermelőkre nézve mindenképpen érvényes, hogy aki szerződést köt és elad valakinek, nem baj, ha megnézi, hogy milyen az az eladó, fizetőképes-e, megbízható-e. A gazdasági kultúra jelenlegi magyarországi szintjén elég kialakulatlan viszonyok vannak, ezért azt hiszem, ez egy olyan tanulópénz, amit most fizetnek meg a termelők. Ugyanakkor ez egy olyan terület, ahol nem lehet az ő szaktudásukat vagy informáltságukat helyettesíteni sem központi, sem más törvényekkel, hozzáállással, tájékoztatással; ezt a tudásanyagot minden termelőnek saját magának kell megszerezni.

Elmondhatjuk, hogy lassanként elfogynak a termelők, hiszen az elmúlt években előfordult, gyakran milliárdos vagy százmilliós csődök komoly rendet vágtak a gazdálkodók között, nem ritkán gyanús ügyletek is meghúzódnak a háttérben, és talán azt is lehet mondani, hogy szinte iparággá kezd válni egy olyan tevékenység, amikor valakik megvesznek vagy alapítanak céget, belekezdenek egy felvásárlásba vagy feldolgozásba, aztán amikor a cég egy bizonyos szintre fölfut, akkor kisöprik, és onnantól bukott mindenki, a hitelező banktól kezdve az utolsó tejesgazdáig.

Nagyon szomorú, hogy erre jó néhány más területről is lehet felhozni példát, de pont az élelmiszer-gazdaság, mezőgazdaság területe az, ahol igazán súlyponti és tényleg országos botrányt kiváltó esetek voltak. Jász-Nagykun-Szolnok megyéből elég erre egy példát felhozni, a WÉS Rt.-t, amely azt hiszem, hogy ebben a körben igazán minden frakció számára egy ismerősen csengő név. Rendkívül sok termelőnek tartozik a mai napig ez a cég, felszámolásra került, és jellemző, hogy miközben Xénia Láz óriásplakátokra volt pénz, a termelőknek nem tudott fizetni a tejért. Azt hiszem, a Szolnoki Tejüzem nem tartozik a magyar privatizáció és az előző ciklus dicsőséglapjaira. Egy olyan esetre is föl szeretném hívni a figyelmet, amely a láncszerűséget mutatja, és talán a későbbi szabályozásnál egy hasznos adalék lehet, nyilván a tényállás kellő kibontásával.

(12.40)

A tejiparban fordult elő szintén egy olyan példa, hogy alakítottak kft.-t, amely felvásárolt tejtermékeket termelőktől, tehát tejüzemektől - a tejüzemek nyilván a kistermelőtől veszik meg az alapanyagot, a tejet -, amikor ez elért egy több száz milliós nagyságrendet, akkor a céget eltüntették, kifosztották, erre néhány egyszerű módszer van. A fizetési határidő volt egy-két hónap, eladták a kész tejterméket, utána elfelejtették átutalni a tejiparoknak az ellenértéket; a céget bezárták; 1-2 millió forint alaptőkével, félig bejegyezve vagy félig nem, valahol a cégbírósági szakaszban volt a cég léte vagy nem léte. Utána a tejiparok nem tudtak mit kezdeni; a termék már nem volt meg, a cég nem volt meg, náluk keletkezett a hiány. Ennek az a következménye, hogy jó néhány tejüzem válságos helyzetbe került, sőt csődbe is ment, és a termelők között pedig vannak, akik azóta sem kapták meg az ellenértéket. Tehát egy láncreakció indult be, amelynek a kárvallottjai a mai napig is kilincselnek segítségért. Tulajdonképpen arról van itt szó, hogy több lépcsőn keresztül kivették a termelők zsebéből az ellenértéket.

Azt hiszem, ez a példa is mutatja, hogy egy ilyen biztonságot garantáló rendszernek a kiépítése mennyire komplikált. Én ezért azt javaslom - elhangzott az előttem szóló részéről, hogy talán jobb lenne, ha nem most, a tavaszi ülésszak folyamán kerülne elfogadásra ez a határozattervezet -, talán lehet, hogy mégis jó lenne, ha most kerülne elfogadásra; itt inkább Pásztohy András javaslatát tudom elfogadni, amelyik szeptember 30-ai határidőt javasol. Nyilvánvalóan e két álláspont ütközik. Ha nem fogadjuk el minél hamarabb ezt a határozattervezetet, akkor szeptember 30-a is valahova a távoli jövőbe fog kitolódni. Azt hiszem, jobb egy olyan szabályozást alkotni, amely lehet, hogy nem olyan kidolgozott, de már van és korrigálható, mintha egyáltalán nincsen szabályozás, és addig még további rendeket vágnak a termelők között e jelenségek.

Az ügyletek egy része ráadásul büntetőjogi terület, ahol bízom benne, hogy az érintett szervek tudnak majd előrehaladni. Olyan dolgokat, mint a gazdasági társaságokról szóló törvény, a csődtörvény, egyáltalán az egész terület szabályozását át kell ehhez nézni. Ezeknek egyébként más szempontú vizsgálata, azt hiszem, aktuális. Mivel mindig vannak impulzusok az agrárszféra részéről, a tárcák, illetve akik e területen dolgoznak, igazán képben lehetnek, tehát ilyen szempontból nem igényel külön előkészítő munkálatokat.

Az a garanciális rendszer, amelynek a kiépítése viszont szükséges, ott lesz szerintem igazán kritikus, ott lesz a megmérettetés próbája, hogy hogyan lehet úgy kidolgozni, hogy egyrészt segítséget nyújtson, másrészt ne legyenek benne olyan hézagok, amelyek a visszaélésekre adhatnak alkalmat. Sok csalárd csőd- és egyéb eljárás alá vont ügylet van a köz nyilvánossága előtt is, erre is tekintettel szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ennek a rendszernek olyannak kell lennie, hogy ezen keresztül akár a biztosításszerű alapból, akár valamilyen más külső forrásból ne legyen kiemelhető pénzt, csak erre a célra, amire konkrétan létrejön. Tehát ezt mindenképpen fontosnak tartom megfontolni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)

Forrás: parlament.hu