DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Keller képviselő úr bizonyára tudja, hogy a magyar alkotmányos berendezkedés szerint a költségvetést az Országgyűlés állapítja meg, annak végrehajtásáért viszont a kormány felel. Tehát én csak arra céloztam, hogy Keller képviselő úrnak a jogállásából következően semmilyen felelőssége nincs arra, hogy a költségvetés végrehajtásra kerül, vagy nem. Azt már nem merem mondani, hogy kifejezetten örömet érezne akkor, ha a költségvetés valamely kerettúllépés miatt nem teljesülne.
(17.50)
Erre nyilván a konstruktív ellenzéki pozícióból ilyen reményei nem lehetnek.
Tehát csupán meg kell ismételnem azt, hogy ha a kormány álláspontja és számításai alapján közölte az államtitkár úr azt, hogy a törvény módosításának milyen költségkihatásai vannak, és a miniszter úr nyilván ezeket a számításokat közölte velünk, és ezen alapul a kormány támogatása, akkor a Fidesz-frakció és a többi kormánypárti frakció is a törvényjavaslatot a beadott módosításokkal együtt támogatni fogja. De azt Keller képviselő úr pontosan tudja, hogy ha a pénzügyminiszter, illetve a kormány olyan tájékoztatást ad a Fidesz-frakció részére és a Fidesz-frakcióban ülő országgyűlési képviselő részére, hogy költségvetési okokból a törvényjavaslat nem támogatható, akkor egyet tehetünk csak: mindaddig, amíg a költségvetési fedezet biztosításra nem kerül, addig a törvényjavaslatot nem támogathatjuk.
Én azt hiszem, ezek Keller képviselő úr részére teljesen világos kérdések, ezek sokkal korábban világosak voltak számára, mint esetleg sokunk számára.
Köszönöm szépen a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés